Már látszik a vége. A szekrények - amiket egy átmeneti helyre szállítanak el - már üresek. Van egy csomó kidobott cucc amik mennek a kukába. Úgy értem, hogy a szelektívbe. Azért sok lom van köztük, amiket már 20 éve is ki lehetett volna dobni, de van olyan is amiért kár. Nem nagyon, túl fogom élni, de sajnálom kicsit. Itt vannak például ezek a jegyzetek a képen:
Ezek azok amik nem kellettek senkinek, mert azért a hallgatók sokat elvittek. Csak hát ezek azok a területek (híradástechnika, elektronika, irányítástechnika) amelyek nekem fontosak voltak de a mi karunkon nagyon érintőleges tárgyak. Nem is nagyon tudják a hallgatók, ezért nem is viszik. Valószínűleg a végén kiteszem egy forgalmas folyosóra, hátha ott még akad gazdája. Tehát ezek egy (kiskocsis) fuvarral elintézhetők. A balra fent látható konzervekre már nem került sor, talán Mályiban egyszer beteljesül az ő sorsuk is. A képen látható íratok egy zsákban töltik az eljövendő fél évet.
Nézzünk meg még egy képet. Itt a szoba egy más szögből látható.
Látszik, hogy van még jegyzet és könyv egy másik asztalon is, ezekre még szükségem lesz. Az ablakban van a metrókonzervekhez tartozó mikrohullámú sütő, rajta egy Tescó-s vízmelegítő és egy kishibás videó. Néha megmutattam a hallgatóknak ezt-azt rajta. 15 perc után elkezd csúszni a kép, ilyenkor kis szünetet szoktunk tartani, aztán folytathatjuk. Ez a videó a fogyasztói társadalom tipikus darabja. Működik 2-3 évig, akkor elromlik, de mivel a javítási költség összemérhető egy új videó árával így aztán az ember vesz egy újat. Na így került ez is ide. Otthon kicsit nyűgös lenne negyedóránként abbahagyni egy film nézését, itt már belefér. Egy chipgyártásról szóló filmnél direkt jól jön ha negyedóránként szóban is kiegészíthetjük a látottakat.
Említésre méltó még a ferdén álló, falra támaszkodó munkavédelmi sisak, ami nem is tudom jó elnevezés-e, én biztos, hogy soha nem hívtam így. Én úgy neveztem ahogy mindenki: kobak. Hát mikor dobáltam ki a cuccokat kezemben ezzel a kobakkal megálltam egy pillanatra. Könnyen előfordul, hogy ha a fő utcán fogok végigmenni a fejembe nyomom. Védősisaknak. Nem vicc! Bizonyára sokan emlékeznek, hogy egy ember úgy halt meg, hogy a fejére esett valami stukkó. Ki is derült az ok, mégpedig az, hogy a villamos rázkódástól lazult meg. Hát villamos most is jár, úgy hogy meggondolandó. Meg is gondolom, bár kicsit visszatart a dologtól az, hogy elég feltűnő lenne. Majd meglátom. De a kobak egyelőre marad!
A szőnyeget sem fogom visszasírni. Rengeteg mérget okozott mikor leülvén a székre azt beljebb toltam. Naná, hogy jött vele a szőnyeg is. Egy idő után sajátos technikával próbálkoztam, felugrottam székestől a levegőbe és úgy értünk földet most már a kívánatos helyen. Kicsit ahhoz hasonlóan ahogy korábban éjszakánként néha megfordultam az ágyban. Ma már nem, de még 4 éve is időnként megtörtént, hogy feldobtam magam a levegőbe, ott megfordultam mint a delfin majd lehuppantam az ágyra. Nem is emlékszem mikor tértem át a "normális" megfordulási technikára. Ennek székkel való ugrálásnak viszont az volt a hátránya, hogy eléggé fogytak a székek alattam. Volt amelyiknek csak csavarjai hulltak ki, de volt olyan is amelynek a támlát tartó része egyszerűen elhasadt. Azóta, hogy egy fél éve egyedül maradtam a szobában mindig készültem arra, hogy ha egyszer összeszaladna 5-6 hallgató nálam megemelnénk az íróasztalt és felcsúsztatnánk a szőnyeget a szekrényig. Hát erre már sem kerül sor. Végül is jól jár az egyetem ezzel a felújítással, ki tudja hány szék használódott volna még el alattam.:) Most közben számolgattam, végül is csak egy repedt el, de bandázsolással az is javítható. Ez a bandázsolás azt jelenti, hogy egy darab dróttal jó szorosan körültekerjük. Hát már erre sem kerül sor.
Egyébként szerettem ezt a szobát, itt kezdtem el dolgozni 1973. augusztusában. Majdnem 37 évet töltöttem el benne. Hogy hová megyünk? Kapott a tanszék egy tantermet a műhelycsarnokban. Olyan lesz mint amilyen Moszkvában volt egy tanszék. Mindenki abban az egy szobában volt. A tanszékvezetőnek volt külön egy asztala, mellette a titkárnő, aztán sorban az asztaloknál a tanárok. Majd egyszer erről is mesélek. :)
