Kicsit megszakítom az esztergomi történeteimet, hogy ne legyen annyira unalmas és egyhangú a  blogom. Aztán folytatom majd, talán már holnap. Addig is nézzünk egy rövidke konyhai történetet melynek hőse a székelykáposzta.

Volt itt nekünk a hűtőben egy kiló savanyú káposztánk. Elég régen szomorkodott a legalsó polcon, feleségem vette valami céllal, a cél közben megszűnt, hogy úgy mondjam nekem adta. Én köszönettel elfogadtam aztán nem történt semmi. Szilveszter előtt aztán leültünk ketten, illetve csak én ültem, ő előttem feküdt egy nylonzacskóban a konyhaasztalon. Márminta savanyú káposzta. Eldöntöttük, leginkább én, hogy székelykáposzta lesz belőle.

Felbontottam, kicsit furcsa szaga volt, nem volt ez nagyon intenzív, de érződött rajta, hogy nem friss. Megkóstoltam, ehetőnek találtam és visszaraktam a hűtőbe. Gondolkodtam a dolgon, sajnáltam kidobni, úgyhogy másnap vettem még hozzá durván egy kilónyi lapockát és hazaérvén neki is láttam a főzésnek. Sajnos mikor már meg volt mosva meg a hús is fel volt darabolva, akkor jöttem rá nincsen itthon elegendő zsír. Hát a boltba nem készültem vissza, ahogy mondani szokták, lustaság fél egészség, így aztán - bár gasztronómiai ösztönöm és tapasztalataim tiltakoztak ellene - feltettem olajjal.

Hát mit szépítsem? Elég furcsa illatok terjengtek a konyhában. Ez a kissé állott káposzta meg az olaj megtették a magukét. Az illatok a fövés végére sem szelídültek meg, viszont az íze nem volt rossz. A tejföl sokat segített rajta. Először csak keveset ettem belőle, nem akartam komolyabb hasmenést vagy gyomorrontást megkockáztatni, de aztán másnap már rendesebb adagot nyomtam be. Diétás ez, a káposzta, nem nagyon hizlal. Vannak fogyókúrás receptek is amiknek alapja a káposztaleves, az a kis husika meg benne igazán nem számottevő. Szóval szedtem még egy tányérral. Mit mondjak? Élek, virulok napok múltán is. Megmenetettem 130 forint ára savanyúkáposztát :)