A minap juhbeles virslire vágytam, vettem hát vagy 3 párat. Úgy gondoltam, hogy hármat megeszem az egyik étkezésre, aztán ha ízlett még mindig megehetek hármat egy másikra. Persze ez a feltételes mód, hogy ha ízlik túlzás, hiszen én idáig akármilyen juhbeles virslit vettem, az mind ízlett. Nem véletlenül van az ára mindig ezer forint felett, van ahol megközelíti az ezerötszáz forintot is. Ebből is látszik, hogy a magamfajta ember nem mindig juhbeles virslit eszik ha virslire vágyik, többnyire beéri egyéb virslikkel is, bár a legalsó árkategóriát már kerüli, mert ott már senki nem tudja miből készül kilónként 320 forintért. Megvettem tehát a juhbeles virslit, ha jól emlékszem 1100 Ft/kg áron, hazamentem betettem a hűtőbe és másnap reggel az volt a reggeli.
Megmelegítettem a virslit, soha nem szoktam főzni csak melegíteni. Szóval megmelegítettem, belenyomtam a mustárba, kicsit meg is forgattam benne, szeretem ha bőven van rajta globus mustár, beleharaptam, kicsit rágcsáltam és megállt bennem az ütő. Illetve a rágcsálás. Még a szám is tátva marad egy kicsit. Ennek a juhbeles virslinek ugyanis nem volt juhbeles virsli íze. Hogy milyen íze volt? Hát nagyjából olyan mint az olcsó virsliknek. Hát ez baj. Nagy baj, mert a juhbeles virslit az ember bizalom alapján veszi. A vevő tudja, hogy amit vesz az egy drága virsli, a legdrágább kategória, de ezért garantáltan finom virsli. Ha nem is borjúhúsból készült mint Erdélyben csinálták a háború előtt, de húsból. Mivel drága, nem is gyakran vesz ilyesmit. Ha nem is ünnep, mindenképpen fontos esemény amikor ennyi pénzt szán az ember virslire, akkor amikor a feléért is lehet már viszonylag jó virslit venni.
Tehát a vevő, úgy érzi, hogy itt egy hallgatólagos megállapodást kezd az egyik fél felrúgni. És ez a hallgatólagos megálapodás nem fél évtizedes, nem két évtizedes, amióta eszemet tudom mindig így volt. Mindig létezett juhbeles virsli, csak meg kellett fizetni. Mint ahogy én is most. Na jó, nem mindig. Nem volt az 50-es években és talán és a 60-as évek elején sem. Tehát a vevő úgy érzi, hogy elérkezett oda a hazai kereskedelem egy része, hogy amikor a vevő azt mondja juhbeles virslit kérek, korántsem azt kapja amire számít. És ez nem jó, mert ezentúl már a juhbeles virslit is bizalmatlanul szemléljük. Főleg mert ezt a csemege pultnál árulják, nem tudni ki és hol gyártotta, nem tehetjük meg, hogy ezentúl elkerüljük ennek a gyártónak a termékeit, nem. A juhbeles virsli ott áll a hűtőpultban ízléses kúp vagy piramis alakú halomban se gyártó se szavatosság se semmi, egyedül a bizalom az ami meghatározza az eladó cég és vásárló közötti viszonyt. És ezt a viszonyt látom én csorbulni azzal, ha a drágán megvett virslinek nem olyan az íze mint amit az ember megszokott az évtizedek alatt. Bízom benne, hogy az általam tapasztalt és most leírt eset csak szórványos jelenség, a jövőben nem fog előfordulni. Jó lenne, mert a kereskedelem termékeinek egy része - és nem csak a virsli - szintén a bizalmon alapszik. Én azt a minőséget nyújtom amit kérsz, te meg kifizeted érte a szokásosnál magasabb árat. Jó lenne ha így maradna.
