A nyomsáv az, ami többek között az országhatárt is jelzi. És még mit? Például azt is, hogy volt-e mozgás a határon? Vagyis átlépte-e valaki illegálisan a határt? Annak ugyanis erre rá kellett lépnie és mivel ez egy szépen felásott és elboronált terület volt minden lábnyom meglátszott rajta. A mozgás iránya kétféle volt. Kifelé leginkább azok távoztak rajta akik el akarták hagyni az országot, befelé pedig kémek és egyéb felforgatók, akiket az imperialisták dobtak át hozzánk. Legalábbis a régebbi időkben. A nyomsávon áthaladók időnként cselhez is folyamodtak: hátrafelé lépkedtek, hogy megtévesszék a határsértést kivizsgálókat. Mert ha valaki a nyomsávon lépte át a határt azt határsértésnek nevezték és kivizsgálták.
Nyomsáv volt egyszerűbb és bonyolultabb kivitelű. Románia és Szlovákia felé például egy egyszerű nyomsáv volt, ha volt egyáltalán. Ezzel szemben Ausztria felé az osztrák határon szinte erődítményt építettek ki. Egy drótkerítés biztos volt, de úgy emlékszem inkább kettő és a két kerítés között volt található a nyomsáv. Az ötvenes években a határ el volt aknásítva. Ezt később felszedték, helyette egy nagyon erős elektronikus védelmet építettek ki. Egyszer alkalmam volt látni az osztrák határt mikor vonattal utaztam az NDK-ba. Direkt várakoztam a folyosón, hogy láthassam a híres vasfüggönyt. Hát láttam. Tényleg félelmetes volt. Ugyanígy voltam mikor vonattal mentem Moszkvába. A szovjet-magyar határ kiépítésénél sem spóroltak az anyaggal és munkaerővel. 1949 után amikor Tito láncos kutya lett a jugoszláv határt is szinte erődítménnyé alakították. Anyám testvére a határ közvetlen közelében lakott egy bizonyos Lapáncsa nevű településen, még meglátogatni sem volt egyszerű őket. Korábban írtam erről a vidékről, itt el lehet elolvasni. És itt is.
A határ védelme egyébként már jóval a határ előtt megkezdődött. A határ felé tartó vonatokon civil ruhás határőrök igazoltattak, a gyanús személyeket leszedték a vonatról. Ilyen kalandban nekem is volt részem 1967-ben, bevonulásom előtt 2 héttel. Ha az ember kocsival ment Ausztriába, már jóval a határ előtt megállították géppisztolyos határőrök akik előzetesen megnézték az útleveleket. Ezután ért az ember Hegyeshalomba a határhoz.
A határt a határőreink őrizték. Ki tudja miért, ők 24 hónap helyett 27 hónapig voltak katonák. Ma így mondanánk, nagy szívás volt ha valakit oda hívtak be. Ettől csak az lehetett nagyobb amikor 1968-ban a lengyel diáklázadások leverése után valakit tengeralattjáróra osztottak be 3 évre. Mint a diákvezetők nagy részét, miután leadták a diákigazolványaikat a Tanulmányi Osztályokon és kiköltöztek a kollégiumokból. De ne térjünk el a tárgytól, tehát a határőrök 3 hónappal tovább szolgáltak mint a többi katona nagy része. Azért mondom, hogy nagy része mert voltak 11 hónapos katonák is, mint például én is, az egyetemi előfelvételisek, akik 11 hónap után leszereltek és mehettek az egyetemekre.
Tehát a határőrök szolgáltak leghosszabb ideig. És az ő katonaságuk volt a legtöbb veszélyt hordozó is. Akik kint voltak őrsön, például az osztrák-magyar határon, minden szolgálatukban tulajdonképpen az életüket kockáztatták. Betárazott géppisztollyal és 5 tár lőszerrel járták a határt és ha kellett védték is. Bizony előfordultak esetek amikor a ki- vagy beszökni kívánók a katonák életére is törtek, hogy menthessék a bőrüket. Nekem mint gépkocsizó lövésznek annyi veszéllyel kellett szembenéznem, hogy egy diverzáns meg akarja szerezni a lőszerraktárat amit őrizem és ezért engem is kész megtámadni. De kérdem tisztelettel ki a franc akar 22 évvel a háború és 11 évvel a forradalom után megszerezni egy tüzérségi lőszerraktárat? Persze, hogy senki. Így aztán én nyugodtan bóbiskolhattam menet közben és várhattam a reggel 6 órát amikor kiengedik a birkákat a kerítésen túl és én legalább fél óráig élvezhetem azt, hogy a birkák esznek. És néha bégetnek egy kicsit. Bővebben erről az evésről és bégetésről itt olvashatunk. Kétségtelen, hogy ha leültem volna, vagy elhagytam volna az őrhelyemet lecsuktak volna, legalább 8 hónapig futva közlekedhettem volna Rákospalotán, utána meg még visszavittek volna, hogy töltsem le a maradék időt is, de most már nem 11 hónappal hanem 24 hónappal számolva. Tehát az én szolgálati helyemhez képest a határ tényleg egy veszélyes hely volt.
Aztán van itt még valami. Ha valaki átment, annak nyoma maradt a nyomsávon. Hiszen ezért csinálták. Ha még tanítanék azt mondanám a hallgatóknak ez olyan mint egy memória. Megőrzi a történéseket. És ha megőrzi akkr vizsgálat következik, komoly felkészült tisztek jönnek akik megállapítják, hogy hibásak voltak-e a katonák abban, hogy valaki át tudott szökni a határon. Ha meg hibát találtak akkor a végállomás ez esetben is Rákospalota volt. Vagy valami hasonló hely. Szegény határőreink tehát nap mint nap nem csak az életüket kockáztatták hanem a szabadságukat is. És mindezt 3 hónappal hosszabb katonaidő mellett. Hát ez nem hiszem hogy igazságos volt.
Végezetül essék szó a határ mellett élőkről is. Hát az ő életük sem volt fenékig tejfel. Mozgásukban korlátozva voltak, a rossz emberek őket is veszélyeztették miközben a határ felé tartottak. Ez a kétrészes film elsősorban róluk szól, de sok szó esik a határt őrzőkről is. Rám legmélyebb benyomást az tett amikor meghallottam egy fiatal pár történetét.
A lány anyjának nem tetszett lánya választottja, azt mondta inkább lássa halva lányát minthogy ehhez a fiúhoz adja. A fiatalok úgy döntöttek, hogy átmennek a határon. El is indultak de a lányka szoknyája beleakadt valami drótba, egy akna felrobbant és ő szegény meghalt. Az első rész végén meghallgathatunk egy verset róluk és vethetünk egy pillantást a lány sírjára is.
Az első rész még talán emberi időben lesz, kedden 23.20-kor, a második már kitolás számba megy. Én nem is tudom mit mondjak? 1.20-kor kezdeni egy filmet tényleg nem barátságos dolog. Pedig a következő rész szerdán ilyenkor lesz. Illetve ez már nem is szerda hanem csütörtök hajnal. Cudar világ jár az értékek kedvelőire. Azért nézzük meg mit ír a Port a filmről.
http://port.hu/a_nyomsavon/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=43041927&i_topic_id=1
