Jurij Filipovics igazi szovjet pártbürokrata volt. Az egyik moszkvai egyetem Szakszervezeti Bizottságnak titkára volt. Volt elnök is, ő töltötte be a jelentősebb posztot, ő volt a főnök, de azért Jurij Filipovicsnak is jutott a hatalomból. És ő élt is ezzel a hatalommal. Valahol mérnök volt ő is, oktató, úgy emlékszem tanult "szakmája" a geodézia volt, de ő ezt nem gyakorolta. Egy ekkora egyetemen még egy szakszervezeti titkár is elég nagy ember, hogy már ne oktasson. Lehet, hogy volt valamilyen tárgy a nevén de gondolom a fiatalok megtartották. Ő ízig-vérig mozgalmi ember volt. Amikor ez a csereüdülés volt velük akkor kerültem vele kapcsolatba. Ő gondoskodott arról, hogy a fogadásunk hiba nélküli legyen, hiszen mi referenciának számítottunk: ha mi elégedettek leszünk akkor a további években is folytatódni fog ez a kezdeményezés. Tehát a fogadó fél Jurij Filipovics vezetésével mindent elkövetett, hogy jól érezzük magunkat. Ebben nem is volt hiba.
Egyszer, egy vasárnapi napon személyesen vállalta a kísérésünket. A napot a Népgazdasági Kiállításon kezdtük, megnéztük a nagy Szovjetunió kiemelkedő eredményeit. Nem véletlenül került vasárnapra ez a program, ugyanis mellette található a Kozmosz Szálloda ahol a "Kalinka teremben" pár rubel lefizetése után svédasztalos rendszerben hülyére ehette magát az ember. Korábban írtam már erről a Morgómedvében, itt el is olvasható. Én már napokkal előtte biztattam a többieket, hogy vasárnap "nagykanállal" eszünk. Ott aztán mindenki kiválaszthatja mit szeretne enni ami külföldön nem rossz dolog. Elég sokféle dolgot raktak már elénk az elmúlt egy hét alatt, jól esett most már nekünk kiválasztani mit ennénk meg szívesen. Természetesen a díjnyertes bikák és traktor monstrumok nézegetése közben is pusmogtunk, hogy de jó lesz nekünk. Jurij Filipovics is tudta hová készülünk, mondtam, hogy természetesen a vendégünk. Nagyon nem hálálkodott, de hát ő ilyen fajta volt. Természetesnek tartotta.
Egyvalamit el kell mondanom. Ide csak külföldieket engedtek be akik útlevelükkel igazolták ezt a tényt. A Szovjetunió ilyen volt. A saját állampolgárait simán kizárta bizonyos dolgokból, amit ők megszoktak, nekünk kicsit kínos volt. Amikor meghívtuk kinti vezetőnket ezt mondtam neki, meg azt is, hogy ne nyugtalankodjon, vele együtt 21-en vagyunk, kutya sem fogja észrevenni. Nem is vette volna észre senki, de ő úgy gondolta, hogy őt be fogják engedni a portások. Majd ő megmutatja. Persze nem engedték be, én vittem be. Ha kellett én nagyon határozott tudtam lenni, ez ott kint nagyon hatásos is volt. A nyelvtudásom is megvolt hozzá, sőt még egyfajta orosz stílust is sikerült megtanulnom a hosszú évek alatt. Most is ezt vettem elő és már engedték is be Jurij Filipovicsot. Elég kínos volt a helyzet, de ő navigálta be magát ebbe a helyzetbe. Hogy mit és mennyit evett nem tudom mert én akkor már magyarjaimmal voltam elfoglalva.
Aztán meghívott bennünket a feleségemmel az egyik estére vendégségbe, amit aztán lemondott valamilyen ürüggyel. Nem volt elegáns dolog. Az ember akkor hívjon meg külföldi vendéget ha biztos a dolgában. Egyébként nem hiányzott a dolog, nem voltunk mi olyan jóban, meg a többieket sem akartam otthagyni.
A másik eset már Budapesten esett meg. Szabad program közben jártuk a fővárosi utcákat (és boltokat) amikor az orosz beszédet hallva honfitársnői állítottak meg, hogy segítsek már nekik valamiben. Én megértem őket, itt azért nem volt könnyű a fővárosban oroszul tudó embereket leakasztani, nyilván megörültek nekem aki itt élek de tudok oroszul is. Jura hallgatta egy darabig, aztán megunta a várakozást és odavetette, hogy "Kérjél 10 forintot a tájékoztatásért aztán gyerünk". Hát ilyen volt ő. Nagy ember.
A következő eset a Balatonon esett meg. Egy napra oda is elvittük a szovjet csoportot. Mit lehet csinálni Siófokon nyáron? Hát fürödni. Ki is mentünk a strandra. Ballagunk az öltöző felé meglátta az egyik Fabulon reklámot. Azt amelyben egy hölgy csupasz hátát látjuk. Nézi, nézi, aztán megkérdi, mi ez? Mondom, hogy napolajat reklámoz, nők kenik a hátukra, hogy ne égjenek fel. Jurij Filipovics, meglehetős utálattal nézte a plakátot, majd megvetése jeléül úgy tett mintha - már bocsánat - köpne egyet. Erre azért nem került sor. Mindenesetre számára érthetetlen volt, hogy léteznek a világon nők akik ilyesmiket kenegetnek a hátukra. Pfuj!
Végezetül utolsónak hagytam az esetet amiről már írtam. A kölcsönkérésről amikor városnézésre készültünk és nem volt nálam elég pénz. Nem mondta, hogy nem segítenek ki, de nem is tett érte semmit. Na ekkor mentem el a főnököm feleségéhez. Hogy miért írtam le mindezt? Mert ő testesítette meg azt a pártbürokrata típust amiből olyan sok volt a régi rendszerben a Szovjetunióban. Hatalma volt és élt is ezzel a hatalommal. Velem szemben is.
Mikor 14 éve utoljára Moszkvában voltam megkérdeztem mi van vele. A kollégiumban kapott valami vezetőféle állást. Hatalom már nem tartozott hozzá, elég rossz lehetett neki. Nagyon hozzászokott korábban. Többet nem tudok róla, de majd érdeklődöm és megírom.
