Morgómedve

Természetesen van, annak ellenére, hogy divatos azt mondani, hogy nincs. Már hogyne lenne. Itt ahol én lakom a közelben működik egy ingyenkonyha. 11 órától lehet bemenni, aki bemegy az az előtérben fehér köpenyekben szorgoskodóktól kap egy műanyag tálban egy egytál ételt, bemegy a nagyterembe ahol asztalok és padok vannak, leül és megeszi. Nem kell nevet mondani, nem kell sehol aláírni, ha nem a saját szememmel láttam volna, el sem hiszem. Amikor először bementem hárman voltak a fehér köpenyesek, éppen ebédeltek ők is. Ők állva, mert közben jöhettek is a rászorulók, őket ki kellett szolgálni. Kicsit körülnéztem, hogy mi is ez, aztán megkérdeztem, hogy ők is azt eszik ami a fazekakban van? Mondták, hogy igen. Ekkor többet nem kérdeztem de eldöntöttem, hogy legközelebb eszem én is. 

Aztán egy jó hét múlva megint bementem. Igaz, kicsit 11 óra előtt, mondák, hogy még nincs nyitva. Én meg mondtam, hogy csak kérdezni szeretnék. Aztán megkérdeztem, hogy mi szokott lenni ebédre? Mondták, hogy vagy gulyásleves vagy valami tartalmasabb "második". Még azt is megkérdeztem, hogy ki tartja fenn az ingyenkonyhát? Úgy emlékszem az evangélikus egyházat említették. Derék és dicséretes dolog, köszönet Nekik érte. Úgy is mondhatnám, hogy Istennek tetsző cselekedet.

És hogy van-e ingyen ebéd? Annak aki ott ebédel van, hogyne lenne. Egy fillért sem fizet érte. Az más dolog, hogy az ebédnek van költsége, amit valakik kifizetnek.

Hát ennyi lett volna mára. Ne felejtsük el elolvasni kissé lentebb a filmajánlatomat sem, ma éjszakára szól. Jó kis thriller, ajánlom bedurrantani a kábelszolgáltatók kütyüjeit, meg akinek még van a videóját mert igen későn lesz.

Ezúttal vasárnap éjszakára ajánlok egy kiváló filmet. Műfaját tekintve thriller és elég izgalmas film. Adva van egy egyedülálló nő, aki szeretne egy lakót venni maga mellé, talál is egy fiatal nőt, akivel kezdetben jól indulnak a dolgok...

Tényleg elég izgalmas film, én egyszer már láttam, nekem tetszett. Vasárnap éjszaka 0.45-kor láthatjuk a FILMCAFE nevezetű csatornán.

Itt olvashatjuk mit ír a Port róla, ami lényegesen több mint amit én írtam, de én azért az ilyen filmekkel óvatos vagyok nehogy lelőjem a poént, de ezt a Port sem teszi meg:

http://port.hu/adatlap/film/tv/single-white-female/event-tv-59074091/movie-14125 

A filmet másnap hétfőn 2.45-kor megismétlik.

Jó volt ez a tegnapi film és meglepően jól emlékeztem a történetre. Ráadásul az orosz fordítás is nagyon jó volt, akik beszéltek, szépen beszéltek oroszul, akik meg fordították jól ismerték nem csak az orosz nyelvet, hanem a körülményeket is. Örülök, hogy felhívtam a filmre a figyelmet, remélem sokan tartottak velem. Most kaptam az egyik olvasómtól a linket, aki lemaradt róla itt 7 napig még megnézheti, köszönjük szépen:

http://www.mediaklikk.hu/2017/01/20/ezredes-a-kastelyban/

Egy dologról érdemes röviden szót váltani, ez pedig egy félreértés amelynek én is évtizedekig áldozata voltam. Az ember hajlamos panelekben gondolkodni és azt hinni, hogy az itt szolgáló szovjet katonáknak milyen szerencséjük volt hogy itt szolgálhattak, hiszen kijutottak külföldre ami otthon nagyon sok embernek nem adatott meg. Tehát a magyar ember (én is) azt hihette, hogy nekik tényleg szerencséjük volt, hogy nem otthon töltik katonaidejüket.

