Nemrégiben a repülőtéri káoszok kapcsán írtam arról, hogy egy bizonyos fáradtsági küszöböt átlépve az ember már félreteszi a fenntartásait és percek alatt át tud alakulni hajléktalanná. Legalábbis az alvás módját illetően. Mint azt mostanában oly sokan tették vagy teszik a repülőtereken. Bár mostanában már inkább a csomagok keresése az ami ébren tartja a média érdeklődését. Hát igen, nem lesz könnyű a csomagok megtalálása ha igaz amit az egyik alkalmazott mondott tegnap, hogy a bőröndökről elvesztek a cédulák. El nem tudom képzelni, miként lehet majd néhány ruhadarab vagy használati tárgy alapján azonosítani a bőröndöket és a gazdáikat.
Erről nekem az az eset jut eszembe amit az egyik filmben láttam valamikor, talán a Keresztapa volt, amikor vicces fiatalemberek bementek egy kórház szülészeti osztályára ahol a néhány napos újszülöttek neveit tartalmazó kis szalagokat leszedték a karjukról és össze-vissza csereberélték. El nem tudom képzelni, hogyan lehet azonosítani ezek után azt a rengeteg csecsemőt.
De nem erről akartam én írni hanem egy utazási élményemről amikor igen nagy szerencsém volt. 2002 augusztusában esett meg a dolog. Egy baráti meghívásra néhány napot töltöttem Petrozsényben, ebben a Zsíl völgyi bányász városban. Jó barátaim élnek ott, ők hívtak meg néhány napra. El is utaztam és mondhatom igazán baráti fogadtatásban volt részem. Aztán eljött az utolsó nap is, a hazautazás napja. Késő délután eljöttek értem a szállásomra majd elmentünk egyikük lakására. A házigazdát is beleértve - aki az egyedüli volt aki nem tudott magyarul - lehettünk négyen vagy öten. Odaérve leültünk a terített asztalhoz és elkezdtünk mindenféle finom dolgokat eszegetni és persze fogyott a konyak, a pezsgő és a cujka is rendesen. Ami a szilvapálinka ottani neve. Aztán valamikor nem sokkal éjfél után elköszöntünk a háziaktól és a barátaim többségétől. Egyvalaki vállalta, hogy egész este nem iszik, ő vitt ki bennünket az egyik barátommal az állomásra. Ott aztán volt még elegendő időnk a vonat érkezéséig beültünk hát a restibe még egy sörre. Aztán rá egy órára megjött a vonat is Bukarestből. Éjjel fél 2 volt amikor felszálltam. Az ajtóból még integettem a petrozsényi cimboráknak majd elindultam helyet keresni. A vonat majdnem teljesen tele volt, az egyik fülkében végre találtam egy szabad helyet. Így velem együtt nyolcan voltunk. Mind férfiak. De még mielőtt eljutnék a történet végére tennék egy kis kitérőt.
Én alapjában véve egy meggondolt és alapos ember vagyok. Tudtam, hogy az utazás egy részét odafelé is meg visszafelé is éjszaka teszem meg, ezért vittem magammal egy láncot lakattal, hogy ha a bőröndömet felteszem a csomagtartóra lelakatolhassam. Aztán ha valami rossz ember lekapná hogy elvigye a fejem felül, viszi magával a vasból készült csomagtartót is. Az értékeimre is gondoltam. Velem volt egy kis nyakba akasztható textil zacskó is, a nyolcvanas évek elején ebben tartottuk útlevelünket és pénzünket miközben München és Bécs utcáit valamint nevezetességeit jártuk a feleségemmel. Na ezt a zacskót én megtartottam, ha másnak nem emléknek. Ezúttal ezt is elvittem magammal Petrozsénybe. Odafelé úgy is jártam el ahogy terveztem, de hazafelé olyan fáradt és álmos voltam már, hogy fellöktem a bőröndöt a csomagtartóra, zakómat felakasztottam magam mögé az akasztóra és már aludtam is. A zakó belső zsebében meg ott lapult az útlevelem és a pénzem, meg minden ami értékem volt.
És most jön a slusszpoén: amikor néhány óra múlva felébredtem már hajnalodott és egyedül voltam a kupéban. Először felnéztem a csomagtartóra, a bőröndöm ugyanúgy volt mint mikor feltettem. Nyúlok a zakózsebbe, először az útlevél akadt a kezembe, azután a pénztárcám. Az utolsó fillérig megvolt mindenem. Hát ezt nem gondoltam volna. Kissé álmosan pislogtam és nem értettem, hogy lehettem ennyire felelőtlen. Ugyanakkor azt sem értettem, hogy úszhattam meg ezt a dolgot. És itt senki ne arra gondoljon, hogy azért mert Romániában voltam. Ugyanígy hülledeztem volna mondjuk Sárbogárdon is. Még ma sem értem, hogy hogy nem rámoltak ki, hiszen szinte felkínáltam mindenemet. Mindenestere jó hangulatban folytattam az utazást hazáig ahová dél felé meg is érkeztem. Régi történet ez, de ma is világosan emlékszem rá. :)
