Azt ígértem legutóbb, hogy elmesélem egy üvegvisszaváltásom történetét. Nem innen, hanem kissé keletebbről.
A dolog Moszkvában esett meg 1983 táján. Egy kedélyes kollégiumi szobában húztam meg magam közel a Kutuzov sugárúthoz, és még közelebb a Sztugyencseszkaja metróállomáshoz. Mint a neve is mutatja errefelé bizony nagyobb gyakorisággal fordultak elő diákok mint például Moszkva más részein. A kollégium a Metró közelében volt, útközben volt egy Produkti nevű bolt ami nagyjából egy élelmiszer boltnak felelt meg, elég vegyes profillal. És ketté osztva. Egyik fele az egyetemvárosba vezető kapu innenső oldalán volt, másik fele pedig a tulsó oldalon..
De ezzel a vegyes profillal sem volt úgy 30 féle árunál több benne. A lényeg, hogy lehetett benne ásványvizet, kenyeret, cukrot és húst kapni. Utóbbit hosszab-rövidebb sorban állás után. Érdemes volt sorbanállni. Az ember megvett 1-2 kiló disznóhúst és ezzel a húson kívül még kis mesterkedés után némi abált szalonnához, vagy ehelyett töpörtyűhöz lehetett jutni. Utóbbi esetben zsírra is szert tett az ember. Szóval ez a disznóhús egész sok mindenre jó volt. A helybéli asszonyok viszont inkább a marhahúst meg a birkát vitték mert azokon nem volt zsír. A dolog érthető, nem tudtak sem az abált szalonna sem pedig a töpörtyű létezéséről. Így viszont nekem kevesebbet kellett sorba állni, ami jó dolog volt.
Visszatérve az eredeti témához, útban hazafelé mindig vettem egy csomó ásványvizet amit ugyan kicsit nyűgös volt cipelni, viszont a moszkvai víznek elég alacsony volt az élvezeti értéke így megérte a cipekedést. Mint látható éltem mint Marci Hevesen. Abáltam a szalonnákat, sütöttem a töpörtyűt, az így nyert zsírokon sertés- és marhapörkölteket ütöttem össze és szarvacskával fogyasztottam. Többnyire nem egyedül. Sokszor voltak vendégeim magyar diákok, aztán ukránok és oroszok is. Cserébe viszont rengeteg ukrán borscsot, orosz káposztalevest és mindenféle halakat, sülteket ettem. Rendszeres vendég voltam másoknál is. Az üzbégeknél plovot, a kazahoknál meg főtt birkákat, füstölt lovat és egyéb ínyencségeket ettem. Mindig volt valahol vendégség. Közben meg fogytak az ásványvizek meg a sörök, a göngyöleg meg csak gyűlt a polcokon. Egy idő után úgy éreztem elborítanak az üres üvegek, valamit lépni kell. Megjegyzem egy ideig a dolog működött úgy, hogy ahol az ásványvizet árulták ugyanannyi üres üveget visszavettek mint amennyi telit elhoztam. De mivel nagy volt a vendégjárás a vendégek is hoztak sört meg ilyesmit annyi vizet már nem tudtam volna meginni amennyi üvegem lett. Tehát úgy gondoltam vissza kell vinni egy részét. Természetesen az üvegvisszaváltó helyekre. Amik szigorúan titkos pincékben működtek.
Egy lakótelepen az ott lakók ismerték ezeket a pincéket de szigorúan titokban tartották, nehogy más is megtudja és oda hordja az üveget, van ott elég ember enélkül is. Kivételesen én is ismertem egyet a közelben, mert amikor a Kutuzov sugárút felől mentem haza ott mentem el mellette. Igaz, a sort is láttam de gondoltam gyorsan megy az. Hát ebben azért tévedtem.
Beálltam én is vagy negyven üveggel a sorba a pincelejáróba és rémülten láttam, hogy egy embernek átlagosan van vagy száz-százötven üvege. Hajaj, gondoltam ez lassan fog menni. Lassan is ment. Még 1 óra multán is csak a lépcsőn voltam, meg sem közelítettem a pince bejáratot. Kicsit előrementem - mondhatnám felderítés végett - és láttam, hogy mélyen a pince belsejében egy nő küszködik az üvegáradattal. Visszamenve helyemre úgy döntöttem itt feladom, elmegyek egy másik helyre. Ismertem még egyet A Kutozov sugárúton annak a háznak a közelében ahol Brezsnyev lakott.
Na persze csak elvileg, mert egyébként egy Moszkva közeli dácsán (nyaralóban) élt. Ez a moszkvai bérházi lakás inkább csak a tömegek megnyugtatására szolgált, jól vette ki magát, hogy no lám csak, Brezsnyev elvtárs is bérházban lakik. Közöttünk. Meg is találtam, ez is egy pincehelyiség volt, persze itt is egy csomó ember és millió üres üveg. Itt adtam fel. De azért nem volt szívem ezt a sok üveget csak úgy kidobni, elcipeltem az egyetemre. Igaz már nem volt messze, egy kis gyaloglás meg 2 megálló metróval és már hipp-hopp ott is voltam az egyetemen. Ott aztán felvittem a tanszékre, ahol rövid előadásban foglaltam össze észrevételeimet az üvegvisszaváltás során észlelt anomáliákról. A hallgatóságot illetően viszonylag könnyű helyzetben voltam, mert ott akkortájt az egész tanszék egyetlen teremből állt, ott volt mindenkinek a munkahelye aki a tanszékhez tartozott. Előadásom végén pedig az üvegeket átnyújtottam Oljecskának a titkárnőnek azzal, hogy örvendeztesse meg a takarítónőt az üvegjeimmel. Bár nem voltam benne biztos, hogy nagyon fog örülni neki. Megmondom őszintén abban sem, hogy egyáltalán vissza fogja vinni. De ennek már nem jártam utána. Innentől viszont már nem csodálkoztam ha Moszkvában mindenütt üres vodkás, sörös meg egyéb üvegeket láttam. Ami aztán természetesen ment a szemétbe.
Kicsit körülnéztem az Interneten nem találnék-e egy képet egy igazi üvegvisszaváltóról. Sajnos olyan régit, 25 évvel ezelőttit nem találtam. Találtam viszont egy mostanit. Hát kicsit másabb mint amiről én írtam de azért valamit megőrzött a régi időkből. Csak az emberek lettek kevesebben és a szatyrok kisebbek. Valószínűleg még nincs nyitva, a visszaváltás a korlát mögötti pincelejárón túl működhet. Néhány masszív alkoholista várakozik csupán a zord őszi hidegben. Kibővült a profil is, már papírhulladékot is átvesznek. De ahogy a képet elnézem nem ez lehet a fő profil.:)
