Néhány nappal ezelőtt az órámon a visszacsatolt rendszerek instabilitásáról beszéltem, nem nagyon értették, példaként hoztam fel hát egy gyermekkori emlékemet, amit most megosztok olvasóimmal.

Talán 10 éves lehettem, amikor szüleim munkahelye, talán a szakszervezet, egy üzemi kirándulást rendezett a Mátrába. Izgalommal néztem a dolgok elébe, falum nem túlzottan ingergazdag környezet volt, csendben tengettük életünket, iskola, néha egy kisebb verekedés, apróbb csínytevések, az ezt követő szigorú atyai feddések, csendes hüppögés a sarokban kukoricán térdelve. Így teltek napjaink. Apámnak nem volt különösebb érzéke a makarenkói nevelési módszerek otthoni meghonosításához, sokáig torolta meg huncutságaimat azzal, hogy a hóna alá vett és elfenekelt. A pofonoktól tartózkodott mert nagyanyám mindig azt kiabálta, "hogy a fejét ne, a fejét ne!" igy aztán a seggreverés honososdott meg fő nevelési eszközként.

Visszatérve az üzemi kiránduláshoz, szép tavaszi időben érkeztünk meg a piknik helyszínére. Már állt a a színpad, a mikorfonok is várták a csasztuskák éneklésére vállalkozókat és a szavalókat. Egy teherautóról a férfiaknak pálinkát, a nőknek tojáslikőrt és kakólikőrt kínáltak. Az engedékenyebb szülők nekünk gyerekeknek is adtak egy-egy nyalást az édes likőrökből, éppen csak bele tudtuk dugni a nyelvünket. Aztán a társasáság a kondérok körül gyűlt össze, mindenki a főzéssel volt elfoglalva. Kivéve éngem, aki óvatosan somfordáltam a teherautó felé, hogy most már alaposabban is megismerkedjek ezekkel a likőrökkel. A kakólikőrrel kezdtem majd egy kis tojáslikőrrel folytattam. Szolídan kortyolgattam, majd néhány perc múlva legyőzhetetlen vágyat éreztem, hogy énekeljek valamit a mikrofon előtt. Gyorsan ott is teremtem, és elkezdtem énekelni egy bájos kis dalocskát amit néhány nappal azelőtt tanultam meg egyik nagybátyámtól. Vidáman hangzott fel a színpadról vékony hangon az ének:

Van nekem egy csíkos gatyám

Abban tartom a ceruzám

Minden este írok vele

Mégsem kopik el a hegye...

Nem azért mondom, fergeteges sikerem volt. Anyám ugyan gyanúsan nézegetett és mindenáron azt akarta leheljek rá, ami végülis megtörtént. Végleges eltiltást kaptam a teherautó környékéről, én megigértem, hogy közelébe sem megyek. De a plató húzott mint a mágnes. Egy alkalmas pillanatban újra megközelítettem, most már a vezetőfülke felől. Felmásztam, leültem, kezembe vettem a kakólikőrös üveget, hátamat nekitámasztottam a ponyvának és csendben szopogattam. Így találtak rám néhány óra múlva mikor már mindenhol kerestek amint csendben szundikáltam kezemben az üveggel. A szüleim úgy megörültek, hogy a veréstől is eltekintettek. Még este hazafelé is be voltam kissé rúgva, a szüleim meg újra hibáztak mert előre ültettek egy dzsippszerű autóban. Én persze elaludtam és egyszercsak váratlanul előrebuktam, miközben a sebváltó karjába kapaszkodtam. Repült mindenki előre a sofőr hirtelen fékezésétől, persze én is. De már senki nem szólt egy szót sem. Másnap sem, hálistennek:)