Olvasom az egyik blogban, hogy a blogtársam utcájában élő fiatalember időnként hangfalaival nemcsak házi használatra nyomatja a kemény rockot, hanem az utcában lakókat is "szórakoztatja" vele. Elméláztam kicsit itt a gépnél, aztán eszembe jutott egy régi emlék még 1966-ból.
A fiatalok számára írom, hogy létezett akkortájt egy Szabad Európa Rádió (SZER) amelyik jó néhány nyelven szolgáltatott műsort, köztük magyarul és románul is. Alapvetően politika volt ez a javából. Régen úgy mondtuk, hogy felforgató tevékenységet folytatott. Többek között olyan híreket és információkat szolgáltatott amihez a "vasfüggöny" ezen oldalán nem lehetett hozzájutni. Volt azonban egy műsora ami minket fiatalokat vonzott a hangszórók elé. Ez pedig a "Délutáni randevú" volt amelyben sok jó zene szólt, valamint egy kívánság műsort is "Teenager party" címmel. Ezekben egy bizonyos Cseke László (ma már tudjuk, hogy igazi neve Ekecs Géza volt) teljesítette a jeligés kívánságokat. Akkor még a hazai rádiókban nyoma sem volt ezeknek a Beatles, Rolling stones, Pink floyd stb. számoknak, így itt hallgattuk. Igaz ezt az adót elvileg nem volt szabad hallgatni, zavarták is rendesen, de mégis sokan hallgatták. Az idősebbek a híreket, kommentárokat, mi meg a zenei műsorokat. Sajnos így is gyakran elhalkult, néha percekig nem lehetett hallani semmit, fütyült, recsegett meg mindent csinált, tehát nem egy álom volt itt élvezni ezeket a számokat.
Én viszont rájöttem, hogy a magyar mellett lévő román Szabad Európán is ugyanennyi zenés műsor van, ugyanúgy szerkesztették mint a magyart. A számok is nagyjából azonosak voltak, viszont kevésbé zavarták. Így aztán szépen átköltöztem oda, azt hallgattam. Rendszeresen, különösen mikor otthon voltam. Természetesen leginkább nyáron.
Történt aztán, hogy harmadév után 1966-ban elmentem építőtáborba Tatabányára. Valami patakpartnak a rézsűjét csinálgattuk. 17 éves voltam, hát ennek megfelelő lelkesedéssel. Aztán mikor visszamentünk a táborba, felhangzott a zene a hangszórókból, ahol viszont a lemezeket én cserélgettem a lemezjátszón mint stúdiós. Jó dolog volt ez. Késő délutánonként meg este üldögéltem egy Stúdiónak kinevezett sátorban és hol élőszóban, hol zenével szórakoztattam a táborlakókat. Még kívánságműsort is csináltam, azonban ez hamar bedöglött mert tánczenei lemez kevés volt, a "Békés baráti kézfogás"-ra meg a társaira elég visszafogott érdeklődés volt. Csak a szép stílus miatt írom így, egyébként meg a kutyát sem érdekelte. Sőt mikor külön blokkot csináltam mozgalmi dalainkból többen egy rendes verést helyeztek kilátásba ha még egyet is felteszek a lemezjátszóra. Persze ideológiailag képzetlenek mindenhol voltak, a mi táborunkban is, így a békesség kedvéért lemondtam hát ezekről a dalokról és inkább félóránként lejátszottam nekik Vámosi János és Záray Márta, Sárosi Katalin, Korda György és Kovács Erzsi dalait.
Meg időnként a rádióból is közvetítettem ha valami zenés műsor volt. Egyetlen hátrányként szolgált, hogy hajnalonta nekem kellett ébresztenem a népet azzal, hogy bekapcsoltam a rádiót és a lemezjátszót. Csak úgy harsogtak reggelente a különféle mozgalmi dalok és indulók amiket a KISZ Bizottságról hoztak oda. Ilyenkor ez veszélytelen volt mert az álmosságtól meg a fáradtságtól mindenki magával volt elfoglalva, senkit nem érdekelt, hogy mit hall a hangszóróból.
Aztán egy szép nap reggelén gondoltam egy nagyot és a rádión megkerestem a Szabad Európa Rádió román nyelvű adását, aztán hadd szóljon alapon 120 decibellel kinyomtam a hangszórókba. A tatabányai lakosság aznap reggel a megszokott mozgalmi dalok helyett harsány beat zenére ébredt amit csak időnként szakított meg egy rövid kis szöveg, hogy "Aics Radió Europa Líbera", vagy valami ilyesmi. Nem emlékszem már rá pontosan és csak fonatikusan tudom leírni mert így tanultam meg. És ami tudatta a hallgatósággal, hogy momentán a Szabad Európa Rádiót hallja.
Tudtam én, hogy nem szabad még hallgatni sem, nemhogy ezerrel nyomatni hajnali 5 órakor egy megyeszékhelyen, de hát ki tud itt románul? - gondoltam én naivan. Hát a táborparancsnok sem tudott szerintem de azért pár perc múlva már a bejárattól ugrott az erősítő felé és röptében kapcsolta ki a rádiót, hogy aztán teljes erejéből elkezdjen ordítozni velem. Modortalan ember volt, válogatás nélkül ontotta rám a szitkokat, épp csak fel nem pofozott. Hát mit mondjak? Így 40 év távlatából nagyon is megértem. Ezzel véget is ért az én stúdiós karrierem, páros lábbal rúgott ki a sátorból. Még jó hogy a rézsűt - tökig elmerülve valami mocskos mocsaras talajban - továbbra is csinálhattam. :)
