Pásztázgattam tegnap a 44 csatornám között amikor az egyetlen spanyol nyelvű csatornán díszes temetést mutattak. Nem akárki lehet a koporsóban, éppen veszik ki az elhunytat az autóból, amikor a kordon mögött várakozó emberek tapsolni kezdenek. Nem vidáman, lelkesen, mint egy jól sikerült színielőadás után, hanem szomorúan, de tapsolnak. Aztán a halottvivők népes csapata (nem un. gyászhuszárok, jól öltözött civil emberek, rokonok, munkatásrsak, ismerősök lehetnek) leteszik egy templomban és mintha valaki vezényelne nekik, egyszerre tapsolni kezdenek. Szinte felcsattanó taps. Csatlakozik hozzájuk a várakozók tömege is és mindnyájan tapsolnak. Lehet, hogy a taps az elhúnyt érdemeinek szól? Emberi nagyságának? Most sajnálom, hogy nem tudok spanyolul, gőzöm nincs ki ez a jeles ember akit ennyire megtapsolnak. De nem is ez a lényeg. Elgondolkozom a különbségen: nálunk csendesen gyászolunk, ott ezek szerint tapsolnak. Hol jobb? Végül arra a gondolatra jutok, nem elfogadhatatlan ez a tapsolás. Miért ne fejezhetnénk ki ilyenformán is az elhunyt iránti megbecsülésünket, emberi nagyságát? Persze csak ha őszinte elismerést fejez ki, és nem válik kötelező szokássá. Én például biztosan örülnék ha látnám "felülről", hogy gyaszoló gyülekezet szomorúan bár de megtapsolna. Azon még gondolkoznom kell mit szólnék a vastapshoz. :) Bocsánat! :) Végülis nem rossz gondolat ez a tapsolás. Legközelebbi temetésen megpróbálkozom vele. :)
Jaj de tökéletlen meg morbid vagyok, ahogy mondani szoktam, ezer bocs meg egy anyamedve, oldom is valamelyest a dolgot. Van nekem egy kedvenc műsorom a Viasat 3-on. Nem a kedvenc csatornám, ritka amikor én ott nézek valamit de hétköznaponként 18.30-kor minden nap kezdődik egy kandikamera show amik szerintem ízlésesen és jól vannak megcsinálva. Nevess csak! a címe és szombatonként megismételnek 2 részt. Ma 18.05-kor lesz ismétlés, akit érdekel nézzen bele. Visszatérve az írnivalómra nem túl régen mutattak be egy olyant, hogy szintén jólöltözött emberek visznek ki a templomból egy koporsót, persze nem a vállukon, hanem leeresztve kinyújtott karral. Aztán az egyik hirtelen rosszullét látszatát keltve félreáll de előtte átadja helyét egy utcai járókelőnek. Az tartja és közben a következőt látja: az özvegy, fiatal és vonzó hölgy, talpig feketében odalép az egyik gyászoló és korban hozzáillő férfihez és mellére borulva sír, zokog, fájdalma elviselhtetlennek látszik, szinte halljuk, hogy "Jaj, nincs már nekem többé férjem, neked meg barátod..." és közben meg-megpuszilja a férfit, a puszik viszont egyre gyakoribbak lesznek, már csókolja a férfit, az ölelések is egyre érzékibbek, szemmel láthatólag az özvegynek nem az elhúnyt jár a fejében hanem az érzékiség uralja lelkét szinte "rámászik" a férfira, fenekével a koporsónak támaszkodik, a férfit lábaival is átfogja, így öleli, csókolja a véletlenül halottvivővé váló járókelő pedig csak hülledezik.:) Kétségtelen, vicces szituáció, nem is csoda, hogy levegőt sem kapnak. :) Persze az ilyesmit látni kell, elmesélni nehéz, de azért próbálkoztam érdekesen visszaadni. :)
Erőlködik a nap velem szemben, de nem vagyok optimista. Néhány órán belül elmegy, jönnek majd a felhők, eső, hideg. Azért kellemes napot mindenkinek. :)