Aztán egyszer, nem is olyan túl régen, talán 10 éve azt olvastam vagy hallottam valahol, hogy akik otthon szolgáltak sokkal jobban jártak. És tényleg így van, otthon azért gondolom megmaradtak azok a kimaradási lehetőségek mint itt is, vagyis a kimaradás, aznap éjfélig, az eltávozás egy hétvége erejéig és a szabadság. Ilyenkor elhagyták a laktanyát és úgy élhettek mint mindenki más. Persze a rendet betartva.

Ezzel szemben a külföldön, így nálunk is szolgáló katona megérkezett a vonattal valamelyik városba, onnan teherautókkal beszállították őket a laktanyába oszt jó napot! 3 évig vagy kijutott a laktanyából vagy nem, de inkább nem. 

Én olyan helyen tanultam középiskolában (Esztergom-Kenyérmezőn, ma Esztergom-Kertváros), ahol volt szovjet garnizon, láttunk vasárnaponként a városban - egy egy tiszt vezetésével - csoportosan kint lévő szovjet kiskatonákat, de nem sokat. Mondjuk 20 főt. Biztos vagyok benne, hogy a laktanyába érkező kiskatonák 80 %-a úgy ment vissza a hazájába, hogy egy órát sem volt a laktanyán kívül. Hát ettől tényleg jobban jártak volna ha otthon maradnak. Akkor azért lett volna kimaradás, eltávozás és szabadság is. Úgy hogy ezeknek szegényeknek ez nem volt jó.

Gondolom, mennyire élvezhették a napsütéses őszi napokon az almaszedést, főleg, hogy időnként csinos magyar lánykák is arrafelé bicikliztek, ahogy a filmben is hallottuk. Úgy hogy itt tényleg mindenki nyertes volt ezekben az almaügyletekben. A szovjet kiskatonák is.

Egyébként a tisztekkel és tiszthelyettesekkel más volt a helyzet. Ők akkor mehettek ki a városba amikor akartak. Én tőlük tanultam meg igazán oroszul, minden alkalmat megragadtam a nyelvgyakorlásra. Sokszor megfordultam a kikötői kocsmában meg a mozi melletti Bisztróban is. Leülni nem lehetett, állva kellett bekanalazni a messze földön híres halászléjüket. Imádtam ahogy készítették, szép nagy pontyszeleteket adtak benne. Gyakran ettem úgy hogy mellettem 2-3 szovjet tiszt kanalazta a halászlét. Ők is igen szerették. Ilyenkor mindig beszélgetést kezdeményeztem, hogy gyakoroljak. 

Végezetül megmutatom a Bisztrót, az interneten találtam, már nem tudom hol, nem tudom megadni honnan vettem, de ezúton köszönöm annak aki feltette.

Vasárnap estére megint egy különleges dokumentumfilmet tartogat számunkra a Duna World csatorna. 21.30-kor kezdik vetíteni az "Ezredes a kastélyban" című filmet. Túl sokat nem lehet olvasni róla, így kénytelenek leszünk az én gyatra emlékezetemre hagyatkozni.

Egyszer volt, hol nem volt, még a szocialista időkben volt egy nyírségi gazdaság, amelynek fő terméke az alma volt. Volt úgy hogy rengeteg alma volt, viszont szorgos kezek meg nem nagyon voltak, így aztán gondolt egyet a gazdaság vezetője és megkereste a szovjet elvtársakat a debreceni laktanyában, nem tudnának-e segíteni. Folytak a tárgyalások, gondolom a vodka is, végül megegyeztek és utaztak a katonák a Nyírségbe almát szedni. Mint ahogy a miskolci egyetemisták is, szerénységemmel együtt. Csak nem egy időben és nem egy helyen szüreteltük a Nyírség kincsét.

