Azért ciki volt ez a rágógumizás. Aki nem látta volna a riportot annak elmondom, hogy a Stohl-per tárgyalásán egyik színművészünk békésen rágcsált egy rágógumit, amit a tárgyalásvezető bírónő nem nézett jó szemmel és megkérte a művész urat fáradjon ki, szabaduljon meg a rágógumijától és utána jöjjön vissza. Az említett színész becsületére legyen mondva felállt és elindult kifelé. Hogy közben milyen arcot vágott nem tudom, lehet, hogy nem is mutatta a kamera, lehet, hogy mutatta csak elfelejtettem. Biztos vagyok benne, hogy elröstellte magát és igazat adott a bírónőnek. Mert ő azért egy művelt ember, de úgy látszik néha nála is előfordulnak kisiklások. Tehát ha gondolatban igazat adott a bírónőnek és valóban elröstellte magát akkor nagyra értékelem ezt a csendes, egyetértő kivonulást. Mondhatnám úgy is, hogy úriember módra fogadta ezt a szolid feddést.
Érdekes, hogy az én óráimon nem szokott lenni rágózás. Nem emlékszem olyan esetre amikor valakit rágózni láttam volna. Sok minden történik az én óráimon, de rágózásra még nem volt példa. Ezek a fiatalok vagy nem szeretik a rágógumit vagy pedig tudják, hogy órán nem illik rágózni. Enni meg inni sem nagyon illik, de ezt valahogy jobban tolerálom. Lehet, hogy azért mert én sem szeretek éhes lenni, az ivás meg tényleg divatos dolog. Nincsen olyan magára valamit is adó folyóirat amelyben ne lenne leírva legalább havonta egyszer, hogy sok vizet (folyadékot) kell innunk, meg hogy egy egészséges ember napi folyadékszükséglete 2-3 liter. Amit én el is hiszek és igyekszem is megfelelni ennek az elvárásnak. De nem órán! Ma már tulajdonképpen annak is örül az oktató, hogy ha a hallgatók egyáltalán elmennek az órájára, bár én azért nem panaszkodhatom. Így aztán nem csinál balhét egy-egy szendvics meg néhány korty üdítő vagy ásványvíz miatt. De rágót azt nem láttam. Mondjuk azért morognék is. Azért az nem egy elegáns dolog, valakinek "belerágózni" a képébe. Még ha a médiában is látunk rá példát. Igaz, keveset. Nekem most csak egyvalaki jut eszembe, ami azért tényleg nem sok. Tehát példaadónak végképp nem tekinthető. Viszont a művész úr előtt tényleg le a kalappal. Felállt és szó nélkül kiment. Ciki volt, de vannak ilyen helyzetek. Túl vagyunk rajta. Ő is, mi is. Az élet nem áll meg, megy tovább szépen a maga útján.
