Mindig lelkiismeretfurdalásom van ha egy néznivalót későn ajánlok. Márpedig úgy néz ki, hogy egy hétfő esti filmet vasárnap kora este ajánlani késő. Egy blog esetében ugyanis óhatatlan, hogy sokan azután olvassák el ajánlásomat, amikor már nincs lehetőségük a film megnézésére. Ők ugyanis bosszankodni fognak emiatt. Viszont fel kell vállalnom, ha azt akarom, hogy mások viszont megnézzenek egy dokumentum filmet egy rendkívüli emberről.
Ez a rendkívüli ember közel 10 évet húzott le a szovjet kényszermunka táborokban, vagy ahogy mondani szoktuk a Gulag-on. A szememben Rózsás János testesíti meg az igazi magyarországi Gulag foglyot. Az ő sorsa vegytisztán mutatja, hogyan is ment akkoriban ez a dolog. Azután, hogy 18 évesen, erőszakkal besorozott leventeként szovjet fogságba esett a sorsa teljesen úgy alakult mint nagyon sok társáé azokban az időkben. Korábban elolvastam néhány visszaemlékezést, a leghitelesebb Rózsás Jánosé volt. Szemeben ő az a tipikus elhurcolt magyar ember, akinek élete úgy alakult ahogy az a nagykönyvben le volt írva. Ezek után javaslom nézzük meg hogyan s mi történt vele azután, hogy fogságba esett a Nagykanizsa környéki erdőben.
Tehát ott tartottunk, hogy mint 18 éves levente fogságba esett. A szovjet hadsereg egy darabig vizsgálati fogságban tartotta majd néhány nap múlva megszületett az ítélet: kémkedésért 10 év kényszermunka. Természetesen a Szovjetunióban, annak is a keletszibériai részén, ott ahol lakott település a közelben már alig van, van viszont rengeteg kiirtandó erdő és telente a mínusz 40 fokos, vagy még annál is hidegebb tél. Mindez hiányos öltözetben, mert az állam miért is a nép ellenségeinek juttatna rendes ruházatot? És ugyanez mondható el az élelmezésről is. És a kiszolgáltatottságról is. Itt a nép ellenségeit nem csak az őrök sanyargatták, ki voltak szolgáltatva a köztörvényes bűnözőknek is. Az 58-as cikkely által elítéltekkel nem kellett elszámolnia senkinek. Ha valaki meghalt, az írnokok megírták a szükséges papírokat, belehazudták a halál okát, a hozzátartozók pedig - ha egyáltalán kaptak hírt az elhurcoltról - megkapták. Így ment ez akkoriban. Rózsás János kibírta a tábort, ma sem értem hogyan. 9 évet leült a lágerben majd hazajött. És persze itthon is lapítania kellett, hiszen a testvéri Szovjetunióról ápolt képbe nem illett bele Rózsás János sorsa. Aztán enyhültek a viszonyok, rehabilitálták, és nem csak Szolzsenyicin, hanem ő is megírta visszaemlékezéseit "Keserű ifjúság" címmel. Én kétszer is elolvastam. Alapmű azok számára akik szeretnék megismerni a lágerek világát. Ugyanúgy mint Szolzsenyicin műve, a "Gulag Szigetcsoport".
Ezzel a Rózsás Jánossal beszélgetett egy TV stáb jó néhány évvel ezelőtt. Ezt a beszélgetést vette elő a szerkesztő abból az alkalomból, hogy Rózsás János néhány héttel ezelőtt meghalt. Szép kort ért meg, 87 éves volt mikor elhunyt. Nyugodjék békében! Személyében egy olyan tanút veszítettünk el aki saját sorsával tudta hitelesíteni azt a sok szörnyűséget amiket ezekről a táborokról hallottunk. Még valami. Benéztem az Internetre, eléggé ellentmondó adatokat is olvastam, így aztán a saját memóriámra hallgattam mikor ezt a pár sort leírtam. Holnap este meglátjuk mennyire pontosan emlékszem.
A dokumentumfilmet hétfőn este 20.30-kor láthatjuk a Duna Word-ön.
