Anyósom egy éve halt meg. A temetés után hozzám kerültek a levelek, találtam közöttük egy borítékot, egy levél és egy csekk volt benne. Egy másokat segítő alapítvány küldte. Anyósom jólelkű asszony volt, szívesen segített a rászorulókon. Valahogy úgy éreztem örülne neki ha tudná, hogy átvállaltam az alapítvány támogatását. Ezt követően a csekken lévő pénzt befizettem, majd írtam nekik egy emailt, hogy anyósom helyett írjanak be engem az adatbázisukba. Ezt ők köszönettel megtették.
Aztán egy rövid idő múlva megint jött egy csekk. Kicsit hümmögtem, de mivel csak 1700 forintról volt szó, befizettem. És egy idő után megint jött egy csekk, szintén egy szolid összegről. Ezt is rendeztem, de már kicsit morogtam magamban, hogy amikor én nyilvántartásba vétettem magam ennyi támogatásra ezért nem gondoltam. No majd írok nekik - gondoltam, de ebből nem lett semmi. Viszont nem sokkal később megjött a következő levél is a szokásos csekkel. Az írás megint elmaradt, vittem a csekket a többivel együtt a postára. Az összeg a szokásos 1700 Ft volt. Mi az az 1700 Ft mostanában? Semmi. És megnyugodtam, hogy megint tettem valami jót. Aztán havonta jött egy levél, majd jött a november, kis naptárat is tartalmazott a boríték. Hát meg sem fordult a fejemben, hogy ingyen elfogadjam. Aztán jött a decemberi csekk, majd a januári. No mondom, most már tényleg írok. Bontom a borítékot, van benne egy kis műanyag valami, első körben hitelkártya toknak néztem. Aztán észrevettem, hogy van benne egy nagyon vékony nagyító is. Olyan amit az ember a tárcájában őriz, aztán ha az olvasószemüveg nincs kéznél egy ilyesmi nagyon jól jöhet. Kicsit meg is hatódtam.
Egyébként van nekem hasonló, 5-6 éve kaphattam, azóta is folyamatosan használom. Nagyon praktikus dolog, egy nagyító kis keretbe foglalva. Nem fogom kicserélni az újra mert igen szeretem, de azért lássuk be jó ötlet ez az apró ajándék. Az emberek szeretnek kapni valami ajándékot. Még ha meg sem közelíti az ezért nyújtott adományt. Természetesen most is befizettem az 1700 forintot. Összeszámoltam az egy év alatt mennyivel támogattam az alapítványt. 7 alkalommal, 12.000 forinttal. Igaz, az utóbbi időben már havonta jöttek a csekkek. Kíváncsian nézek a jövő év elé.
Amiért viszont ezt az egészet leírtam az a következő: itt ismerik az emberi természetet. Tudják, hogy az emberek egyszerre szívesebben adnak ki kevesebbet, valamint azt is, hogy értékelik az apróbb figyelmességeket. Természetesen az arányokra azért vigyázni kell, hogy amit adnak az ne legyen összemérhető a befizetett összeggel. A magam módján úgy fogalmaztam meg, hogy ügyes. Kérni is tudni kell, okosan, hogy aki adni akar szívesen adjon. Közel kell férkőzni az emberek lelkéhez. Mint az nálam is történt.