A katonák örültek, mert kiszabadulhattak a laktanyából, a tisztek is mert közben ők is találtak elfoglaltságot a gazdaság vendégházában, az alma is fogyott a fákról, szóval mindenki jól járt. Win win, mondanák ma a mályvazakós menedzserek. A dolog jól be volt járatva, éveken keresztül működött. Aztán jött a rendszerváltás, a szorgos kiskatonák hazamentek az ezredparancsnokkal együtt. Ez utóbbi nem nagyon találta a helyét otthon Kárpátalján, megkereste hát a korábbi jó barátot nem tudna-e számára valami megoldást. Tudott. Így aztán átköltözött Magyarországra, munkát kapott. Egy kastélyban lett afféle mindenes. Olyan gondnok féle, akinek feladatai közé tartozott a fűnyírás is. A kastély persze az egykori nyírségi igazgatóé, ha jól emlékszem Putnokon van. Az ezredes elvtárs közben megszerezte a magyar állampolgárságot, bízom benne, hogy azóta is boldogan él a kastélyban és úgy érzi jól döntött amikor ez egykori baráthoz fordult.

Hát erről szól ez a film. Érdekes film, a legérdekesebb talán az, hogy egy ember ezredparancsnokként emberek ezreiért felelt, aztán később afféle udvarosként találta meg a boldogságot, alkalmazottként egy idegen országbeli vidéki kúrián. Egy ezredes azért nem kis rendfokozat. A mi ezredparancsnokunk Hódmezővásárhelyen  "csak" alezredes volt, a hadosztályparancsnok (több ezred parancsnoka) volt ezredes. 

A film jó néhány éve készült, jó lenne tudni azóta mi történt a szereplőkkel. Ha valami putnoki kommentelő segítene nekünk jó lenne.

A Port nem túl bőbeszédű most, de azért belinkelem:

http://port.hu/adatlap/film/tv/ezredes-a-kastelyban/event-tv-59001050/movie-153708

Legutóbb írtam Eszenyi Enikőről, milyen kiválóan jelenítette meg Ibsen Nóráját Hegedűs D. Gézával karöltve. Én nagyon meg voltam vele elégedve, meg meg vagyok elégedve egyéb alakításaival is. Ezért is döbbentem meg amikor P. R. viszonylag új műsorában rettentően lehúzta. Igaz, a bejátszott szavalat valóban egy egyedi elképzelést tükrözött Petőfi Sándor legismertebb verséről, a Nemzeti dalról, hogy finoman fogalmazzak, de még az igazán tehetséges embereknek is szabad időnként melléfogni. De azért az túlzás volt amit a műsor szerkesztőjétől kapott.

És akkor most szót ejtenék egy bizonyos jelenségről, amit nem értek. Nem értem, hogy azok akiket a mai TV műsorokban (és nem csak ebben) sérelem ér miért nem lépnek fel ez ellen? Miért hagyjak szó nélkül? Én nem bujtogatni akarok, de a világ még nem is olyan régen így működött. Úgy tűnik mint annyi sok mindenben ebben is megnőtt az ingerküszöbünk. Vagy inkább azt írom, hogy a társadalom ingerküszöbe. Az pedig nem jó. Ha egy társadalomban az ingerküszöbök megnőnek, illetve folyamatosan nőnek az eredmény egy rendezetlen társadalom, egy káosz lesz.

Úgy kellene ennek is működnie mint egy szabályozásnak a műszaki életben. Ha az adott szabályozott jellemző (pl. nyomás, hőmérséklet) egy kicsit is eltér a beállított értéktől beindul az ellen hatás és hamarosan visszaáll az eredeti állapot. A rossz szabályozásoknál a beállított értékektől jóval nagyobb eltérések is előfordulhatnak, amik súlyos üzemzavarokkal, adott estekben törésekkel is járhatnak. Tehát a cél, hogy már a legkisebb "elhajlás" esetén is be kell avatkozni a társadalmi vagy műszaki folyamatokba, mielőtt még nagyobb baj történne. Elnézést a technika világából vett példáért, szerintem jól jellemzi a mai helyzetet.   

