Egyik régi olvasóm írja kommentjében, hogy egyetemistaként vadászták az olyan szimpóziumokat ahol enni is adtak. Na ja, Pesten ez működött is, mi vidéken szűkösebben voltunk eleresztve ilyen lehetőségekkel. Hiába no, Pest az Pest. Viszont eszembe jutott valami, bevallom nem először. Régi, nagyon régi ötlet volt de soha nem mertem megvalósítani, pedig biztos jó buli lett volna. Még erkölcsileg is el tudtam volna fogadni a dolgot, bár valószínűleg emiatt nem csináltam meg soha. Szokásomnak megfelelően kicsit messzebbről indítok. Idő van, tart még a nagy év eleji pihengetés, miért is ne?
Életemnek egy szakaszában gyakran megfordultam Budapesten az Akadémia hivatali épületében a Münnich Ferenc utcában. Ma talán Nádor utca. Itt intéztem a külföldi kiutazásaimat, aztán ha már ott jártam időnként igénybe vettem a mellékhelyiséget is. Persze nagy dolgokra nem gondoltam, néha kis dolgok is nagy megkönnyebbülést és örömet tudnak okozni az embernek. Szép tiszta hely volt ez, méltó a tudós társadalomhoz. Ha úgy adódott volna még nagyobb dolgokra is vállalkoztam volna, de nem adódott úgy. Szerencsére, mert az ilyesmit tényleg otthon a legjobb elintézni. Summa summarum ha közelben volt dolgom ide jártam elvégezni a dolgaimat, ha nem volt hivatalos dolgom akkor is. Aztán egyszer úgy adódott, hogy a Roosevelt téren szorultam meg, bár a helyzet inkább ennek ellentétével volt jellemezhető.
Rémülten néztem körül, mint annakidején Moszkvában Szúzdálba való indulás előtt és rögtön észrevettem az Akadémia másik épületét amit talán még Széchenyi építtetett. Én akkor már adjunktus voltam, tudományos munkával is foglalkoztam úgy éreztem jogom van igénybe venni az épületben található mellékhelyiséget. A tisztasággal kapcsolatban nem voltam kétségeim, ahol a hivatalnoki ülepeknek makulátlan tisztaság járt annál inkább elvárható volt ez az akadémikusi üleppekkel kapcsolatban. Nem is volt semmi gond, megkönnyebbülve hagytam el a helyiséget csupán egy pillantást vetve a lépcsőfordulóban lévő táblácskára, amin az volt olvasható, hogy mikor milyen kandidátusi védések vannak illetve lesznek a nap során. Az idő már dél felé járt mikor bűnös gondolatom támadt. Mi lenne ha beülnék valamelyik védésre? Az ilyen védések nem szoktak sokáig tartani, lehet, hogy már a felén is túl lesznek mikor csendben feltűnés nélkül elfoglalom helyemet valahol a hátsó sorokban. Utána büfé következik, szolidabb állófogadás ahol az ember gratulál a jelöltnek és mellékesen eltüntet néhány libamájas szendvicset is, majd a somlói galuska és a 2-3 francia krémes között a boldog szülőkre is szán néhány percet, akik bizonyára boldogok lesznek ha ez a szimpatikus joviális úr néhány szót szól majd a tehetséges ifjú kiváló tudományos meglátásairól és senki számára nem kétséges biztató jövőjéről. Aztán már a József Attila utcán ballagva elmosolyodni azon, hogy az ifjú tudós a kollégákkal és a szülőkkel most próbálja kitalálni vajon ki lehetett az a jó étvágyú telt úr abban a kissé kinőtt öltönyben?
Ezen méláztam nem egy alkalommal ott a lépcső fordulóban de soha nem mertem megtenni. Pedig valószínű a kutya sem kérdezte volna meg, hogy ki vagyok. Ezek a védések nyilvánosak voltak, sok helyen meghirdetve, bárki bemehetett. A résztvevőket pedig szívesen látták sikeres védés után a büfében is. De hát ez az én bajom, mindig csak az ötletig jutok el megvalósítani már nem volt bátorságom. De azért kétségtelen érdekes lett volna.:)
