A TV-ben újabban ismét látható szalamander cipő reklám. Bár azt írtam, hogy ismét korántsem biztos, hogy volt már ilyen. De az én memóriám romlik, a szalamander cipő meg jó cipő, miért ne törekedne a gyár meg a kereskedő arra, hogy minél többet eladjon. Ehhez meg reklámra van szükség. Tudjuk ugyan, hogy a reklám költségek fele kidobott pénz, de mivel nem tudjuk melyik, így aztán befektetjük az egészet. Persze ennek a márkának csak mostanában van reklámja a televízióban, mióta kapitalizmus van. A szocializmusban megtaláltuk mi reklám nélkül is a freibergi főtéren vagy a drezdai nagyáruházban. Vettük is vagonszámra. Vettük - mert mint már írtam - tényleg jó cipők voltak ezek, meg nem is nagyon tudtunk mit venni. Ruházkodni azért nem onnan volt igazán érdemes, a trabi és wartburg tulajdonosok vehettek pótalkatrészeket, meg hát a konyhai eszközöket is érdemes volt venni. De egyszer már megtelt a konyha és a szerszámos szekrény is, akkor az ember elkezdett cipőt venni.
Valahonnan én is hallottam, hogy ez egy híres márka, vettem hát én is néhány párat. Aztán hazajőve egy részét elspeizoltam a cipős szekrénybe - nem kér az enni - egye párat meg kiválasztottam napi használatra. Szép barna cipő volt, vastag talpú, jól bírta az őszi-téli lucskos miskolci járdákat és utakat. Büszkén feszítettem benne, mégiscsak egy szalamander cipő volt a lábamon. Eltelt az ősz, eltelt a tél is, én még mindig ragaszkodtam hozzá, pedig lassan már a tavaszon is túl voltunk.
Egyszer aztán az történt, hogy ültünk a tanszéki könyvtárban a kávézó asztalnál, hörpölgettük a finom kávét, erről-arról beszélgettünk mikor egyik kolléga csendben megjegyezte, hogy nem egyforma két cipőm. Először nem is érettem mit mond, ránéztem a lábbelimre és folytattam tovább a mondókámat. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, rákérdeztem, hogy mit is mondott? Megismételte, hogy nem egyforma cipőm. Én most már alaposabban megszemléltem őket de még mindig nem láttam a különbséget. Ekkor mondta, hogy nézzem meg az alját is. És megnéztem. És tényleg nem egyforma volt a két cipő. A recézete nagyon is különböző volt. Azt ugye nem tételeztem fel, hogy az NDK-ban különféle mintázattal gyártják az összetartozó cipőket, bár a fene se tudja. Lehet, hogy konspiratív okokból előfordulhatott, hogy így tévesszék meg a nyugatnémet kémszolgálatokat. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ennek a dolognak bizony utána kell járni. Hazaérve menten kikerestem a szekrényből az összes bespeizolt de még használatba nem vett cipőt és meg is találtam azokat az egy párnak hitt makulátlan állapotú cipőket aminek egy-egy párja az én lábamon volt. Ezután már alaposabban megnéztem a lábamon lévő lábbelit és észre vettem néhány nagyon apró kis különbséget.
Na de mit lehet most csinálni? - tettem fel magamnak gondolatban a kérdést. Lehetett volna azt például, hogy ugyanúgy hordom a már használatba vett pár cipőt mint eddig és ügyelek arra, hogy ne rakjam keresztbe a lábam ha ülök, gondoljam meg a bukfencezést és a fejenállást valamint próbáljak ne elvágódni, amihez viszont az kell, hogy csúszós úton óvatosabban járjak és kerüljem a bódító italokat. Ez bizony túlzott macerának tűnt, így aztán maradt a másik megoldás: mesterségesen olyan állapotba hozni a szekrényben lévő egyik cipőt, mintha az elmúlt 3/4 évet nem a szekrényben hanem az egyik lábamon töltötte volna. A dolog nem volt túl bonyolult, néhányszor bekentem fekete cipőbokszszal a barna cipőt és külseje egyre kopottabbá vált. Kicsit megdörgöltem a felületét úgynevezett gyökér (súroló) kefével és fél óra alatt majd' egy évet öregedett az én cipőm. Szerintem csak az vette észre a különbséget aki tudta honnan fúj a szél.:)
Aztán mikor ez a pár tönkrement, most már rutinosan megcsináltam ugyanezt a másik cipővel is és az élet ment tovább. Én meg elégedetten gondoltam arra, hogy kifogtam ezeken a fránya cipőkön.:)
