A végén még rákapok ezekre a karácsonyi koncertekre. A Morgómedve olvasói előtt nyílt titok, hogy hallásom egy szál se, komolyzenei ismereteim szintén megrekedtek néhány igencsak fülbemászó dallamnál, amire talán még a siketfajd is billegetné magát. Bár nem tudom jó-e a példa, megnézhetném éppen a hasznavehetetlen Új magyar Lexikonban, talán benne is lenne valami róla, de megtörne lendületem, igy aztán tényleg nem nézem meg, változatlanul fenntartom magamban, hogy a siketfajdnak van valami köze a rossz halláshoz.

Hogy ebben mennyi része van Szemán tanár úrnak a rózsaszentmártoni általános iskola egykori igazgatójának nem tudom. Mindenesetre az ének tanulmányaim során bizonyos kiabálásra és vértolulásra sor került, hálistennek egyik sem én voltam. Mindenestre egy pszichológus biztos megállapítaná, hogy zenei műveltségem alacsony szintje bizonyára összefügg ezzel a kora gyermekkori negatív élménnyel. Hát nem tudom. Ha jól emlékszem mi jót röhögtünk óra után az egészen és elmentünk az udvar sarkába kicsit bagózni ahová már nem lehetett ellátni a tanáriból. Egyébként írtam valamikor róla, itt olvasható.

Hajaj, nehezen haladok ezzel a koncerttel, úgyhogy visszatérek és már csak erre fogok koncentrálni. Na persze még elmondom, hogy mivel úton-útfélen hangoztatom zenei műveletlenségemet nem is kértem tavaly belépőt, ha valaki látna azt hihetné, hogy egy sznob vagyok, koncertre járok mert az olyan elegáns dolog, pedig a Ravel Bolerójánál csak az járna a fejemben, hogy nem nagy kunszt ez a Boleró, ugyanazt ismétlik el ezerszer csak mindig kicsit hangosabban. Nagy dolog. Ilyent én is tudnék írni. Meg zongorázni is. Nem nagy kunszt az, csak annyit kell hozzá tudni tudni, hogy melyik beillentyűt mennyi ideig kell lenyomva tartani. Na szóval nem gondoltam rá, hogy rendszeres koncertlátogató leszek. De ezek után, hogy ezt láttam, direkt szólok majd a főnökömnek december elején, hogy nehogy elfelejtse köröztetni a körlevelet a tanszéken a belépőkről, nem szeretnék lemaradni.

Mert ez csodálatosan szép volt. Sikerült megoldani házilag a dolgot, ugyanis annakidején mikor nagy divat volt a felsőoktatásban az integráció, na nem mi találtuk ki, mi többek között a Zeneművészeti Főiskolával egyesültünk. Igaz, gondolom azóta néha szívta a fogát az egyetem vezetése mikor pótolni kellett mondjuk a zongorákat vagy a hárfát. Talán meg is próbálták rávenni a zenész kollégákat arra, hogy a furulya is hangszer, nem lehetne-e hatékonyabb szerepet biztosítani a furulya oktatásásnak? Esetleg még a hegedű is elmegy de ezek a zongorák, hát bizony ezek drága dolgok gyerekek, ugyhogy egy nagyobb tétel furulyát veszünk nektek. Persze ez csak fikció, jól ismerem én az egyetemünk vezetőit, tudják ők mi az igazi zene és ha nem is voltak teljesen feldobódva, pótolták a szükséges zongorákat meg hárfákat.

Egyébként ezen a hárfán én is elméláztam egy kicsit. Szünetben kicsit hamarább mentünk vissza és elnézegettem amint ott állt a szinpad közepén. Hazudnék ha nem fordult volna meg a fejemben, hogyha gazdasági vezető lennék mondjuk egy szimfónikus zenekarnál, nem biztos, hogy nem próbálnám meg rávenni a művészi a vezetőt arra, hogy hárfa nélkül is lehet jó zenét csinálni és mindjárt nincsenek szállítási gondok. Ugyanez vonatkozik a kórusra is - mondanám gazdasági vezetőként - hiszen "Konvergencia van gyerekek, megszorítások, sok ez a kórus, buszok, etetni őket, hát ne adjatok elő kórusművet és kész. Muzsikáljatok, könnyű nektek, nektek csak zenélni kell, nekem kell kigazdálkodnom a szállítást, na!

