Így a szabadság elején itthon is vagyok meg Mályiban is. A vizsgaidőszaknak vége van ugyan, de mindig van néhány hallgató aki ilyen-olyan okokból nem íratta alá az indexét. Na ilyenkor jönnek aztán az email-ek meg telefonok, hogy mikor vagyok bent, mikor tudnám beírni a jegyet vagy aláírni az indexet? Ha ugyanis határidőre nincsenek beíratva a dolgok akkor azért - úgy tudom - különeljárási díjat kell fizetni. Idejük lett volna rá, de mégis vannak néhányan akik most pótolják. Konkrétan 3 ember miatt mentem be tegnap reggel. Ha meg már bent voltam, dolgoztam is egy kicsit. Ezután mentem ki Mályiba.

Kifelé menet azon gondolkoztam, hogy most ki kéne hagyni Morzsiékat. Egyrészt itt a hétvége, hátha jön a gazdi kislánya is, hadd legyenek otthon Morzsiék. Másrészt pedig éjszaka nekem sem nagyon fognak hiányozni. Így aztán az utca másik bejárata felől közelítettem meg a telket, látni nem láthattak, legfeljebb hallhattak. Aztán a telken is igyekeztem csendben maradni, ha felálltam, a széket nem csúsztattam magam alatt, hanem megemeltem, meg hasonlókat csináltam, hogy ne hallják meg, hogy ott vagyok. Egy darabig rendben is mentek a dolgok. Aztán épp ebédelgettem amikor egyszer csak a bal könyökömnél észrevettem a legkisebbet. Először a szívbaj jött rám az ijedtségtől, azután persze megörültünk egymásnak. Hasítottam is egy darab parizert neki is. Amivel aztán szép csendben - vissza vissza nézve - megindult a kerítésen lévő lyuk felé. Úgy láttam neki is szokatlan volt ez az egész helyzet. De azért szép csendben elment - szájában a parizerrel. Nem tudom hová ment és mit csinált, de kétségtelen, hogy egy fél óra múlva megjelentek, most már mind a hárman. Helyreállt tehát a rend, én ugyan megpróbáltam kicsit lapítani de ezektől a kedves kis jószágoktól úgy látszik nem lehet. Így aztán minden úgy volt mint máskor. Egy dolgot kivéve: ma éjjel nem volt ugatás. Hát mit mondjak? Nem hiányzott. :)