Legutóbb azt írtam, hogy a sertéspörköltjeimhez a szarvacskát Moszkvában a Magyar boltban vettem. Ez a bolt Moszkvában a Kutuzov sugárúton, a Kijevi Pályaudvar közelében volt. A boltba egy magas épület oldalsó részén nyitott, jellegtelen külsejű ajtón keresztül lehetett bemenni. Természetesen felírat nem volt az ajtó felett, semmi nem utalt rá, hogy ott egy bolt lenne. A környékben lakók biztos tudták, hogy mi van az ajtón túl, hiszen az látható volt, hogy bemennek emberek lapos táskákkal, kifelé viszont minden táska meg van rakva, sőt esetenként a táskák száma is megduplázódott ha nem megháromszorozódott. Különösen akkor ha előző nap megérkezett Budapestről a kamion. Mert onnan szállították az árut kéthetente egy nagy kamionnal. Mondjuk kellett is ez, mert nem sokan maradtak volna kint ha a moszkvai boltokból kellett volna megélniük. Akkortájt ezek jóformán üresen tátongtak vagy hasznavehetetlen dolgokkal voltak tele. Ha viszont volt valami amire az emberek is igényt tartottak akkor pillanatokon belül hatalmas sorok alakultak ki.
Egyébként a közelben lakott egy bérházban Brezsnyev elvtárs és más szovjet vezetők is, én például tudtam melyik házról van szó. Természetesen ezek az emberek nem itt laktak hanem a Moszkva közeli dácsákban (fiatalabbak számára írom le, hogy nyaralókról van szó) ahonnan reggelente fürge állami autók repítették be őket a Kremlbe, természetesen a legbelső sávban, ahová más emberi halandó nem merészkedett a Zsigulijával vagy Zaporozsecével. Jelcin is csak addig lakott egy 10 emeletes panelház 9. emeletén amíg a híres TV rendező Eldar Rjazanov lefilmezte, amint hazaérte után a hű hitves hozza a vezetésben megfáradt vezető papucsát. Orosz barátaink választás előtt voltak, úgy hogy nagyon ne csodálkozzunk a dolgon.
Visszatérve a bolthoz, ha az ember belépett úgy érezhette magát mintha itthon lett volna egy magyar élelmiszer boltban. Ott nagyjából minden megtalálható volt amire egy magyar háztartásban szükség lehetett. A kamion érkezése után a magyar asszonyok még babfőzeléket is főzhettek füstölt csülökkel, mert az is jött Budapestről. Tehát ha az ember belépett akkor barátságos magyar hölgyek fogadták, akik igen nagy valószínűséggel eldöntötték, hogy a belépőnek joga van ott vásárolni vagy nem. A korlátozásokra szükség volt, mert ha boldog-boldogtalan bemehetett volna pillanatok alatt kiürült volna az amúgy nem túl nagy helyiség. Szerintem alapterületre annyi lehetett mint az én régi lakásom, olyan 55 négyzetméter.
Időzzünk el kicsit annál a kérdésnél, hogy kik vásárolhattak a boltban? Én úgy vettem észre, hogy aki állandóan kint tartózkodott. Ebben demokrácia volt, az egyetemi hallgatók, nappali ösztöndíjas kutatók, kint dolgozó telefonközpont szerelők ugyanolyan jogon vásárolhattak mint a követség vagy a KGST kint dolgozó munkatársai, beleértve a nagykövetet is. Én nem tartoztam egyik társasághoz sem, de mivel szolidan és mértéktartóan vásároltam nem kérték az engedélyt. Mert levelező aspiránsok nem kaptak belépőt csak a nappaliak, akik tartósan kint éltek. Nyilván az ok az lehetett, hogy mi csak egy hónapig vagyunk kint, hozzunk magunknak otthonról ennivalót. Ebben van is igazság, úgy hogy én soha nem mentem a kamion érkezése után és nagyon ritkán vettem kurrens árut, mondjuk téliszalámit vagy füstölt csülköt. A szarvacska végképp nem számított annak, bár a piros arany és a gulyáskrém igen, de ezekből mindig csak nagyon keveset vettem.
Bizonyára az olvasó is rájött, hogy ez a magyar bolt igazán egy aranybánya lehetett a kint dolgozók számára. Képzeljünk el egy jól megfizetett szovjet réteget akik a meglehetősen magas fizetésüket nem tudják elkölteni a helyi boltokban mert egyrészt nincs mire, másrészt ha van is, a minőség kifogásolható. Ők még nem voltak jogosultak a legfelső vezető rétegek számára fenntartott boltokban vásárolni, viszont az egyszerű boltokkal sem igen tudtak mit kezdeni. Viszont meg tudták fizetni a magyar árukat. Természetesen a kint élők a helyiekkel egy közösségben éltek és dolgoztak. Ki nem tette meg szívesen, hogy vásárol a barátjának, munkatársának vagy szomszédjának? Mindenki. Azok megmondták mi kellene, a kint élő honfitársunk meg legközelebb megvette. Aztán megkapta az árát rubelben. Mert az elszámolás alapja rubel volt. A továbbiakban az olvasó fantáziájára bízom, hogy elképzelje mit kezdene ezzel a lehetőséggel egy olyan országban ahol áru alig van a boltokban, ha van az is kritikán aluli minőségben, viszont a vezető értelmiség nem tudja elkölteni az ottani viszonyok közt megkeresett szép jövedelmét. Gondolom egy rúd téliszalámival vagy egy doboz magyar bonbonnal sok mindent el lehetett intézni.
Persze én is kihasználtam a lehetőséget. Igaz, visszafogottan, mert tudtam, hogy ha sokat szedek a kosaramba elkérhetik a belépőt és csak annyit tudtam volna mondani, hogy a követségen ígértek de még nem adták ide. Mert tényleg megígérték, de soha nem kaptuk meg. Így aztán nem voltam mohó. Nem vettem füstölt csülköt meg téliszalámit, vettem viszont piros aranyat meg gulyáskrémet a barátaimnak. Meg hát ami nekem kellett a főzőcskézéshez. Nem is szóltak soha hozzám az eladók, beütötték amit vettem, kifizettem oszt' jónapot! Voltam tanúja olyan esetnek is amikor egy szovjet ember vette a bátorságot és benyitott a boltba. Ekkor a magyar hölgyek nagyon udvariasan felvilágosították a dologról, ő pedig megértve a helyzetet szó nélkül távozott. Ezek az asszonyok is régóta éltek kint, ismerték a viszonyokat, távol állt tőlük az, hogy megbántsák ezeket az "eltévedt" embereket. Ők meg hozzá voltak szokva, hogy az egyenlők között nem tartoznak az egyenlőbbek közé.
Hát ez a kinti Magyar bolt rövid története. Gondolom már nincs meg, egyrészt kevesen is lehetnek kint, másrészt Moszkvában már olyan árubőség van, hogy nem gond a bevásárlás. Még talán magyar téliszalámit is lehet venni. Nemrég hallottam, hogy egy cég 3 magyar boltot nyit Moszkvában. Szerintem nem rossz ötlet, bár kezdetben talán egyel kéne megelégedni. De ez már legyen a befektetők dolga. Egy kört talán megérdemelne a mindenki számára hozzáférhető másik magyar bolt a "Balaton" is. Majd erről is írok egyszer.
