Azért jó dolog ez a mikrohullámú sütő. Ami szerintem nem is helyes kifejezés, hiszen én sokmindenre használtam már, de sütni még soha nem sütöttem benne semmit. Természetesen olyan mikrohullámú sütőről beszélek ami grillezésre alkalmatlan, tehát tényleg nincs benne semmi olyan kiegészítő dolog, amivel sütni lehetne bármit is. A grillsütőt például joggal nevezhetjük sütőnek, hiszen a csirke valóban megsül benne, szemben a mikrohullámú sütővel ahol inkább fövésről lehet beszélni. De lépjünk tovább, hiszen nem azért kezdtem írni erről a mikróról (mert röviden így is nevezzük) hogy gasztronómiai szempontból minősítsem, én inkább úgy általában szeretnék írni erről a tényleg nagyon praktikus háztartási gépről.
Első találkozásom a mikrohullámú sütővel a hetvenes évek közepén volt a nagy Szovjetunióban. Talán1975-ben. Akkor még nem jártam nyugaton, nálunk még nem lehetett kapni, így aztán az élenjáró szovjet tudomány egyik vívmányának tartottam ezt a mikrosütőt.
Egyik kollégámmal hallgatókat vittünk úgynevezett cseretermelési gyakorlatra. Na ekkor csodáltam meg egyet valamelyik áruház polcán, de éppen csak futólag, mert végképp nem érdekelt mi is ez valójában. Ennek egyik oka az volt, hogy kemény 300 rubelt kértek érte. Ez akkor nagyon sok pénz volt. Egy falusi tanítónő 4 havi munkabére. Legalábbis abban a kazahsztáni faluban ahol 4 évvel korábban egy tehénistállót építettem. Tehát nagyon nagy pénz volt ez. Nem is nagyon vitték még a magyarok sem. Pedig aki kikerült Moszkvába az mind műszaki cuccokkal megrakodva tért haza. Én is ott szereztem be a szerszámkészleteimet, villanyfúrómat, lemezjátszómat a minivizorokról nem is beszélve. Színes TV-t csak azért nem vettem mert irgalmatlanul terjedelmes volt, valamint itthon rossz volt a híre, mivel hajlamos volt a felrobbanásra. Tehát vettem én ott mindent, egyedül a mikrohullámú sütőre nem vetettem soha egy pillantást sem. Mint írtam egyrészt rendkívül drága volt, másrészt pedig igazából azt sem tudtam mi az. Mikor mondták, hogy ez nagyon jó dolog, mert beteszem a pohár vizet és 2 perc múlva ihatom a teámat csak legyintettem. Ugyan már, ott az én jól bevált merülő forralóm, azzal is megvan 2 perc alatt a víz és ha elromlik mindössze 3 rubelért veszek egy másikat. Otthon meg ott a gáztűzhely. Az ételmelegítést már meg sem hallgattam.
Aztán 10 évvel később egyetemünkről egy 20 fős társaság utazott Moszkvába amelynek én voltam a vezetője, tolmácsa meg mindenese. Ez már családos utazás volt, szintén csere alapon. Akkor a határon még nagyon megnézték a szovjet vámosok, hogy mire is költöttük a pénzünket. Így aztán az egyik család (férj, feleség és a nagyfiú) összerakta egybe a "valutakeretét" és vettek közösen egy mikrohullámú sütőt. Mást nem is vettek mert ez olyan drága volt, hogy a vámosok biztosan nem hagyták volna szó nélkül ha emellé még egyéb dolgokat is vesznek. Azért is jó, hogy nem vettek mást mert ez a szovjet csoda olyan nehéz volt, hogy a család egyéb bőröndjei és csomagjai mellett a jelenlévő két férfi így is megszenvedett vele míg hazahozták. Természetesen akkor sem értettem, hogy lehet ilyet csinálni? Kifizetni 300 rubelt egy ilyen böhöm nagy valamiért amikor nekik is van otthon gáztűzhelyük?
Aztán évek teltek el és én is hozzájutottam életem első mikrohullámú sütőjéhez, mégpedig nyugatról. Ajándékba kaptam Németországból, ahol ez már elavultnak számított, se forgótányér se semmi, szóval a korábbi tulajdonosa vett egy újabbat, korszerűbbet, ezt meg elhozta és nekem adta. Először csak fintorogtam meg pofákat vágtam, elriasztott a terjedelme meg a súlya, de aztán csak elfogadtam. Egyszer aztán amikor a Libegő kötelét ellenőriztük (mert azt is csináltam vagy 30 évig, meg a Siklóét is) akkor elhoztam ezt is. És viszonylag hamar megszerettem. Már akkor is nagy ételkonzerv fogyasztó voltam. Kinyitottam a konzervdobozt, beleöntöttem egy jénai tálba a tartalmát és 2 perc múlva már kanalaztam is kifelé. Az effajta étkezéshez kiváló volt. Aztán meghaltak a szüleim, megörököltem az övékét, így már volt egy a tanszéken is meg Mályiban is. Mindkét helyen jól ki tudtam használni. Aztán tavaly áprilisban az építkezés miatt el kellett költöznöm egy új helyre, ott már nem üzemeltem be egyiket sem mert az egyik nyugdíjas kolléga hozta a magáét a tanszéki könyvtárból. Ekkor került ki Mályiba a szüleimtől örökölt sütő. Aztán mikor a nyugdíjas kolléga végleg leszámolt, hazavitte a sajátját, én meg ott maradtam mikrohullámú sütő nélkül. De már nem nagyon érdekelt mert elkezdődött a felmentési időszakom és nem sokat voltam bent.
Ezért is okozott némi gondot a közelmúltbeli teázás megszervezése. Ami aztán a merülő forralóval megoldódott. Aminek örülök, mert ha teára hívunk valakit akkor teával illik kínálni. Olyan ez mint amikor egy hölgyet azért hív fel egy férfi a lakására, hogy megmutatja a bélyeggyűjteményét, aztán a végén gyufacímke gyűjtemény lesz belőle. Vagy valami más.
Kiegészítés néhány órával később:
Egyik olvasóm találta az alábbi képet ami annyira jól illusztrálja az általam elmondottakat, hogy nem tudtam megállni, hogy a kommentek közül ne hozzam át ide:
Valami ilyesmi volt az a 300 rubeles is. Köszönöm szépen.
