Mostanában 2 alkalommal is hivatkoztam arra, hogy bizonyos országokban megfordulva látszott az emberen, hogy külföldi. És a Szovjetunió ilyen ország volt a 80-as években. Mint ahogy rajtam is látszott. Elsősorban nem a fizimiskámon, de azon is, hanem az öltözékemen. Mi már akkor a szocialista láger legvidámabb barakkja voltunk, lényegesen divatosabban öltözködhettünk mint a Szovjetunió népei. Mi nagyjából egy szinten voltunk a környező szocialista országokkal. Öltözet és frizura alapján nem lehetett volna megkülönböztetni bennünket.
Nem úgy a szovjet embereket. Náluk sokkal szigorúbbak voltak a kritériumok az öltözetet és a frizurát illetően. Ott még azokban az időkben is előfordulhatott, hogy a rendőr huligánnak nyilvánított egy hosszú hajú fiatalembert és el is járhatott ellene. Az egyetemeken sem nézték jó szemmel a sorból kirívókat. A fiúk viselete elég kötött volt: többnyire öltöny, egy ing és nyakkendő. Utóbbi elmaradhatott. Az ing sokszor valami divatosnak hitt csicsás mintájú. Az elvárt frizura rövid és oldalrafésült volt. Nyáron a zakó elmaradhatott. Persze a fekete piacon ők is vehettek méregdrágán farmert (sokszor a mi Trapper farmerünket) de nekik számolniuk kellett a az idősebbek rosszallásával. Kilógtak a sorból. A lányok sokkal változatosabban öltöztek, de ezek a ruhák sem voltak igazán divatosak.
Persze Moszkvában sem mindenki járt rosszul szabott öltönyökben és ruhákban. Az értelmiség egy része, főleg akinek pénze volt megengedhette magának, hogy finn és jugoszláv öltönyöket vásároljon magának. Ehhez leginkább ismerősök vagy csúszópénz alapján jutott. Az én egyetemi cimboráim közül is jól meg lehetett különböztetni kik azok az igényesebbek, akik jól szabott külföldi öltönyöket hordanak és kik azok akik megelégszenek a hazai termékekkel. Sokszor nem az igényesség volt a kulcsszó hanem a pénz. Egy gyermektelen házaspár ahol a férj egyetemi docens, a feleség pedig jó házból való orvos, szép nagy lakásban lakott, és külföldi öltönyökben járt. A szemben lévő íróasztalnál ülő barátom pedig sűrűn koptatta a szocialista könnyűipar termékeit és egy nagyon szűkös lakásban lakott, mert volt 2 gyereke, és a feleség is egyszerűbb családból származott. Így aztán ha az ember sokat jár arrafelé óhatatlanul is kialakul benne egy kép, ami alapján nagy biztonsággal állapítja meg az onnan érkezők nemzeti hovatartozását.
Így voltam ezzel én is azon a nyári napon amikor Borisz Alekszandrovics barátommal és feleségével kiléptünk Budapesten a Zsidó Múzeumból. Tulajdonképpen sok mindent láttak már a fővárosban, úgy gondoltam felajánlom nekik nézzük meg, ha úgy gondolják. Én már láttam, tényleg sok érdekes látnivaló van benne. Ott van a Dohány utcai zsinagóga épületében. Úgy gondolták, úgyhogy megnéztük.
Aztán mikor kiléptünk az ajtón észrevettem, hogy azok akik az utca túloldalán lévő padnál állnak valószínűleg szovjet emberek lehetnek. Én inkább figyelmeztetőleg, óvatosságra intve őket mondtam, hogy kik állnak a padnál, tehát érthetik a beszélgetésünket. Ő meg nem akarta elhinni, hogy az ő polgártársait egy baráti fővárosban csak úgy ránézésre fel lehessen ismerni. Borisz Alekszandrovics okos ember volt, filozófia professzor, nagyon tájékozott volt a világ dolgaiban, viszont életében másodszor járt külföldön. És ez bizony meg sem fordult a fejében. Pedig fel lehetett. Leginkább a 23 év körüli fiatalembert a rövidre nyírt és oldalra fésült frizurájáról és az olcsó öltönyéről, valamint arcvonásairól. Ebből a típusból sokat őriztem a memóriámban, nem volt nehéz dolgom. De Borisz Alekszandrovics nem hitte a dolgot. Mondtam neki, hogy figyeljen! Én meg mikor odaértünk csak úgy mellékesen barátságosan mosolyogva odaköszöntem nekik, hogy "Zdravsztvujtye!". Ők meg ugyanígy visszaköszöntek. Kész, ennyi. Erre az én drága barátom (aki már vagy 15 éve eltávozott közülünk) nem kis csodálkozással nézett rám. Hogy mit gondolt nem tudom. Nem is nagyon volt téma tovább, beültünk a közelben lévő Pizza Hut-ba és megebédeltünk.
Epilógusként annyit jegyeznék még meg, hogy néhány éve Hajdúszoboszlón aludtunk a fiammal egy panzióban, a svédasztalos reggelihez egy népesebb határon túli társaság is lejött. Úgy láttam ukránok lehettek. Hát sokat javult a helyzet, de azért még mindig megismerném őket. Főleg a középkorú nőket. Elsősorban a testsúlyuk, sminkjük és a szláv vonásaik alapján. De az öltözködés is árulkodó lenne még. És most már egyértelműen a pénz miatt. Most már ugyanis vannak divatos ruhák a boltokban, csak nagyon drágák. Így az egyszerűbb embereknek marad a konfekció a kicsit maradi divatirányzataival és tömegízlésével.
