Hallgatom a TV-t (mivel a hátam mögött van) és azt mondja valaki, hogy amikor lerombolták Amerikában az ikertornyokat akkor Párizsban eltűntek a kukák, helyüket nejlonszatyrok vették át, meg ha a boltban letette valaki a táskáját már szóltak is rá a biztonságiak, hogy vegye magához, ne hagyja ott. Ezzel kapcsolatban elmesélnék én valamit.

Mikor még sűrűn jártam Moszkvába egyszer Ferihegyen észrevettem egy magára hagyott sporttáskát az egyik oszlop mellett. Én akkor már tudtam, hogy ez veszélyt is jelenthet, mást se hallottunk meg olvastunk a médiából, szóval felvilágosult polgárként odamentem az információhoz és elmondtam megfigyelésemet az ott dolgozó hölgyeknek, és vártam az elismerő pillantásokat. Meg a tűzszerészeket. Hát azok elmaradtak. Az egyik hölgy fogta a táskát és berakta magukhoz a pult mögé. Ezek szerint vagy nem hallgatták és olvasták amit én, vagy nem nagyon tartottak holmi merénylettől. 

A másik dolog, ez az ártatlanság védelme vagy vélelme. Azért az látszik, hogy a társadalom az évek során megtanulta, hogy bár az ártatlanság védelme jobban emészthető és jobban is hangzik, de valójában ártatlanság vélelméről van szó. Ezért lepett meg néhány napja amikor egy fiatal embertől ismét az ártatlanság védelméről hallottam. Mivel egy pillanatra meg is állt azt hittem, hogy rájött a hibára, de nem, ott folytatta ahol abbahagyta. Pedig szerintem itt tényleg arról van szó, hogy a gyanúsítottnak jár az, hogy csak vélelmezzük, hogy ő követte el a bűncselekményt. Vagyis feltételezzük. Biztosra csak a bírósági tárgyalás után mehetünk.

A harmadik meg, hogy némelyik TV riporter rendszeresen úgy köszön el, hogy vigyázzanak magukra. Ami szerintem egy bizalmas forma, mondhatja szülő a gyerekének, testvér a testvérnek, gyerek a szüleinek, pár a párjának és még hosszan sorolhatnám a lehetséges résztvevőket, tehát mindenképpen egy szoros családi, rokoni, szerelmi vagy baráti kapcsolatot feltétételez. Idegen embertől ez csak közhely, üresen hangzik, nincs belső tartalma, hiszen nem feltételezzük mondójáról, hogy tényleg nagyon izgatná, hogy személy szerint velünk mi történik.  A 40 év alatt sokszor köszöntem el hallgatóktól tudva, hogy utaznak haza, mondjuk az ország másik végébe, mindig megelégedtem azzal, hogy jó utat kívántam. Amiről itt szó van meghagytam a kedvesüknek és legjobb barátaiknak. Vagy nem jól látom?