Egyébként úgy néz ki rendbe jöttem, holnap meg lesz a kétszer áthelyezett sörözés is. Legutóbb elfelejtettem megírni, hogy az Ibsen sírja melletti lila pulóveres ifjú hölgy részt vett abban a soproni csapatban akik 10 évvel ezelőtt egy díszesen faragott rönköt toltak el Selmecbányára, ahová ugyanakkor a miskolciak egy csillét toltak el. A hátártól már együtt mentek Selmecbányáig. Nagy dolog volt ez, közös hagyományaink kiemelkedő eseménye. Javaslom nézzük meg együtt a képeket arról az eseményről amikor a rönköt és a csillét  elhelyeztük a végleges helyükre. Ha valaki  szívesen megnézné az út közbeni képeket erre is lehetőség van, itt és itt.

A másik ifjú hölgy is nagy hagyományőrző, lehet, hogy ő is besegített a csilletolásban.

A helyzet az, hogy kezdek rendbe jönni. Érdekes, hogy egy megfázásos betegség állapota is mérhető, mégpedig az időegység alatt felhasznált papírzsebkendők számával. Az elején a napi fél csomag biztosan elment, ez mára már óránként egy-két darabra csökkent. Azt hiszem lassan teljesen rendbe jövök.Végül is nem kezdtem el újra szedni a Neocitránt. Megvettem, de mikor a patikában mondtam, hogy 5 nap kihagyással kezdem újra szedni a hölgy a gyógyszertárban olyan hangsúllyal mondta, hogy most már el kell menni orvoshoz, hogy nem mertem elkezdeni. Orvoshoz persze el nem mentem, de nem kezdtem el újra szedni csak megvettem. Kicsit megemeltem a C vitamin mennyiségét, igyekeztem sokat feküdni és reménykedtem a mielőbbi gyógyulásban. Ami úgy néz ki már nincs messze.

Kicsit megszívat ez a tél bennünket. Nem is tudom mióta van ez a nagy hideg, most már kicsit alább hagyhatna. Sajnos az időjósok nem sok jóval biztatnak. Viszont itt a január vége, még egy szűk téli hónap és jön a tavasz. Kedvenc évszakom a tavasz. Még a nyárnál is jobban szeretem, pedig nyáron van Mályi is. A tavasz az újjászületés ideje. Újjáéled a természet, a madarak is örülnek neki. Én is.

Egyébként közben hallgatom a TV-ben Ibsen "Nórá"-ját, kedvencem ez a darab. Annyira, hogy egyszer már régebben felvettem, de felveszem most is, hátha megsérül valamelyik. Ebben Balázsovits Lajos és Vencel Vera játssza a főszerepet, de megvan Hegedűs D. Gézával és Eszenyi Enikővel is. Megmondom őszintén én régebben nem igazán tartottam jó színésznek Hegedűs D. Gézát, aztán megnéztem vele ezt a darabot és ez meggyőzött arról mennyire tévesen ítéltem meg őt. Egy nagyon tehetséges, kiváló színész. Mint ahogy az a kettő is, akit most írás közben hallgatok.

Ibsen a kedvenc szerzőm egyébként, elég sok művét ismerem. Nemrégiben a Facebook-on láttam egy képet, két közeli ismerősöm, egyikük hallgatóm volt, szóval két közeli ismerősöm, mindkettőt Nórának hívják, guggolnak Ibsen sírja mellett. Cseresznye már régóta Norvégiában él, Mazsola meg gondolom arra járt. Irigyeltem őket, a két Nórát, akik eljutottak Ibsen sírjához.

Azért egy szépséghibája van ennek az Ibsen műnek is. Amikor Nóra a végén elhagyja férjét, aki ezt meg is érdemli, ugyanakkor elhagyja a gyermekeit is. Hát nekem ez így soha nem tetszett, igaz ez esetben Nóra sem szedhette volna olyan könnyen a sátorfáját. Na de ettől függően szeretem ezt a darabot, ettől jobban talán csak a "Vadkacsá"-t.

Jól elkanyarodtam a betegségemtől, de valahogy locsogni volt kedvem. Nyilván ez is a javulás jele. Optimistán nézek a következő napok elé. Keddre egy sörözésem van beütemezve szűkebb körben, kétszer helyeztük át, ideje megtartani. Holnap meg azt hiszem disznótor lesz, a hallgatók vágnak disznót, idén ezeket a disznótorokat is kihagytam. Tavaly nagyon hideg volt, nem akartam fázósan 2-3 órákat ücsörögni. Na de ebbe már nem mélyedek el, elköszönök. Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek! 

