Valamikor gyerekkoromban nem értettem ezt a fogyasztói társadalom kifejezést. Hallottam, hogy a fejlett nyugati országokban fogyasztói társadalom van és amikor megkérdeztem mi az, többnyire az volt a válasz, hogy sokat vásárolnak meg költenek az emberek. Én meg legyintettem, hogy hülyeség, itt is sokat vásárolnak az emberek hisz mindent megvesznek amire szükségük van a kettes kolbásztól kezdve a 2.10-es Asszonydicséret nevű mosóporig.
Aztán nem ugyanakkor, de hallottam azt is, hogy hát igen, Amerikában az emberek egy kevéske pénz befizetésével - vagy sokszor még anélkül is - vehetnek mindent: hűtőgépet, televíziót, autót. De bezzeg ha elveszíti - mondta jóapám - a munkáját akkor bizony visszaveszik ezeket és a pénzt sem adják vissza. Engem legjobban ez háborított fel. Hogy még a pénzt sem adják vissza amit addig befizettek. Hát milyen jogtalan dolog ez? Jó, vigyék a hűtőt, autót, de amit már kifizettem érte azt adják vissza - gondoltam én, korán kifejlődött igazságérzettemmel. Aztán eltelt 50 év és nálunk is megmutatkoznak a fogyasztói társadalom jelei. Persze nem amerikai, hanem amúgy magyar módra. Kicsit kevesebb pénzzel, kisebb méretekben de megvan.
Mert miből is áll - ahogy én látom - ez a fogyasztói társadalom? A sor elején áll a reklám, amely minden csatornán sulykolja az ember agyába, hogy végy újat, sokkal jobb mint a 2 évvel ez előtti, sokkal többet tud, gyorsabb, kényelmesebb. Ma reggel láttam itt az Interneten, hogy laptopokat teszteltek és az egyik már potom 160000 forintért az enyém lehet. Bolondnak is megéri - gondolja a fogyasztói társadalomnak bedőlő állampolgár, hiszen havonta csak ennyi- és ennyi a törlesztés, azt ki lehet bírni. Mert természetesen azt is kiszámolják helyettem. Igaz lát ott valami apró betűs THM-et de azt sem tudja mi az, egyébként is tényleg új meg jobb mint a 2 éve vett laptop, vegyük meg anyukám azt a havi akármennyit kibírjuk. Így aztán a fogyasztói társadalom polgára megveszi a laptopot részletre. Egy darabig kerülgeti a régebbit majd kidobja mert már mindenkinek derogál elé ülni, mindenki az újon akar játszani, internetezni. Hasonlóan a kuka mellé kerül a 2 éve vett mosógép is. Igaz, nincs nagy baja, de egy új mégiscsak másabb, különben is itt a karácsony is, a boltok bagóért dobálják az ember után a jobbnál jobb cuccokat. Igazán nem sok pénz az a havi pár ezer forint.
A videót, DVD lejátszót meg már eleve úgy gyártják, hogy 2-3 év elteltével ki lehessen dobni, hiszen ma már a szervizek nem szöszmötölnek mindenféle javításokkal, mondanak egy akkora árat amitől tényleg jobb megoldás ha veszünk egy újat és kész. Egyébként is egyre kevesebb a szerelő meg szerviz, a fiatalok egyetemre szeretnek járni, a kredit rendszernek köszönhetően akár 8-10 évig is, jó hely az, jól el van az ember pár évig. Anyáék meg fizetik. Így aztán a szakképzésünk is ott van ahol van, az a pár szakember meg aki nem végzett egyetemet hanem szakmát tanult rendesen megkéri a szolgáltatás árát.
Aztán elmúlik a nagy karácsonyi bevásárlás, elkezdődnek a dolgos hétköznapok, az ember húzza az igát valahol és érzi egyre jobban hiányzik az a pár tízezer forint amit a bank visz el az amúgy is szűkös családi költségvetésből. De az ember fizet, mert fizetni kell. Tudja, ha nem fizeti a részleteket a bank visszaveszi ami az övé. Kamatostól. Hát én valahogy így képzelem el a fogyasztói társadalmat. Mindenesetre ahogy elnézem utolértük Amerikát. Legalábbis ebben.
