Szabadságon vagyok. Ennek ellenére kedves olvasóimnak mégsem a horvát tengerpartról írom jegyzetemet, hanem innen a nagyszobából amely utolsónak marad a lakásfelújítási munkálatok során. Most ugyanis azon igyekszünk, hogy 2 szobát kiürítsünk, hogy a pénteken érkező mesteremberek elkezdjék a másik két szobát felújítani. Tehát nem Horvátország, ami talán nem is nagy baj hiszen a forint gyengül, egyre többet kell lepengetni belőle egy kunáért, a nap ugyan ugyanúgy süt mint tavaly, azonban a tengerpart kicsit zajosabb lett , távolról házakat döntögető buldózerek hangja hallatszik miközben asszonykák sírdogálnak egy-egy porcelán mosdó vagy wc csésze mellett, miközben a férj néhány nyílászárót próbál még megmenteni mielőtt ideérnek a buldózerek.
Tehát nagy fába vágtuk a fejszénket, én momentán a könyvek áthordásával vagyok elfoglalva. Sajnos porosak ezek a könyvek, nyelem a port, tüsszögök miközben azon mélázok, hogy egy részét azért kellene kidobnom mert a rendszerváltás tette hiteltelenné őket, másrészét azért mert 1990-ben mikor végre hozzájuthattam nem tudtam elolvasni, most pedig már a sok uj ismeret és az eltelt 16 év miatt szintén érdektelenné váltak. Pedig sok könyv azelőtt csak szamizdat formájában volt hozzáférhető, aztán hirtelen megvettük a könyvheti sátorban és már nem is volt rá időnk. A tiltott gyümölcs mindig édesebb. Meg a lopott is. Emlékszem gyerekkoromban a plébános úr barackjára jártunk rá, de édes tudodd lenni, csorgott az édes lé a szánk szélén, aztán meg a könny mikor a plébános úr elkapott bennünket, bár igazán csak akkor indult meg mikor a makarenkói nevelés iránt kevésbé fogékony szüleink vettek kezelésbe bennünket. Megdícsérni csak egy részeges bácsi dicsért meg bennünket, hogy gyengítjük a klerikális reakciót, derék dolog, csak így tovabb. Mi meg kicsit szégeyelltük ezt a simogatást rémülten tekingettünk, hogy ki látja. De hát ez nem tartozik ide, szóval sok itt a könyv, kéne kezdeni valamit velük. Sokszor gondoltam én már erre, össze is állítottam egy listát nagyon szolíd árakkal de már meghirdetni nem mertem gondolván, hogy az emberek úgy élik meg, hogy a könyveladástól már nincs messze a könyvégetés sem. Egyszer már vagy jó 20 éve összepakoltam egy csomó könyvet, hogy elviszem az antikváriumba, aztán mikor indulni kellett volna megsajnáltam őket. Egyedül Tamás Aladár Álmok Indiában című könyve maradt amitől szívesen megváltam volna. Ezt meg úgysem vette volna be az antikvárium olyan rossz könyv volt. Így aztán ujabb 20 év haladékot kaptak a könyveim. Alkalom lenne most arra, hogy kidobjak néhányat. Hát nem! Majd az örökösök. Ahogy a fiamat ismerem nem fogja rongyosra olvasni őket. Igaz, már én is egyre kevesebbet olvasok. Videó, 44 TV-csatorna, folyóiratok, Internet, stb. Hát így tényleg nem sok idő marad. Megtartom azért mindet, így neveltek, szertem a könyvet. Még ezt az álmokat is Indiában. Pedig Istenem, de unalmas könyv. :)
