Tegnap úgy döntöttem kiemegyek Mályiba, megnézem mi ujság. El is indultam, aztán az egyetemváros szélén megálltam. Mondom megnézem már nálam vannak-e a kulcsok. Hát nem voltak. Visszaballagtam hát a szobámba, dolgoztam még egy keveset majd hazajőve tűvé tettem a házat a kulcsok után. Először a használatban lévő kulcsokat kerestem, aztán már megelégedtem volna a tartalék kulcsokkal is. Sajnos azonban azokat sem találtam. Már feladtam, gondolatban felkészültem rá, hogy ma leverem a lakatot a kapun, feltöröm a házat amikor még egy próbát tettem a sufniban. És mit ád Isten, meglettek a tartalék kulcsok.
Ma reggel eztán Mályiban kezdtem a napot. A közeli húsboltban vettem egy szép nagy adag lecsókolbászt Morzsinak. Tudtam, hogy ha meghallja a trabi hangját csak "haza" jön. Nem tévedtem. Még le sem állítottam kicsit megöregedett gépmadaramat már láttam, hogy a telek felől jön a maga megfontolt félig futó, félig menő mozgásával. A kapu útját állta, tétován szaladgált jobbra-balra de mire előkotortam a kulcsot már kint volt és csak kapkodott a kezem után nyalta ahol csak érte. Na perzse én meg simogattam és becézgettem, úgyhogy igazán intim együttlét volt találkozásunk első néhány perce. Hát hogy a csudába ne lett volna az? Meghallja, hogy ott vagyok és már száguld is árkon-bokron át. Hát hogyne hatná meg az embert.
Persze nem mentem üres kézzel, szép nagy darab lecsókolbászt vettem neki reggel a Siegel féle húskereskedésben. Igaz vettem jó fél kiló paprikás főtt fejet is amit talán nem kellett volna de hát mit csináljak? Ennek aztán tényleg nem tudok ellenállni. Úgyhogy ma délben én bizony nagyot vétettem magam ellen, mikor egy rendesebb darab fejhúst megettem bő graham kenyérrel és még egy lengyel sörrel is súlyosbítottam a helyzetet. Most viszont nagyon jól érzem magam, mondhatnám direkt feldoppingoltam magam, hogy minél szebben tudjak írni a Morzsival történt találkozásomról. Az én Morzsim aztán elhúzott a 20 centinyi lecsó kolbásszal, gondolom egyrészét elásta valahová. Jaj Istenem, csak nehogy megegye előle valami, nem mintha annak nem volna szüksége rá, dehát mégiscsak Morzsinak vittem. Utána még egy-két dolgot elintéztem kint és megpróbáltam néhány felvételt készíteni frissen beszerzett mobilommal, de attól tartok nem a legjobbak ezek a képek. Sajnos ez a Morzsi nem igazán tudott nyugton maradni, állandóan izgett-mozgott, ugrabugrált, így aztán elég gyatra felvételek sikeredtek. Még nem láttam, ezután fogom bemásolni a mobilról a gépemre.
Végül eljövetelkor beraktam a trabiba nagyjából 10 kiló R. márkájó kutyaeledelt amiből az én Morzsim nem túl soket evett meg. Szerintem kimondottan utálhatta. Na persze, ha csirke-farhátat is ehet az ember. Akarom mondani a kutya. Naná, hogy nem fog ilyen műkajákat enni. Érdekes, pedig elvileg lehetnek kutyák amik megeszik. Mert még mindig ott van a szupermarketek polcain. Igaz, kicsit olcsóbban mint a többi. Még nyáron volt, hogy egy szolgáló és védő szorosan magához szorítva araszolt a pénztárakhoz, magamban már röhögtem azon hogy meg fog lepődni ha a kutyája méla undorral fordul majd el a friss szerzeményétől. Úgyhogy a maradékot ma elvittem Morzsi gazdájához, hátha ő tud valami trükköt amivel megetetheti Morzsival. Hát így volt ez ma Mályiban az Úr 2008. évében, január havának 25. napján. Jön a tavasz meg a nyár, ki tudja mi vár rám. Lehet, hogy Morzsi már kacérkodik valami helyesebb fiúkutyussal, hogy idén nyáron se készüljön el a tető a sufnim tetején.:)
Kicsit szomorkásan
Meg kellett fogni kicsit, hogy nyugton maradjon amíg fényképezem
Itt is
Meg itt is
Már összepakolt, hogy jön velem :)
Hát ez a viharvert szárító igazán nem illik ide, a rendezetlenség látszatát hivatott kelteni több más lim-lommal együtt rosszszándékú emberek érkezése esetén
