Egy kicsit régen írtam, elnézést kérek, tegnap egész napos programom volt, ma meg délelõtt a lemaradásaimat intézgettem, aztán délután meg ledõltem egy kicsit. Nem igazán aludni, hanem inkább átnézni a jövõ hét utáni TV mûsort. Hát - mit mondjak? - egyre lassabban haladtam. A szombatot már legalább 15 percig néztem mert közben el-elszundikáltam. No akkor döntöttem úgy, hogy alszom egyet. Nyugdíjas vagyok, miért ne engedhetném meg magamnak? Este különben is szalagavatóra megyek, a végzõseink szakestje ez, jó ha fitt és kipihent leszek. Szerepelnem ugyan nem kell, de azért másabb a nótázgatás meg a szünetben a beszélgetés is, ha az ember nem álmos vagy fáradt. Így aztán szundítottam egy keveset.
De ne feledkezzünk el a borjúpörköltrõl sem amivel tegnap futottam össze az ebédnél. Elsõ körben valahogy többen voltak a borjúpörköltnél, így aztán 3 töltés töltött káposztát tettem a tányéromra, ugyanis egy csészényi gulyáslevest elõtte már kikanalaztam. Kérem ne szörnyülködjön senki a mai írásomat olvasván, nem olyan nagyok ezek a vendéglõi töltött káposzták. Nyilván az úgynevezett svédasztalos étkezési formához illeszkednek a töltelékek méretei is. Tehát amíg megettem ezeket a mini töltelékeket azalatt hozzáférhetõbbé vált a borjúpörkölt is, tehát az következett. Sztrapacskával és bõ tejfellel. Ami így nem rossz, sõt határozottan jó.
Ez a sztrapacska az újabb idõkben vált szokássá. Legalábbis én így érzem. Mármint húsételek köreteként. Egyre gyakrabban találkozom vele fogadásokon, hogy a szarvas- vagy egyéb vadpörkölt mellé teszik, mintegy sugallva, hogy az ember ezzel együtt fogyassza el a tál másik részében található pörköltet, jelen esetben borjúpörköltet. Ez így rendben is volna, de akkor miért tesznek rá sült szalonnát, vagy ahogy egyes vidékeken mondják, pörcöt? Ez valahogy érthetetlen számomra. Ha én magában eszem a sztrapacskát akkor van igazán jelentõsége a bõ sült szalonnának, így viszont a pörköltek fûszeres íze elnyomja a töpörtyûs ízeket. Kvázi ha köretként rakjuk ki, felesleges is. De rajta volt. Mondjuk egy dologra gondolhatok: ha valaki csak m a g á b a n enne sztrapacskát ennek se legyen akadálya. Nagyon derék gondolat csak kissé pazarló, bár egy ilyen drága hotel megengedheti magának.
Egyébként a visszafogottabb étkezési szokásaimra gondolva eldöntöttem, hogy a gulyásleves és az egyik borjú pörkölt volt az ebéd, a töltött káposzta és a második adag pörkölt pedig a vacsora. Este ehhez is tartottam magam, mert vacsoraidõben már itthon voltam. Lett volna lehetõségem ott vacsorázni is, meg szakestélyre is menni, de 4 órakor órám volt, így az ebéd utáni elõadások végét már meg sem tudtam várni, rohantam oda. Ott aztán - kis színesként - hosszasan ecseteltem a tejfel fontosságát a borjúpörköltek esetében. Nem hallgattam el, azt sem, hogy a menzán egyszer úgy adták, hogy nem volt hozzá tejfel. De hát mit várjon az ember egy ilyen tömegétkeztetési formától mint egy menza? Ahová egyébként mostanában elég gyakran betérek mióta jobban ráérek. Amíg dolgoztam ilyesmire nem futotta az idõmbõl, de ma már ezt is megengedhetem magamnak. Azelõtt csak akkor jutottam el oda ha a rendszeresen erre járó ukrán ismerõsömet ebédeltettem meg. Nem rosszak ezek a menük, a minap is kiváló zöldbablevest ettem rakott krumplival. Kicsit kevés volt ugyan a sült virsli, meg a tejfelt sem sütés elõtt rakták rá hanem a végén, de nem volt rossz. Azért nem morgok, hogy nem parasztkolbásszal csinálták, szegény az eklézsia, erre futotta. 790 forintért ne várjon az ember lucullusi lakomákat. A tejfel nélküli borjúpörkölt egyébként az a la carte részen volt, ott azért a pénzemért futhatta volna. Na mindegy, megettem így is, de ha sûrûbben járnék oda lehet hogy mindig hordanék magammal egy doboz tejfelt is. Mert vannak ételek mint például a borjúpörkölt és a töltött káposzta melyek azért tejfellel az igaziak. Gondolom sokan egyetértenek velem.
