Megkedveltem ezt az iWiW-et. Nem mindenki tudja mi ez, elmondom hát.
Az International Who is Who-ból jön és egy adatbázis ahová meghívással lehet bekerülni. Tehát ha én kérek egy meghívót, valamikor, úgy 2 hét múlva kapok egyet és meghívhatok valakit. Aztán a meghívott regisztrálja magát néhány nélkülözhetetlen adat megadásával, később felrak fényképeket is és és fenn van az iWiW-en, ahogy szoktuk mondani. Időnként jelentkezik valaki, hogy ismer, erre jól megnézi az ember a személyi adatait, a fényképeket és eldöntheti, hogy tényleg ismeri-e az illetőt vagy sem. Az én memóriám már bizony tévedhet ezért mindenkit elismertem idáig ismerősnek. Ilyenformán jelenleg 470 ismerősöm van és 2005 augusztus 22-én csatlakoztam az iWiW-hez. Ez a 470 nem kevés, de hát könnyű nekem, gondolhatnák felületesen irigyeim. Vajon ki merné visszautasítani "közeledésemet" tudva, hogy még van vagy 3 féléve nálam? Nyilván senki. Igy igaz. Ezért aztán nem is közeledem, nem is mórikálom magam, aki ismerősnek bejelöl azt természetesen elfogadom. Idáig ez így is történt, három esetet kivéve.
Első esetben addig bénáztam az egérrel, hogy nem én ismertem el egyik hallgatómat ismerősömnek hanem őt kértem meg hogy ismerjen el. Természetesen elismerte. :) Aztán a másik esetben kértem valamit valakitől, illetlennek tartottam volna, úgy kérni tőle, hogy egyúttal nem kérem fogadjon el ismerősének. Hát az együtt töltött 4 félév után ez azért nem tartható túlzott nyomulásnak.:) Harmadik esetben 4 hiányzott a 400-hoz, hát órán csendben megjegyeztem, hogy vagy 4-en felkereshetnének azzal, hogy fogadjam el őket ismerősnek. Végülis ezen akcióm kapcsán 12-vel nőtt ismerőseim száma.
Mint írtam megkedveltem ezt az iWiW-et, mert eleinte nem így volt. Valahogy privát szférám elleni támadásnak véltem azt az egész iwiwesdit. Aztán, hogy egyre-másra jöttek a hallgatók, hogy ők bizony ismernek engem kezdtem megszeretni. Valahol a bizalom jeleként érzékeltem. Aztán jó volt megnézni a felrakott fényképeket, látni őket bulikon, nyáron nyaraláskor, nem utolsó sorban párjukkal szerelmesen összebújva. Ilyenkor látva őket az ember maga is boldog egy kicsit, hiszen néhány félév során, meg a szakestélyeken, kirándulásokon azért csak kialakul a kölcsönös szimpátia, hát persze, hogy örül az ember a boldogságuknak. És ha ezek a képek nem lennének eléggé beszédesek, ott van az Üzenőfal, ahol meg is fogalmazzák néha, hogy milyen boldogok. Főleg a lányok, de hát ez érthető, ők a romantikusabbak. Ilyenkor azért sejti az ember, hogy fiú vagy lány van a dologban, mert hát mi a csuda tudna ekkora boldogságot okozni, hogy országgá-világgá kürtöljük? Hát nyilván a szerelem lehet ami kiváltja az emberből.
Aztán megkedveltem még azért is, mert...
(Folytatása következik)