Olvasom az újságban, hogy egy sajóhídvégi férfi letépte egy nő nyakláncát de miután üldözőbe vették egy áruházban próbált elbújni, de a biztonsági őrök elfogták és átadták a rendőröknek. És természetesen a törvény előtt felel majd tettéért. A lánc időközben természetes úton előkerült.

Ennél a mondatnál hátradőlök, lehunyom a szemem és elengedem a fantáziámat. Elképzelem amint a pofát a rend őrei elviszik egy egészségügyi intézménybe ahol megröntgenezik és a monitoron egyértelműen látszik a gyomorban lévő nyaklánc. Ekkor felmerül a műtét lehetősége is de csak egy pillanatra, mert mindenki úgy gondolja nem kell ezzel annyit foglalkozni kijön az magától is. És innentől fogva a gyanúsított egy pillanatra sem maradhat magára mondjuk másnap reggelig amikor is a fogdaőr elkíséri a WC-re, vagy ha a fogdában is elintézhető a dolog akkor szemét le nem veszi róla nehogy megint eltűnhessen a bizonyíték. Nem vagyok jogban járatos ember, de gyanítom, hogy 2 hatósági tanú is szükségeltetik a dologhoz. Ezután már nincs más hátra, minthogy megkerestetni és lemosatni vele a láncot és olybá vehetjük a dolgot, hogy a dolog meg is oldódott, az ürge várhatja az első kihallgatást, hogy legyen mit aláírnia is. Én ugyan mellékbüntetésként még bele verném az orrát is, de belátom ez nem európai megoldás. És a Morgómedve olvasói bizonyára már sejtik, hogy nekem erről is egy történet jutott az eszembe.

Valóban így van. A történet pedig arról szól, hogy bizonyos vidékeken állítólag még él egy népszokás amely szerint ha a vőlegényjelölt túl hosszú ideig nem nyilatkozik a lánnyal kapcsolatos jövendő terveiről akkor pogácsát kell sütni, az egyikbe bele kell sütni egy karikagyűrűt, mondjuk az egyik szülőét és a vasárnapi ebéd után kitenni az asztalra, amelyből a vőnek való nagy valószínűséggel bőségesen fog falatozni. Aztán ha megakad a fogában és csodálkozva előhúzza a szájából, hogy mi a csoda ez, lehet nagyokat kacarászni és jóízű célzásokat tenni az a mielőbbi eljegyzésre vonatkozólag. Elősegítheti a dolog sikerét ha úgy fordítjuk a pogácsás tálat, hogy a háziak által megjelölt és ismert pogácsa a legszebb, a legkívánatosabb legyen, de főleg a vőlegény keze ügyébe essen. A dolog - ahogy ma mondanánk - majdnem bejött. A család tagjai jóleső somolygással tapasztalták, hogy a fiatal ember elveszi a pogácsát, jóízűen megeszi majd nyúl a következőért és ezt is szemrebbenés nélkül eltünteti. Természetesen van olyan, hogy az ember mohóságában elég keveset rág, velem is gyakran megesik az ilyesmi ha nagyon éhes vagyok, valami efféle történhetett most is. A család rémülten nézett össze és már csak egy kérdés maradt: ki szóljon a  fiatalembernek, hogy másnap reggel vigyázzon már legyen szíves.

Hát ahogy mondani szokták: itt a vége, fuss el véle! :)