Péntek este szakestély volt. Nagy szakestély, sokan voltak Sopronból is, Székesfehérvárról és Dunaújvárosból is. 275 éves jogelődünk a Selmeci Akadémia, 60 éve, hogy megalapították a Miskolci Egyetemet. Így 60 éves a Gépészmérnöki kar is. Aztán a bányászok meg 50 éve jöttek át Sopronból Miskolcra. Jubileum volt tehát bőven. Persze mi sem voltunk kevesen. Mintha 180 főt hallottam volna, hogy ennyien voltunk.
A helyszín az egyetem díszaulája volt. Előtte mindenki kapott egy tányér vadpörköltet krumplival, aztán a szakestélyen a szokásos zsíros kenyeret majszolgattuk, hogy jobban csússzon a sör. Bár nem nagyon kellett ahhoz zsíros kenyér, a kiváló soproni sör zsíros kenyér nélkül is itatja magát. Tetszett, hogy a résztvevők nagy része hallgató volt. Örömmel fedeztem fel sok korábban végzettet is. Oktatók kevesen voltunk. Ha jól meggondolom vendégekkel együtt nem töltöttünk meg egy 20 fős asztalt. Rektorok, dékánok, dékánhelyettesek. Szerénységem úgy került ebbe az illusztris társaságba, hogy az én tisztem volt az úgynevezett "Vidám pohár" megtartása, ami azért nagy megtiszteltetés egy ilyen jubileumi szakestélyen. Készültem is eleget, mégis a szereplésem előtt váltottam és úgy gondolom jól tettem. Olyanról beszéltem amire nem készültem, viszont az egyik szereplőtől kaptam egy "labdát" amit kár lett volna nem kihasználni. Ki is használtam. Egy vidám hangvételű hozzászólásnak mindig megvan az előnye egy komolyabbhoz képest, hogy van visszajelzés. Ha tetszik a résztvevőknek nevetnek, ha nem ülnek mint akiknek halottjuk van. Ahogy visszaemlékszem nevetésben nem volt hiány.
Volt nekem azonban még egy tisztem. Az én feladatom volt oktatóként kitartani késő éjszakáig amikor a szakestély nem hivatalos része is véget ér. Hát ettől én jobban tartottam mint a szereplésemtől. Én ugyanis nem nagyon szoktam sokáig fel lenni. De jól bírtam a dolgot. Beszélgettem, sörözgettem és gyorsan elszaladt az idő. Szinte észre sem vettem mikor éjjel 2 óra lett. Eddig szólt ugyan az engedélyünk. Rendben el is hagytuk az aulát, a fiatalok szépen össze is pakoltak, úgy hogy minden rendben volt. Kicsit még beszélgettem az elnökkel és a majordomussal, megdicsértem őket, ügyesen levezették a szakestélyt. Az egész szakestélynek volt egy méltósága. Nehéz visszaadni mire gondolok. Ez úgy benne volt a levegőben. Meg a felszólalásokban. Meg mindenben. Örülök, hogy én sem lógtam ki a sorból.:)
