Van nekem még egy utazással kapcsolatos élményem. Bár ezt azért nehéz élménynek nevezni. Elmesélem.

Egyszer, nagyon régen, repülővel jöttem haza Moszkvából. Egy ilyen Tu-154-essel:

Elég szűkös volt ezen a gépen minden, de különösen nehéz helyzetbe az az utas került akinek egy középső helyre szólt a helye. Volt egy hely az ablak mellett, volt egy középen, aztán még egy tőle jobbra ahol a folyosó kezdődött. A másik oldalon ugyanígy. Miután évente minimum kétszer megettem ezt az utat már nem volt fontos, hogy hová adják a jegyet. Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy vagy az ablakhoz kaptam, vagy a szélére, középre nem. Vagy ha igen, akkor társaim közösségi lények voltak, meg tudtunk osztozni a közös karfákon. Javaslom tekintsük meg az alábbi képet, itt jobban látható mely ülésekről van szó:

Itt hátulról láthatók az ülések, van egy kép amin előlről is láthatók:

Aztán egyszer úgy adódott, hogy mindkét oldalamra egy-egy - csak magával törődő - önző utastárs akadt. Balra az ablaknál egy korosabb férfi ült, jobbra egy 35 év körüli nő. Ők mindketten kényelmesen elhelyezkedtek, karjukat békésen nyugtatták a karfákon. Nekem ugyan így semmi nem maradt de nem baj - gondoltam - megleszek én karfa nélkül is és karjaimat keresztbe fontam a mellkasomon. Egy idő után kicsit fárasztó volt ez a póz, jó lett volna leengedni kicsit és megpihentetni a szék karfáin de az nem volt. Illetve volt az mindkét oldalamon, csak éppen foglalt volt. Innentől fogva minden idegszálammal azt figyeltem mikor emeli meg valamelyik a karját, hogy lecsaphassak legalább az egyik karfára én is. Sajnos a helyzet nem változott, az úriember egykedvűen bámulta az előtte lévő ülés háttámláját, időnként kinézett az ablakon, de ilyenkor is ügyelt arra, hogy karját ne emelje fel egy pillanatra sem. Szerintem elég kényelmetlen volt neki így kitekeredve gyönyörködni a felhőkben de ennek ellenére ragaszkodott szerzett jogaihoz. A hölgy a jobb oldalon éppen elszunnyadni látszott.

Így repültünk hazafelé amikor megjelentek a légi utaskísérők a tálcákkal. Rutinosan hajtották le az asztalt az előző ülés háttámlájáról, rakták rá a tálcákat és már mentek is tovább. Vessünk mi is egy pillantást egy ilyen ebédfélére:

Hát ez elég kicsire sikeredett de nagyobbat sajnos nem találtam. Mármint a kép. A hölgy a nagy mozgásra felébredt, birtokba vette a tálcát és komótosan falatozni kezdett. Természetesen úgy hogy evés közben a karjai túlnyúltak az ülések által határolt képzeletbeli határon, azaz hiába emelte fel a kezét a karfáról helyem így sem lett több egy csöppet sem. Az ablaknál ülő úr szintén. Én meg megpróbáltam úgy  enni, hogy a két karom csuklóban keresztezték egymást a tálca felett. Hát mit mondjak? Nem nagyon ment, mivel késsel és villával kellett volna falatozni. Végül aztán csak lépnem kellett és kissé erőszakossá váltam. Nem túlzottan elterpeszkedve de csak elkezdtem úgy enni ahogy kellett, nem törődve azzal, hogy könyökük időnként összeütközött az enyémmel. Először értetlenül néztek rám, de miután arcomon láttak valami eltökéltséggel vegyes bosszúságot engedtek kissé. Nagy nehezen aztán én is megehettem az  ebédemet. Ami nem volt sem finom sem bőséges, de sajnáltam volna érintetlenül otthagyni. Nem is hagytam ott, megettem mindent az utolsó morzsáig ha már ennyit szenvedtem vele. Már nem emlékszem mi történt az evés után, valószínűleg ismét karba fontam a karjaimat magam előtt és azon meditáltam, hogy ezentúl egy órával hamarább kelek és érek ki Ferihegyre, hogy én mondhassam meg hová szeretnék ülni. Végül is bárhová, csak középre nem. Ez aztán később valóban így volt. Bár ha meggondolom én még mindig jobban jártam mint az alábbi kis videó szereplője:

http://morgomedv.freeweb.hu/CLASSE_ECO.WMV

És ha már Szilveszter van akkor még egy - repüléssel kapcsolatos - kis videó:

http://morgomedv.freeweb.hu/Pillows.wmv

Ezzel az írással el is köszönök erre az évre. Minden kedves olvasómnak kívánok nagyon boldog, eredményekben gazdag boldog új évet! Bízom benne, hogy jövőre is számíthatok érdeklődésükre.:)