Tegnap beléptem az egyik bevásárló központba, összegyűlt egy-két dolog amit meg kellett venni, hát beugrottam. Lasagne bolognese-t ugyan nem akartam venni, de kedvezőnek mutatkozott hatszáz valamennyi forintért, hát beraktam egyet a kocsimba ebből is. Itthon jóízűen eszegetem, közben a blokkot olvasgatom, egyszer csak megakadt a torkomon a lasagne, a szemem meg az áron: 1.039 forintot fizettem érte. Hát innen már nem esett annyira jó a dolog. Legszívesebben visszamentem volna, de hát finom ebéd előtt egy nyeletnyi unicum is jár a dolgos hét után, már nem tehettem. Csak a fene evett, hogy ennyi pénzt kiadtam érte, holott ott volt mellette valami hatalmas pizza is 500 körüli áron. Bosszantott a dolog, na! Aztán eltelt egy este meg egy éjszaka, kicsit korán ébredtem, benéztem az Internetre, de nem láttam, hogy akciós lett volna. Tehát valami alkalmi akciózás lehetett. Gondolom a boltvezető kitetetett egy cédulát az akciós árral és kész. Hát kicsit drága lasagne volt ez, bosszant is rendesen. Mondjuk ettől a bolthálózattól nem szoktam meg ezt. Van olyan ahová be sem teszem a lábam, de ez a bolt idáig még mindig korrekt volt velem. Vagy csak azt hiszem.
Mondjuk ez a vonalkódos dolog kicsit renyhévé teszi az embert szellemileg, mert mikor a pénztáros az árakat ütötte be, előfordulhatott, hogy mást ütött be mint ami az áru ára volt. Akár véletlenül is. Akkor azért sok időt töltöttem azzal, hogy vásárlás után átnéztem a blokkot. De ez a vonalkódos megoldás már azt sugallja, hogy a pénztáros nem tudja rosszul beírni, hiszen ott a vonalkód az azon lévő árat szorgos emberek írják be egy számítógépbe, ők meg miért is csalnának? Mintha nem velem fordult volna elő, hogy egy szilveszteri nagy bevásárlás alkalmából malacot vettem az egyik bevásárló központban, aztán - már itthon, jóval szilveszter után - nézegetem a blokkot és látom, hogy malac, kilója ennyi meg ennyi, mellette a súly, összeszorzom és nem annyi. Még egyszer összeszorzom, most sem annyi. Visszamentem, becsületükre legyen mondva, visszaadták a pénzt. Kicsit morogtak, de visszaadták. De érteni még most sem értem, hogy lehetett ez. Bemegy a számítógépbe egy vezetéken a mérleg által mért súly, meg hogy mi van a mérlegen, mellette talál egy számot a kilónkénti árat, összeszorozza és kész. És nem annyi! Itt aztán ember csak a mérlegre való rádobásnál van meg a pénztárnál mikor végighúzza a vonalkódon a leolvasót. És mégis megtörténhetett.
Mégis hittem a vonalkódnak és nem ellenőriztem a blokkot. Egy időben viszont rendszeresen megnéztem mert egy másik nagy áruházban is csak egyszer tudták velem megcsinálni, hogy más ár szerepelt a polcon és más a pénztárgépben. Sajnos már csak itthon vettem észre, 7 kilométerre, péntek délután. Hát bizony 700 forintért nem mentem vissza. Mert ennyiért kaphattam volna meg ha visszamegyek, ennyivel kevesebb volt a polcon. Aztán van egy harmadik bolthálózat is ahol időnként pálinkát vettem ajándékozási céllal. Három alkalomból háromszor nem stimmelt a polcon lévő és a pénztárban beütött ár. Ilyenkor azután az ember bosszús, ragaszkodik a polcon lévő árhoz meg a pálinkához is, makacs, már csak azért is ezt viszem el és ennyiért alapon vár egy negyed órát amíg jön egy üzletvezető. Ő is szaladgál, én meg már csakazért is várok és mintegy 30 perc után boldogan távozom az árban nekem megfelelő pálinkával.
Hát nem könnyű manapság vevőnek lenni, vonalkód ide vonalkód oda, nem árt a körmükre nézni. Én a szocializmusban is azt hittem, hogy nem érdemes átverni a vevőt, hiszen ha beüti a pénztáros a harisnya árát a gépbe a pénzt úgysem veheti ki. Gondoltam én naivan. Aztán néhány kereskedő tanuló megjelent a járdán egy asztallal néhány bugyival, harisnyával zoknival és már meg is volt a megoldás. Oda már nem kellett pénztárgépet kivinni. Csak gyűjtötték a készpénzt egy papírdobozban. Hát igen, ki volt ez találva, csak mi nem jöttünk rá.
Hajnali morgásom végére értem, már csak a tanulság levonása marad hátra: még a mai világban is érdemes megállni a boltban és átfutni a blokkot. Amit általában meg is teszek, tegnap kicsit kihagytam. Mint látjuk, hiba volt!