Érdemes volt megnézni szombaton késő délután a Rákosi Mátyás száműzetéséről szóló dokumentumfilmet. Olyan képeket láthattunk amilyeneket én még soha nem láttam. Megtudhattuk azt is, hogy nem tudta elviselni, hogy kikerült a hatalomból, nem nyugodott bele, hogy félretették, sőt az az érzésem, hogy lelkiismeret furdalása sem volt azokért a bűnökért amelyeket a népe ellen elkövetett. Különben elfogadta volna a helyzetet, vezeklésnek tekintette volna a száműzetést. De nem, ő kapaszkodott vissza a hatalomba, elég sokáig.

És közel sem az egyszerű szovjet emberek életét élte, szó sem volt fején lévő 4 csomóval komfortosabbá tett zsebkendőről, sorban állásról. Különösen nem Krasznodarban. Kirgíziában már keményebbek voltak a viszonyok, de látszott, hogy itt sem engedte el magát. Ügyelt az öltözékére, elegáns szalmakalapot viselt és a havi 200 rubel is sok mindenre elég volt. Például, hogy ne az egyszem hentesnél álljon sorba birkahúsért, hanem a piacon vegyen baromfit, marhahúst, de lehet, hogy disznóhúst is. Nem tudom milyen étkezési szokások voltak ebben a közép-ázsiai országban, azt tudom, hogy birka sok volt.

A havi 200 rubel majdnem háromszorosa volt egy nyugdíjhoz közelítő falusi tanítónő fizetésének. Ezek után képzeljük el mire lehetett elég a krasznodari havi 500 rubel. Tehát Rákosi elvtárs nem szűkölködött, ez meg is látszott rajta. A honvágytól viszont bizonyára szenvedett. Meg hát az egyéb körülményektől is. Hogy itthon temették el, rendben lévőnek találom. Tudom az áldozatai közül sokan ezt nem engedhették meg maguknak, de emberek vagyunk, ennyi év távlatában ennyiben engedhettünk mi is.

Nekem pesti ember volt az első főnököm, hétfőn jött, pénteken ment, sok fővárosi ember ismerőse volt, tőle hallottam, hogy ezek a hamvak nem nyugodtak békében. Többször érték atrocitások, de a részletektől megkímélem a kedves olvasót. Szóbeszédről van szó, így is kezelem ezeket a dolgokat. Itt a blogomban, egyébként elhiszem szóról szóra.

Magamról röviden annyit, hogy még most sem vagyok jól. Azon hezitálok, hogy megint elkezdem szedni a Neocitránt. Azért ennyi ideig még egy megfázás sem tartott ki. Pedig igyekszem nem kijárni, feküdni. Viszont szépen haladok a kiolvasatlan folyóirataimmal. 

Kivételesen olyan dokumentumfilmet ajánlok amelyet én sem láttam, csupán megelőlegezem a bizalmat. De ha már Rákosi száműzetéséről szól nem lehet érdektelen film. Megmondom őszintén számomra a legnagyobb élményt az jelentené, ha látnám Rákosit, fején egy zsebkendőből barkácsolt fejfedővel, amint kezükben a jellegzetes szovjet, műanyag, füles bevásárló szatyorral sorban állnak kelet ázsiai származású feleségével egy-egy korsónyi kvaszért, hogy utána belevessék magukat a kirgiz kisváros boltjaiba, hogy néhány órás sorbanállás után hullafáradtan megtérjenek nem túlzottan nagy komforttal berendezett másfél szobás lakásukba. És örülnek a felhajtott darab fekete kenyérnek, a kilónyi faggyúban gazdag birkahúsnak, a savanyú uborkának, krumplinak és egy liter tejnek. Persze ilyet nem fogunk látni, de más érdekességet talán igen.

