Egy kicsit elmaradtam, elnézést. Az a helyzet, hogy így szeptember elején rendezik meg a különböző bányásznapi ünnepségeket. Ha mindre nem is vagyok hivatalos, azért kettő-háromra csak kapok meghívót. Néha négyre is kapnék, de tudom, hogy akik kapják viszonylag keveset kapnak, így le szoktam mondani erről mások javára. Nem olyan nagy dolog ez, nem azért mondom. Idén is a kisebb, családiasabb jellegű bányásznapi ünnepségeket részesítettem előnyben. Az elmúlt napokban ünnepeltem együtt a falubelijeimmel és idősebb bányászokkal is, akik már nyugdíjasok és hosszú évtizedeteket húztak le a borsodi bányák valamelyikében.
Gondolom mondanom sem kell, hogy a falumban nagy szeretettel fogadtak. Nem csak engem, hanem minden vendéget. Mivel most nem saját kocsival mentem megkóstolhattam mindkét fajta pálinkát, hozzá a finom pogácsát. A rövid ünnepséget követően került sor a fogadásra. Kicsit fújt a szél, féltem, hogy esetleg majd megemeli a tányért a kezemben és rám borítja a szarvaspörköltet (krumplival) de szerencsére nem álló jellegű volt a vendéglátás, így ettől nem kellett tartanom. Attól sem, hogy leeszem az ingemet, mert vittem magammal egy szalvétát amivel sikerült felfognom az alattomosan lehulló pörkölt cseppeket. Nem könnyű döntés egy ilyesmit felvenni, de az sem kellemes dolog, hogy az ember a kávénál már néhány pörkölt folttal az ingén kénytelen társalogni. Ennek ellenére ebéd végén kissé bosszúsan szemléltem a nyakkendőmet, egyáltalán nem értettem, hogy ehettem le, hiszen ott volt a szalvéta. Otthon aztán csodálkozva láttam, hogy nincs már meg a folt, nyilván akkor nem is szarvaspörkölt volt. Mármint a nyakkendőmön. Ami mellesleg nagyon finom volt az aranysárga színű krumplival és az ecetes uborkával. Egy kis stefánia vagdalttal nyomattam le. Az idei rétesek valahogy kisebbek voltak mint a tavalyiak, viszont volt bőven, így az ember tényleg nem maradt éhen. Bár én az idén visszafogottságot tanúsítottam az evés terén, nem repetáztam, pedig biztos adtak volna ha még kérek. A rétesből is megelégedtem 2-3 darabbal. És az a fürt szőlő már említést sem érdemel amit elszemelgettem, mikor tekintettemmel már a kollégát kerestem aki volt szíves levinni és hazahozni.
Ez a visszafogottság az evés terén másnap is megmutatkozott. Miközben a bányásznapi ünnepség a program szerint zajlott mindvégig éreztük a közelben fövő pörkölt illatát. Minél inkább közeledett a dél annál inkább izgatott bennünket ez a szél által hozott illat. Legalábbis engem. Aztán az ünnepi beszéd meghallgatása, valamint az új bányászati gyűjtemény felavatása után meg is jelentek az asszonyok, kezükben egy-egy tál krumplival, pörkölttel. A pörkölt kiváló volt, mivel maradt még a tálban ebből kicsit repetáztam. Viszont kihagytam a vacsorát, aznap már nem ettem semmit. A somlói galuska igazán az ebéd méltó megkoronázása volt. Evés közben meg az ember elborozgatott, elbeszélgetett a körülötte ülőkkel. Szóval kellemesen telt a nap. Elmondhatom, hogy mindkét bányásznapi ünnepség számomra a visszafogottságot jelentette az evés terén. Ami nem is baj mert vannak ugyan szolid eredményeim a fogyókúrám terén, de azért attól még messze vagyok, hogy elégedett legyek magammal.
Most látom, hogy a mai írásom nem is igazán a bányásznapról szól hanem inkább az evésről , de talán nem is baj. Gondolom azért a pörköltek, stefánia vagdaltak és túrós rétesek mögött valahol azért felsejlenek az ünnepségek történései is.:)
Hogy ez könnyebben menjen nézzünk meg néhány képet. Az első képek a falumban készültek, a sorozat második része pedig a borsodi nyugdíjas bányászokkal.
