Tegnap folytatódott Tapolcán a konferencia. Ezúttal már a kezdéskor csatlakozni tudtam a hallgatósághoz. Tudtam 2-3 órát kell csak elmélyednem a munkavédelem és biztonság rejtelmeiben, utána bőséges ebéd lesz a jutalmam. Gondolatban felkészültem arra, hogy a plussz adagot most nem fogadom majd el, bár ez nem kis erőfeszítést kíván majd tőlem. A kolléganőtől sem fogadom el húsadagjának felét, vasakarattal mondok le majd ezekről a dolgokról. Meg fogok elégedni annyival amennyit a normális emberek esznek.

Gondoltaban már veregettem vállon magamat hatalmas emberi nagyságomra büszkén, hogy lesz erőm lemondani a felkínált plussz adagról és a felajánlott fél adagról is.

Hát a dolgok nem így alakultak. Egyrészt nem a kolléganővel ebédeltem, másrészt a kutya sem ajánlott fel plussz adagot. Pedig már olyan jól beleéltem magam, hogy egy igazi hős leszek, egy Oleg Kosevoj, amikor elnéző mosollyal fölényesen utasítom majd vissza a plussz adagokat. Hát ez most nem jött be.

De én már mindenképpen szerettem volna hős lenni, igy a második fogást gyorsan bekaptam, nagygyorsan megittam a kávémat is, hogy mire a desszertként felszolgált somló galuskát kihozzák én már árkon-bokron túl járjak. Sajnos nem voltam elég gyors, az utolsó kortynál járhattam mikor a konyhaajtóban feltűnt a pincér egy halom tányárral, rajtuk kedvenc csemegémmel.

Na mindegy, lesz még itt alkalom hősködni, gondoltam én és megadóan jóízűen bekanalaztam, ügyelve, hogy minél kevesebb csokoládé maradjon a tányéron. Nem ügyeltem viszont sajnos az ingemre. Remélem kijön majd belőle.:)