Hallom a helyi híradásokban, hogy Miskolcon az egyik vendéglőben disznótorra került sor szombaton, levágtak egy disznót. Hát a disznótor tényleg jó dolog. Én falun nőttem fel, mikor gyerek voltam minden télen öltünk mi is egy szép nagy disznót. Engem ugyan nem költött a kutya sem fél 5-kor de ki tud ágyban maradni mikor a nagy eseményhez jönnek sorban a rokonok, megérkezik a keresztapám is a különféle hatalmas késeivel. Ekkor már szüleim, nagyszüleim talpon voltak, én sem henyélhettem tovább. Fel is keltem gyorsan, aztán bátyámmal meg az unokatestvéremmel lábatlankodtunk ott a felnőttek között. Bár sokat ők sem időztek a konyhában, felhajtották a stampedli törköly pálinkát, nagyapám termelte a hozzávalót, és már mentek is kifelé. Ott aztán apám bement az ólba, többen be sem fértek volna, rávette a kocát, hogy kijöjjön. Ki is jött szegény, szerintem az ijedelemtől se élő se holt nem volt már akkor, ott aztán kirántották alóla a lábát, rátérdeltek, szegény mozdulni sem tudott. Ami viszont nem volt rossz, anyám így biztosabban tudta oda tartani a tálat szorosan a nyakához ahol keresztapám - most bölléri minőségében - megszúrta.

Nem voltunk még az Európai Unióban, így nem kellett elkábítani, de akkortájt faluhelyen ilyesmi meg sem fordult az emberek fejében. A szúrás nyomán megtelt a tál vérrel, amiből egy fél óra múlva fejedelmi reggeli kerekedett. Az asszonyok hagymán sütötték meg, jó bő hagymán. Jól csúszott rá a savanykás mátraaljai bor. Aztán reggeli után jött a disznópörkölés. Régebben szalmával, később már gázzal. Olyan konyhai propán-bután gázpalackból amilyen a falusi konyhákban is volt szép számmal amig vagy 10 éve nem jutott el a falvakba is a gáz. Amiért mostanában aztán elég szép pénzeket lehet kifizetni. Igaz, közel sem annyit mint én itt a 73 négyzetméteres panelemért: 43 000 forintról szólt a legutóbbi számla. Na mindegy ez van, ebből kiszállni nem lehet, fizetünk amiról a számla szól.

Visszatérve a disznópörkölésre, én a szalmát jobban szerettem. Volt abban valami fönséges, ahogy a hajnali sötétségben égett a nagy tűz, vitte a meleg levegő felfelé a szikrákat. Szép és izgalmas volt. Én is raktam rá villával a szalmát. Annyira megragadott az élmény, hogy egyszer - lehettem vagy 6 éves - én is úgy gondoltam disznót pörkölök. Igaz, disznóm nem volt a dologhoz, de nem kellett nekem Harry Potter, hogy el tudjam képzelni a szalmakazalból kihúzigált kisebb halom alatt a disznót. Égett is szépen, különösen mikor belekapott a szalmakazalba is. Hálistennek nem volt nekünk sok szalmánk, így aztán a szalmakazlunk is kicsi volt, hamar arrébb tudták lökdösni apámék kicsit távolabb, miközben mások vödrökkel hordták a vizet. Elég szaporán egyébként, ami azért is kívánatos volt mert a szalmakazal melletti disznóól is jó száraz deszkából épült, igazán sisteregve tudott volna leégni. Míg a szüleim és az utca lakói az oltással foglalatoskodtak én jobbnak láttam világgá menni. Mert hogy ebből nagy verés lesz, azt sejtettem. El is indultam világgá, ami csak a 3 házzal odébb lévő orgonakerítésig tartott ott húztam meg magam átmenetileg amíg tényleg világgá megyek. Közben besötétedett, anyám hangját hallottam a távolból, hogy keresett de gondoltam nagyobb lesz az öröm ha később kerülök meg. Vártam még, de közben éhes is lettem, úgy gondoltam most már talán a verést megúszom, úgy megörülnek nekem ha meglátnak, hogy mégsem vesztem el. Hát naqy örömet nem láttam apámon mikor meglátott, rögtön arra gondoltam hamar jöttem haza, de most már nem lehett megfordulni. Illetve lehetett, sőt kellett is mert apám ha verésre szánta el magát akkor ezt úgy csinálta, hogy a bal hóna alá kapott hogy fenekem jól kézre álljon neki, és hát kaptam rendesen. Aztán mindig anyám volt aki megelégelte ezt a nem igazán makarenkói eljárást, és megpróbált kiszedni apám hóna alól. Nem volt az én apám verős fajta, de amikor megérdemeltem bizony eljárt a keze. De mindig csak a fenekemre. Hát maradandó nyomot nem hagyott bennem a dolog. Sem a fenekemen, sem a lelkemben. Ma is szeretetettel gondolok vissza rá, hiszen mindig igaza volt.:)

