Kissé késében vagyok megint, de hát most ilyen napjaim vannak. Az egyenruhám úgymond csúcsra van járatva, el se teszem a szekrénybe, csak kicsit átkefélem és vállfán várja a következő Borbálanapi ünnepséget. A szombat éjszakai pincebeli szakestély kicsit jobban megviselte, nyilván itt ott nekidőlhettem a pince falának, éjjel 3-kor már ez bizony előfordulhat mindenkivel. De azért a ruhakefe segített, ami jó dolog, mert egy nap alatt itt senki nem tud ruhát tisztíttatni, ugyanis kedden megint szükségem volt rá. De ne rohanjunk annyira előre, itt van még a szerdai nap, tegnapra írtam, hogy jelentkezem. Igaz, azt is hozzátettem, hogy valószínűleg, ami bölcs előrelátásra vall, mert tegnap tényleg nem tudtam jönni.
Mint már korábban is írtam ismét beneveztem egy Szabadegyetemi előadássorozatra, tegnap volt a zárthelyi, erre készültem. Nem volt nehéz, úgy gondolom nem lesz gond a Bizonyítvány kiadással sem. Most egyébként a katasztrófákról, azok elhárításáról, terrorelhárításról valamint a szervezett bűnözésről tanultam, nagyon érdekes volt. Ma viszont már megkaptam a képeket a keddi Borbála ünnepről, így aztán most már tényleg semmi akadálya, hogy hűséges olvasóim is megtudhatják hogyan ünnepelt ez a kedves, hagyományápoló mátrai falucska kedden, hogyan emlékezett meg a bányászok védőszentjéről, Borbáláról.
Hol is kezdjem? Hát ott ahol mindig. Verőfényes szép napon érkeztünk meg a falumba Rózsaszentmártonba. Ezúttal Hort-Ecséd útvonalon mentünk, így legalább társaim megnézhették az Ecsédi Külfejtés valamint a XI-es akna helyét is, mindkettő fontos szereplője a bányászattörténetnek. A vendégek fogadása most is a Lignitbányászati Emlékházban volt, pálinka, forralt bor és tea várta a vendégeket. És a hagyományos rózsai vendégszeretet. Pontban 10 órakor elindult a menet a templomba, ahol kezdetét vette a Borbála tiszteletére celebrált istentisztelet. Aztán egy idő után az esperes úr átadta a szót a falu polgármester asszonyának aki a falu és a helyi Nyugdíjas Bányász Szakszervezeti Alapszervezet nevében üdvözölte a megjelenteket. Ezt követően átadta a szót az ünnepi szónoknak, aki szép és tartalmas beszédben méltatta védőszentünket, majd ezt követően szólt a bányászat és energiaellátás aktuális kérdéseiről is. A beszéd után ismét az atya vette át a szót, röviden bezárta a templomi megemlékezést és a résztvevők megindultak az Emlékpark felé. Itt koszorúzás és szavalt következett. Ezután a résztvevők átmentek a Művelődési Házba, ahol a fogadásra került sor. Ebéd előtt volt az ajándékozás és a pohárköszöntő melyet a térség országgyűlési képviselője mondott. Ebéd előtt még szót kért az ünnepi szónok és nagy szeretettel ajánlotta megtekintésre a falakon látható kiállítási tablókat, melyeken bányászati tárgyú bélyegek láthatók és melyek Kiss Pál, volt lyukóbányai bányamester gyűjteményének részét képezik.
Miután elfoglaltuk a helyünket az asztaloknál a helyi óvodások egy kis műsorral kedveskedtek a résztvevőknek. A Hófehérkét és a hét törpét jelenítették meg. A Hófehérke esetében besegített az óvónéni is, akit később egy hetyke bányász legény rabolt el, mindannyiunk legnagyobb örömére. Az óvodások igen aranyosak voltak, nagy sikert arattak.
Ezt követően megjelentek az alkalmi felszolgálók az illatozó töltött képosztás tálakkal. A töltött káposzta finom volt, annyira, hogy első körben el is feledkeztem a tejfelről. Aztán a második körben miután éhségemet csillapítottam már azzal is meglocsoltam kicsit a töltelékeket meg a kevés szálas káposztát. Tulajdonképpen ezzel is jóllaktunk volna, de aztán megjelentek a vadpörköltes és főtt krumplis tálak is, így aztán megkóstoltuk azt is. Bár a kóstolás kifejezés inkább a többiekre volt igaz, azt amit én műveltem ezzel vaddisznóval a legjobb jóindulattal sem lehet kóstolásnak nevezni. De bátran tömtem magamba, mint ahogy a finom rétest sem hagytam ki. Viszont tudtam, hogy a vacsorát ki fogom hagyni, így is történt. De előtte még haza is kellett jönni, ami szintén megtörtént.
Ecséden némi nosztalgiával vettem szemügyre a parkot ahol legénykoromban sétálgattam a lánnyal akinek akkor udvaroltam. Ideges is volt apám amikor rendszeresen este 10 után bicikliztem haza a 4-5 kilométerre lévő falumba. Szegény, ha tudta volna, hogy az akkori közbiztonság a vasárnapi matinék veszélyeit hordozta magában a mai viszonyokhoz képest. Végezetül kiválogattam néhány képet, nézzük meg őket.
