Esztergomi éveimhez kötődik életem első farmerje is. Nem igazi farmer volt ez persze. Hol is lett volna 1964-ben igazi farmer? Ma sem tudom a Lajtán túlról keveredett-e ide vagy valami élelmes magyar szabó nézett meg alaposabban a Máriahilfer strasszén egy farmert amit aztán itthon emlékezetből legyártott, de kétségtelen, farmer külseje volt. Hordhatták már előttem is jónéhányan, de ez csak később derült ki. Én mindenesetre lecsaptam rá, mikor majdnem földim felkínálta eladásra.
Persze a dolognak voltak előzményei is. Elég régen ácsingóztam már rá és ezt ő is tudta. És egyszercsak azt mondta, hogy a farmer eladó, 50 forintért az enyém lehet. Nagy pénz volt ez akkortájt, nem is tudom mennyi volt a zsebpénzem. De összszedtem. Kicsit feszes volt ugyan rajtam dehát milyen is legyen egy farmer? Nem lóghatott a fenekemen mint később náhány szövetnadrágom. Nem is lógott. Még leülni is csak félve mertem, de azért leültem. Mégsem állhatok napi 8-10 órákat amikor felveszem. Minden leülésnél éreztem, hogy a szövetben ébredő feszültségek nagyon közel lehetnek már az elviselhető maximumhoz de azért a farmer bírta rendesen a terhelést. Talán már vagy 3 napja is birtokoltam büszkén mikor eljött a szombat és én hazautaztam.
Másnap vasárnap a falunak is megmutattam. Büszkén jöttem-mentem erre is arra is. Apám meg anyám már türelmetlenkedtek, hogy minek jöttem haza ha nem is vagyok otthon? Nagyhirtelen minden rokon fontos lett, mindenkit meg akartam látogatni. Anyám szegény ugyan mondogatta, hogy "Tiborkám, szűk ez a nadrág, biztos nem kényelmes". Hát nem modhattam neki, hogy "valóban k@rva kényelmetlen anyám, de a divatos öltözködés mint tudjuk áldozatokat kíván. Gondolj csak a nők elszorított derekára néhány száz évvel ezelőtt ".
Így telt le a szünet és megindultam vissza Esztergomba, persze vonattal. Piliscsaba tájékán kapaszkodhatott felfelé a vonat - ami egyébként 2 óra alatt tett meg 52 kilométert - amikor leejtettem valamit, már nem emlékszem mit. De olyan hirtelen hajoltam le, hogy a nadrág bizony szétszakadt a fenekemen. Nem is tudom az ilyesmit hallja-e az ember vagy érzi. Én mindenesetre úgy maradtam lehajolva mint akinek görcs állt a derekába. A többiek persze röhögtek, merthát a Nyugatiban bevártuk egymást és együtt mentünk tovább. Na szóval ezek a majmok csak röhögtek én meg ott álltam, és tapogattam a fenekemen a jó 30 centis szakadást. Szegény anyag a sok mosástól teljesen elérett már, aztán hozzá ez a hatalmas fizikai terhelés, hát megadta magát és szétszakadt teljesen, helyrehozhatatlanul. Szomorúan álltam ott, míg a többiek hülyére röhögték magaukat. Természetesen beindult a viccelődés, mivel elég kényes helyen szakadt el nyilván a viccelődések is erre a részre koncentrálódtak.
Ha már akkor ismertem volna a viccet az alaszkai aranyásóról, biztos eszembe jutott volna. Mert ugye ő is úgy volt, hogy vagy 25 éve mosta az aranyat valahol a Yukon folyó mentén. Füle, orra, ujjai lefagytak, de csak mosta az aranyat. Aztán egyszercsak gondolt egy nagyot, lement a városba. Aranyait egy vászonzacskóban őrizgetve bement a kaszinóba. Hajnalra persze elveszítette az egészet. "Eh, könnyen jött pénz könnyen megy" gondolta, és megindult vissza a Yukon folyóhoz. Hát valahogy így voltam én is ezzel a farmervásárlással.:)
