Úgy döntöttem felfedem kilétemet. No nem teljesen, de legalább a külsőt illetően. Elegem van az inkognitóból. Nem irkálok én itt olyanokat amiket ne lehetne vállalni. Különben is egyre többen ismernek, az én inkognitómnak már úgyis annyi. Egyébként is az inkognitó olyan mint a - már bocsánat! - a szellentés, addig tartja az ember amíg tudja. Hát én feladom és közreadok egy kicsit régebbi képemet, mert azért annyira azért nem akarom feladni, hogy - mondjuk - egy múlt hetit tegyek fel. Tehát lássuk a medvét, akarom mondani a Morgómedvét. :)

A kép egy könyvtárban készült ahol éppen komoly zenét hallgatok. Még arra is emlékszem mit. Carl Orff Carmina Buránáját hallgattam. Azt a jól ismert részt amit mindenki ismer már én is jól ismertem, de  ez alkalommal rászántam magam és meghallgattam a teljes darabot. Nekem nem volt meg, így elmentem a városi könyvtárba ahol fejemre rakták ezt a fejhallgatót, hátradőltem, behunytam a szemem és csak akkor nyitottam ki amikor valaki átesett a kinyújtott lábaimon. Ilyenkor ha hölgy volt az illető felsegítettem és hallgattam tovább. Őszintén bevallom, hogy a középső részeket kicsit átaludtam, de a végén mikor az üstdobos szintén felébredt én is felriadtam. Kellemes zenei élmény volt, máig emlékezetes maradt számomra.

Mondjuk a szakállamat éppen megigazíttathattam volna, de nem tudtam, hogy fényképezkedés is lesz. Mint írtam ez egy korábbi kép, ma már azért egy kicsit másképpen nézek ki.  A szakállat illetően biztos, mert tegnapelőtt voltam fodrásznál, egész jó lett. Hallgatóimmal nem szoktuk ugyan egymást dicsérgetni de azért ők is bizonyára örömmel konstatálták, hogy egész emberi formám lett. Hát ennyi a kép története. Meg az inkognitómé is.:)