A minap az egyik boltban vásároltam, amikor a pénztárnál hallgatóim jó hangosan rám köszöntek, hogy "Jó szerencsét, tanár úr!" Mit tagadjam, jól esett, büszke voltam arra, hogy ezeknek a nagy fiúknak lehetek a tanára. Többen fel is kapták fejüket, szemrevételeztek, kicsit zavarba is jöttem miközben viszonoztam. Aztán mikor ezt látták még azt is hozzátették, hogy "Hogy van, tanár úr?". Erre már elmosolyodtam és mosolyogva válaszoltam, hogy "Köszönöm, jól". Kifelé jövet aztán volt egy olyan érzésem, hogy a szituáció ismerős. És ekkor jutott eszembe Béla docens. A mai történet róla szól.
Béla docens az Ábrázoló Geometria Tanszék hivatalsegéde volt mikor az egyetemre kerültem 1968-ban. Testes, mondhatni kövér ember volt. Minden hétfőn az első szünet előtt megjelent az egyetem legnagyobb előadója - az I-es előadó - előtt, hogy ha szünet lesz letörölje a táblát Téglássy docens úr után, akit mindenki csak Tatának hívott. Akkor még így ment ez, a szünetben a hivatalsegédek törölték le a táblát. Arra már nem emlékszem, hogy mi volt akkor ha a professzor úr még jóval a szünet előtt teleírta. Hogy most mi van nem tudom, majd megkérdezem a hallgatókat és visszatérünk rá. Én törlök magam után. Igaz nem is vagyok professzor.:) Most azonban kanyarodjunk vissza Béla docenshez.
Tehát Béla docens megjelent szünetben az előadóban egy vödör vízzel, néhány szivaccsal és letörölte a táblát. De nem ám úgy hogy fogta a szivacsot és ide-oda törlő mozdulatokat végezve mozgatta a táblán. Nem bizony! Béla docensnek sajátos - mondhatni béladocenses - technikája volt. Ő határozott, körkörös mozdulatokat végzett, kezdte teljesen kinyújtott karral egy hatalmas körívvel indítva majd egyre kisebb sugárban folytatta. Hogy a sarkokkal mit csinált arra már nem emlékszem. Valószínűleg azt már a hagyományos módon csinálta. Engem ez a kinyújtott karos technika ragadott meg, és a hatalmas lendület. Képes voltam a szünetben is bennmaradni a helyemen csak hogy láthassam.
Béla docens testes ember volt, úgy 55 körüli, és ami nem látszott rajta, hogy szerette a bort. És természetesen nem volt docens hanem csak hivatalsegéd. Hogy hogyan lett Béla docens? Többfajta verzió létezik, a legvalószínűbb az, hogy mikor udvarolgatott akkor nem hivatalsegédnek mondta magát az ábrázoló tanszéken hanem docensnek.
Régi anekdota már, hogy egyszer valami presszóban üldögéltek hallgatók és odament hozzájuk, hogy nem dobnák-e meg egy húszassal, majd megadja. Egy tanszéki dolgozóval érdemes volt jóban lenni, ha meg ez a tanszék az ábrázoló tanszék akkor különösen. Így aztán a srácok adtak neki, bár abban az időben még 20 forint nagy pénznek számított. De kért aztán mást is Béla docens. Mégpedig azt, hogy ha a hölgy megjön szólítsák már úgy, hogy "docens úr". A srácok szeme felcsillant, egy kis jó buli akkor is fel tudta rázni az egyetemistákat. Megnyugtatták Béla docenst, hogy így lesz. Meg is jött a hölgy, a srácok meg eleresztettek néhány mondatot természetesen kihangsúlyozva a lényeget. Béla docensen látszott, hogy elégedett. Elmenetelkor aztán nagyvonalúan átnyújtott nekik 20 forintot, hogy igyanak egyet az egészségére. Mondanom sem kell, hogy a fiúk a búcsúzáskor is kitettek magukért.
Hát valahogy így lett Béla docens történetünk hőse. Aztán a nevéhez fűződik még néhány további történet is. Ezeket hallomás alapján idézem, vagy igazak vagy nem. Többek között az is, hogy a magasföldszinti büfében (ma rácsos büfé) akkor még lehetett literes bort is kapni. Béla docens ott szerezte be a napi innivalóját. Aztán egy reggel valahogy kicsúszott a kezéből az üveg és összetört. Béla docens - állítólag - olyan cifrán és hosszasan káromkodott, hogy az ott reggeliző hallgatók gyorsan összedobták a pénzt egy másik üveg borra.
Aztán állítólag az is megtörtént, hogy Téglássy docens úr és Petrich professzor bicikliversenyt rendeztek a régi főépület III. emeleti folyosóján. A folyosó jó hosszú volt, a végén egy csapóajtóval. Na ezt a csapóajtót fogta Béla docens. Azért kellett fogni, mert egy rugó volt a zsanérokon, és hogy ne csukódjon be. Állítólag Béla docens csak egy kicsit bambult el de ez elég volt arra, hogy elengedje az ajtót pont akkor amikor a biciklizők odaértek. Mondanom sem kell, hogy üvegcsörömpölés verte fel a környéket. Egyébként erről a Petrich professzorról mesélik, hogy a szakszervezeti tagdíjat ablakon kidobott pénznek tekintette, ezért amikor már tanszékvezető volt minden hónapban kidobta a havi tagdíjat az abalakon, amit már lent várt Béla docens az ablak alatt és elballagott a szakszervezetbe a bélyegért. Hát ennyi jutott eszembe Béla docensről, azonban bízom benne, hogy idősebb olvasóim kiegészítik majd az itt leírtakat, sőt ki is javítanak ha nem jól emlékeztem volna. Vagy újabb történetekkel gazdagítanak majd bennünket.:)