Ehhez szombat délután kell a Duna World-re kapcsolnunk 16.50-kor. A Porton az alábbiakat találtam:

http://port.hu/adatlap/film/tv/rakosi-matyas-szamuzetesben/event-tv-58705354/movie-183259

Pünkösti Árpád írt róla korábban, itt találjuk:

Rákosi bukása, száműzetése és halála:

http://mek.oszk.hu/05300/05385/index.phtml

Írt még 2 kötetet, a MEK-ben azokat is megtaláljuk:

Rákosi a hatalomért:

http://mek.oszk.hu/05300/05359/index.phtml 

Rákosi a csúcson:

http://mek.oszk.hu/05300/05372/index.phtml

Egyébkén elég ramaty állapotban vagyok, jó lenne ha már vége lenne. A Neocitránt már nem merem tovább szedni, egyedül csak C vitamint szedek. És bízom a mielőbbi gyógyulásban.

Kicsit röstellem magam, korábban is megnézhettem volna, hogy vajon mi van ezekkel a diszpécser szolgálatokkal. Örömmel jelentem, hogy élnek és dolgoznak, fogadják a segítséget kérő hívásokat. Régen én azt kértem, hogy írjuk be a mobilunkba a mi területünkön érvényes telefonszámot és ha úgy gondoljuk, hogy valamelyik hajléktalan polgártársunknak segítségre van szüksége telefonáljunk, hívjunk neki segítséget. Jó a 112-es szám is, de nekik máshol is vannak feladataik, javaslom inkább hívjuk ezeket a számokat. Itt találjuk:

http://www.diszpecserportal.hu/regionalis-diszpecserszolgalatok/regionalis-diszpecserszolgatok.html

Először van egy rövid leírás, majd ezt követi a táblázat a telefonszámokkal.

Ne felejtsük el elolvasni a tegnapi írásomat sem. 

Nem szeretem nagyon a bulvárt, meg a bulváros címeket sem, de arra az esetre amit most megosztok a Morgómedve olvasóival tényleg nem nagyon lehet mást írni. Lehetett volna még írni például, hogy a mi kis horrorisztikus történetünk, ettől talán jobb amit én írtam. Az egész onnan jutott eszembe, hogy a napokban bukott le egy fiatal nő, aki gyermekét a szülés után megfojtotta, majd egy éven keresztül rejtegette a házban. A kis holttestet a rokonok fedezték fel, ők jelentették az esetet.

Amiről én fogok írni abban az ügyben 1975 december 19-én hirdetett ítéletet a Borsod megyei Bíróság. A vádlott egy 42 éves miskolci általános iskolai tanárnő volt, aki 1968-ban férjétől elvált, ezt követően 1970-től 1975-ben történő letartóztatásáig négy alkalommal esett teherbe, gyermekeit minden alkalommal megszülte és megölte. Vagy csak nem látta el és hagyta őket meghalni. Az ítélet indoklásában részben az előre megfontoltság is szerepel. Ezután a kis holttesteket egy reklámszatyorba csomagolva elrejtette az éléskamrában található szerszámos ládában. A bíróság első fokon 15 év fegyházbüntetést szabott ki rá, hogy másodfokon mennyi lett belőle nem tudom. Jogérzékem azt súgja hogy valószínűleg másodfokon is helybenhagyták.

Szomorú este volt ez többszörösen is, nem gondolnám, hogy kommentálnom kellene. Ha jól számolok most lenne 84 éves, valószínűleg már nem él. Annyit azért megjegyzek, hogy nem felsőfokú végzettségű emberek szoktak ilyesmit elkövetni. Szerintem a büntetés is arányban állt az elkövetett cselekménnyel. Olyan 10 év után szabadulhatott. Hát kemény évek lehettek ezek akkoriban.

Eddig tart ez a kriminalisztikában is ritkán előforduló eset leírása.

Én egyébként küzdök a náthámmal. Legutóbb még bizonytalan voltam benne, hogy mi is lesz belőle, hát ez lett. Ma leballagtam még egy doboz gyógyszerért. Rubophennel kezdtem, Neocitránnal folytatom. Jó kis meleg löttyök ezek, kezdek rákapni. Pedig mikor legelőször ittam igen csak irtóztam tőle. Aztán megkedveltem. Szóval ez a helyzet most velem. Elköszönök, megyek mixelek magamnak egy ilyen finomságot. És bontok egy újabb csomag papírzsebkendőt. A harmadikat.