De jó messzire elkanyarodtam, szóval ott hagytam abba, hogy szépen égett a szalma a disznón, le is égette ról a szőrt rendesen. Azért késsel meg forró vízzel még elég sokáig kellett tisztogatni amíg a böllér levághatott néhány darabot nekünk gyerekeknek a füléből meg a farkából. Ettük is mint aki még soha nem evett. Azután elkezdődött a disznó felbontása. Négyen voltunk gyerekek, minden gyereknek jutott egy sonka bevitele a konyhába. Aztán csak figyeltük a disznót ahogy keresztapám - később a veje - bontotta fel szegény disznónkat. Mi gyerekek legközelebb akkor örültünk mikor megkaptuk a húgyhólyagját. Ez nekünk akkor luftballonként szolgált, igaz kevésbé volt rugalmas mint egy igazi lufi, de mégiscsak fel lehettet fújni meg lehetett vele labdázni. Nem zavart bennünket az sem, hogy hiába mostuk ki, egy kicsit csak húgyszagú volt még. Aztán az asszonyok ketten kimentek a kertbe a belet mosni, hát ez nem volt egy hálás feladat. Hideg is volt, a belek tartalma sem volt egy gusztusos dolog. Csodálkoztam is, hogy keresztanyám meg az apci nagynéném hogy nem lázadnak fel, hogy minden évben nekik kell a belet mosni. Közben a házban is szapora munka folyt, míg a vendégek a disznóval foglalatoskodtak anyám ebédet főzött: sült húst krumplival. Jól belaktunk ebből is.

Ebéd utánra már leginkább a hurka- és kolbász töltés maradt, meg a zsír kisütése. 5 óra tájban aztán már el is volt mosogatva, a teknőben ott voltak a pácolásra előkészített húsok, jó 2 hétig öntözgettük a páclével, aztán mellette a kolbász várta, hogy masnap reggel apám berakja őket a füstölőbe. A kamrában gyúródeszkákon állt a sok hurka aminek egyrészét másnap mi vittük el a rokonoknak, némi aprópénz volt a hurkavivő jutalma. De még ne rohanjunk előre, még csak 5 óra van, mindenki a nagyszobában, keresztapám hazaballagott közben megmosdani meg átöltözni. Beszélgettek a felnőttek amíg kint rotyogott a sparherden a székelykáposzta, a húsleves a bőven belerakott hússal, a sütőben pedig a hájas tészta sült, később pedig egy kis hurka meg kolbász. Egy baj volt csak: napközben az ember úgy eletelt a sok finomsággal, hogy itt bizony sokat senki nem tudott már enni. Hát sokat nem, de azért egy keveset mindenki evett mindenből. 8 felé aztán felkerekedtek a vendégek és hazamentek, mi meg beestünk az ágyba. Már a gyerekek. Mert a szüleink elpakolgattak még egy ideig a konyhában meg a kamrában.

Hát ilyen volt nálunk egy disznótor. Ez a miskolci is biztos hasonló volt. Ahogy nézem az udvaron bontották a disznót, volt hagymás vér is, hurka, kolbász is. A népeknek biztos megjött az étvágyuk a nézelődés közben, nem sajnálták rá azt az 1-2 ezer forintot. És ahogy hallottam szalmával pörköltek. Mikor meghallottam, ez volt az a pont amikor már tudtam, ma a disznóölésről fogok írni.:)