Szerencsére nem én vagyok a gazdasági vezető akinek minden fillér számít, igy aztán élvezhettem a hárfa csodálatos hangját, meg a kórus gyönyörűszép énekét.

Hogy valamit a koncetrtről is írjak, a mi hallgatóink és oktatóink zenéltek és énekeltek, bár én láttam egy házastársat is, férfi az illető, nyilván besegít az asszonynak, nem merem leírni mi a foglalkozása, de elég messze van az érzelmes dalocskáktól annyit elárulhatok. Egyébként a feleség a kolléganő. Jó volt látni ezt a szimpatikus fiatalembert szépen kiöltözve, kezében egy nyitott mappával amint karácsonyi dalocskákat énekel.

Hogy valamit a programról is írjak, fúvósokkal indítottak, aztán bevonult a zenekar, majd a kórus is, és nagyon sokan szólóban is énekeltek. Nehezen tudom én ezt az egészet visszaadni de igen szép volt, örültem, hogy az ukrán vendégemnek köszönhetően (őt kisértem el) ott lehettem. Persze óvatos voltam, mindig megvártam míg mások kezdenek tapsolni, volt néhány türelmetlen meg ideges fajta, mikor sokáig nem tapsoltunk azt hiszem az volt a Karácsonyi Oratórium (de nem biztos) már nem bírták cérnával és kicsit tapsoltak, éppencsak néhányan összeérintették a kezüket. Eszembe is jutott, hogy milyen jó, hogy óvatos vagyok, és mennyivel könnyebb a Mónika shówban, mert ott a sok birkának mindig megmutatják mikor kell tapsolni, ők meg tapsolnak.

Egyszer kicsit bizonytalan is voltam, megmondom miért. Azért mert láttam, hogy egy hölgy áll és egyedül húzogatja a vonót a hegedűn és nem tudtam, hogy ez most hangolás vagy már a zene? Aztán odament néhány zenészhez, ott is megismételte, rájöttem, hogy olyan vándor hangoló féle lehet. Az a vicc jutott egyébként az eszembe, hogy a vendég mondja a vendéglőben a pincérnek, hogy "Főúr, ez a tányér nedves". "Az már a leves uram!"- felelte a pincér. Hát így voltam én is ezzel a hangolós dologgal.

Nagyon tetszett az Ave Mária. Egy gyönyőrűszép, karcsú hölgy énekelte. Elől fel volt vágva a ruhája, amint jött lefelé a lépcsőn az járt az eszemben, hogy ez a ruha pont annyit mutat meg a szép lábaiból amennyit lehet, egy miliméterrel sem többet, de kevesebbet sem. Most azért kicsit sajnáltam, hogy a fél dioptriás, távolra látó szemüvegemet soha nem hordom magammal. Na azért nem dőltem a kardomba, már csak azért sem mert ahhoz azért rendes kard kellene. Szoktam volt mondogatni, hogy egy heveny kocsmai nézeteltérés során akármilyen bugylibicskával nem nagyon tudnának bennem nagy kárt tenni, ahoz azért rendesebb bökő kellene.

Nagyon tetszett az is amikor a legvégén, mikor nagyon sokat tapsoltunk, elénekeltek egy ismert kórusművet is, nem tudom mi a címe, elég sokszor mondták, hogy Halleluja, biztos mindenki tudja mire gondolok. Persze mielőtt leültem volna ide írni pontosíthattam volna mik is ezek a zeneművek, de addigra lehet, hogy elment volna az ihletem, így szerintem mindenki jobban járt, hogy csetlek-botlok itt a zene világában.

Summa-summárum, aranyosak voltak ezek a mi hallgatóink és kollégáink (meg férjuram is) nagyon szép koncertet adtak nekünk, ezuton köszönöm meg nekik. Legyen szép karácsonyuk! Meg nekünk is. :)