Hétfő este megnéztem a most induló "Szép magyar novella" sorozat első adását. Kicsit csalódtam mikor megláttam, hogy három ember elkezd beszélgetni, de azért valahol bíztam benne, hogy előbb-utóbb láthatjuk a "Tragédiá"-t is. Látni ugyan láttuk, igaz nem úgy ahogy én gondoltam. Végül is így sem volt rossz, ugyanis Bessenyei Ferenc olvasta fel nagy átéléssel hogyan is járt szegény Kis János a lakodalmi meghívással.
Mint a felolvasásból kiderült én bizony nem jól emlékeztem. Az a bizonyos Kis János Móricz Zsigmond novellájában a "Tragédiá"-ban nem halálra ette magát hanem megakadt neki valami csont a torkán, amit ugyan egyszer visszaöklendezett, de ahelyett, hogy kiköpte volna, ismét megpróbálta lenyelni, ami aztán végzetes következményekkel járt számára. Én viszont úgy emlékeztem, hogy szegény halálra ette magát.
Persze mondhatja valaki, hogy olyan, hogy valaki halálra eszi magát nincs, legfeljebb úgy jóllakik, hogy mozdulni sem bír. Persze ha valaki soha nem lakik jól, aztán a főzés során a drága zsírozóval is spórol az asszony, bizony előfordulhat, hogy a lakodalmas húsleves tetején úszó zsír, valamint a zsírtól csöpögő töltött káposzta olyan sokkot okoz az emésztőrendszerben, hogy az egyébként is halálra dolgozott, rosszul táplált parasztember szervezete nem bírja elviselni ezt a szokatlan megterhelést és meghal.
Szegény pedig igen várta ezt a lakodalmat. Éjszaka már aludni sem tudott rendesen, minduntalan azt tervezgette mit és mennyit fog enni. Gondolom aznap már a munka sem mehetett úgy mint máskor, gondolatai minduntalan a lakodalomnál járhattak. Ha valaki akkor én meg tudom érteni hősünket. Igaz mások a motivációink. Ő szegény soha nem lakhatott jól, ezért inkább a mennyiség volt számára fontos. Bár egy lakodalomban nem puliszkával szokták kínálni a vendéget, tehát a minőségre sem lehet panasz.
Engem inkább a széles választék tud lázba hozni. Hogy sokféléből egyek egy-egy keveset. Időnként megfordulok olyan helyeken ahol úgynevezett svédasztalos módon lehet ebédelni, hát ezeket szeretem én nagyon. A régi olvasóim tudják, hogy minden szeptember végén elutazom a Balatonra egy néhány napos szakmai rendezvényre ahol az érkezés estéjén az étkezés ilyenformán van megoldva. Ilyen alkalmakkor én is úgy vagyok vele, hogy nincs fogyókúra, nincs óvatosság, csupán egy cél lebeg a szemem előtt: jóllakni ezekből a finomságokból. Mivel azonban már a hétköznapjaimon sem eszem mértéktelenül sokat sajnos ilyenkor sem tudok már túl sokat enni. Ha nem is úgy vagyok vele mint a novellabeli Kis János - aki már a leves után úgy érezte, hogy jóllakott - a második tányér után én is érzem a telítettséget. Ilyenkor azért megkockáztatok még egy tányér valamit és ezzel aztán tényleg úgy vagyok, hogy már többet végképp nem tudnék enni.
Azért nekem is van egy lakodalmas emlékem, megosztom az olvasóval. Fiatal ember voltam még, csak kevéssel túl a húszon, Ecséden voltunk lakodalomban. Ecséd a szomszéd falu, a rokonságunk nagy része ott lakott. Valamelyik unokatestvérem nősült, a lagzi a helyi bisztróban volt. Ezekben a lagzikban az embernek jó néhányszor le kellett ülni az asztalhoz de nagyon nem bánta senki, én sem. Érkezéskor mindjárt ebéddel várták a vendégeket, aztán következett az esküvő, majd mikor a násznép visszatért a templomból és a tanácsházáról megint evés következett. Ezután a násznép táncolt, mulatott majd este 10 felé kezdődött a vacsora. Normálisan ez 8 óra felé szokott kezdődni de ott akkor elcsúsztak kicsit az időben, 10 felé kezdtünk enni.
Arrafelé a legfontosabb étkezés a vacsora. Érthető, hiszen megvolt a legfontosabb ami miatt jöttünk, már a nép kicsit mulatott is, meg is éhezett, ideje volt hát a vacsorának. Ami mint írtam kicsit elhúzódott. Aminek aztán meglett a böjtje is. De erről kicsit később. Egyelőre ott tartunk, hogy a vőfély hosszas verseléseit követően jöttek sorban a finomabbnál finomabb étkek. Mi meg vendégek, igyekeztünk megfelelni az elvárásoknak. Rágtunk, nyeltünk, leöblítettük, aztán kezdtük előről. Én a töltött káposztáig derekasan végig ettem mindent, itt már legszívesebben abbahagytam volna. De hát pont a töltött káposztából ne egyek? Hát azt már nem - gondoltam, és nekigyürkőztem 2 rendesebb töltésnek. Hogy jobban csússzon megöntöztem bőven tejföllel is. Nem ment könnyen, de elfogyott. Ezután először az órámra néztem majd a szüleimre. Apám intett, hogy mindjárt megyünk. Valóban így is történt. Valaki szívességből elszaladt velünk kocsival, egykor már ágyban is voltam. És elkezdődött a kínlódás. Természetesen elaludni nem tudtam, amit még csak elviseltem volna de hirtelen olyan mellkasszorítás is jött rám, hogy azt hittem ott halok meg. Úgy éreztem megfulladok. Gyorsan felkeltem, csendben kimentem az udvarra és elkezdtem sétálni a nyári éjszakában. Közben meg éreztem, hogy a szervezetemben élet-halálra szóló harc dúl a megmaradásért. Lehet, hogy drámaian hangzik de ez így volt. Azt hittem ott halok meg az ágyban. Mikor kimentem már egy picit jobb volt. De alvásra nem is gondoltam egy ideig csak sétáltam a jó levegőn.
Hát így jártam én a lakodalmas töltött káposztával. Igaz még mindig jobban jártam mint a novellabeli Kis János.
