Ezer éve készültem már kimenni Lillafüredre, aztán mindig közbejött valami. Ma viszont gyönyörű szép idő volt, ránéztem a naptáramra és azt mondtam magamban, eljött az én időm. Szép komótosan készülődtem, csak semmi kapkodás, nyugdíjasak vagyunk, így aztán fél 11 felé el is indultam. Busszal mentem be a Centrumig, aztán villamossal ki Diósgyőrbe, onnan megint busszal Lillafüredre. Jól időzítettem az indulást, várnom sehol nem kellett sokat. Jól eső érzéssel töltött el, hogy mindezt ingyen csinálhatom.
Egyébként régen vágytam már rá, hogy felülök a villamosra és az ablakból nézem végig a várost, mi változott az elmúlt években. Kocsival erre nincs lehetőség, millió más dologra kell odafigyelni. Így aztán tényleg elhelyezkedtem a napsütötte oldalon és élveztem az ingyen villamosozást. Aztán egy kis napozás az átszálláskor és már az autóbusz ablakából nézelődtem kifelé.
Lillafüredre kiérve kicsit bámészkodtam az Erdei Vasút végállomásánál, majd lassan elindultam gyalog a felső parkoló felé. Útközben néhány napsütötte pad mellett vitt el az utam, nem bírtam ellenállni a kísértésnek és leültem egy kicsit olvasni. Újság, könyv mindig van velem, tehát volt mit olvasnom. Olvasás közben néha felpillantottam, leginkább akkor amikor lapoztam. Egy ilyen alkalommal figyeltem fel egy lefelé ballagó puli félére. Rám se nézett csak ment tovább. Aztán nem sokkal később megint csak lefelé ment, nyilván valahol máshol jöhetett vissza, ahol én nem láttam. Vagy előttem jött felfelé is, csak éppen nem lapoztam. Most lefelé menet viszont megállt és lefeküdt mellém. Nem nézett rám, csak egyszerűen lefeküdt. Gondolom megnyugtatta, hogy mellettem fekhet. Lehet, hogy eszébe jutottak a régi szép idők, amikor a gazdája mellett szunyókálhatott? Nem tudom, mindenesetre nem sokkal később már csak egyenletes lélegzését láttam. Lefényképeztem, íme róla van szó:
Hát nem sok minden látszik belőle. Talán a bal oldalon van a feje. Aztán egy idő után megfordult, persze akkor sem nézett rám:
Így sem sokkal jobb, azért egy egy picit látszik a nyakörve ami segíti annak eldöntését hol van a feje. Közben az emberek jöttek-mentek előttünk, mosolyogva nézték együttesünket. Kutya és gazdája - gondolhatták, - élvezik az őszi napsütést. Mondjuk nagyon büszke nem voltam rá mert szegény bundáján meglátszott, hogy nem rendezett helyeken tölti az éjszakát. Bizony elég sok száraz levél volt a bundájában. Így aztán egy kicsit lapítottam, szerencsére ismerős nem jött arrafelé.
Egy idő után hűvös lett a padon, kicsit arrébb mentem egy másik padhoz, de már nem jött velem, maradt ott még vagy 10 percig aztán megint elindult lefelé az állomás felé.
Én is elindultam az ellenkező irányba, hogy harapok valamit. Sokáig néztem a kifüggesztett étlapot a parkolóbeli büfénél, végül egy tócsni meg egy krumplilángos mellett döntöttem. Jó is volt, csak kevés. Így aztán kértem még egyet-egyet, meg egy üveg barna sört is. Úgy gondoltam most megengedhetem magamnak. Nem volt egy lucullusi lakoma, de az éhségemet sikerült csillapítanom. Miközben eszegettem megállapítottam, hogy itt azért nem nagyon éhezhet az én alkalmi cimborám. Egy ilyen helyen mindig akad annyi ennivaló amennyi egy ilyen kóbor kutyusnak elég. Nem is látszott éhesnek, inkább a társaságra vágyhatott. Örülök, hogy megadhattam neki.
Hazafelé már nem volt olyan nyugalmas az utazás. A diákok jöttek haza az iskolákból, az emberek is elkezdtek száguldozni hazafelé a munkából, nagy volt a tumultus. Azért jól éreztem magam, régi vágyam teljesült. Pénteken lehet, hogy Tapolcára megyek ki, de ezt még majd meglátom. Az időtől is függ.
