Egy kicsit megint elmaradtam, elnézést kérek. A blogíráshoz két dolog feltétlenül kell: idő és hangulat. Elég egyik hiánya, hogy hosszabb idő teljen el két blogbejegyzés között. Most viszont rendelkezésre áll mindkettő, úgy hogy elmesélek egy nagyon régi történetet.

Mint már korábban is utaltam rá, a tanszéki államvizsgáztatásokon fiatal oktatóként gyakran voltam úgynevezett jegyző. A jegyző egy kis asztalnál foglal helyet az Államvizsga Bizottság mögött és adminisztrál. Előkészíti az éppen felelő delikvens jegyzőkönyvét és indexét, azokba bejegyzi a szükséges dolgokat. Utóbbi már nincs, felzabálta a mindent elektronizáló őrület. Ennek hívei azt vallják, hogy ami digitalizálható azt digitalizálni kell. Nekem még volt, büszke is vagyok a benne található tanáraim aláírására. A ma végzettek már nem tehetik majd meg azt amit én, hogy évtizedek múlva is átlapozhassam és büszke lehessek mondjuk Dr. Terplán Zénó vagy Dr. Kovács Ferenc aláírására.

Na de ne kalandozzunk el nagyon, térjünk vissza a tanszéki könyvtárba, ahol az Államvizsga Bizottság éppen vizsgáztatja azokat a felsőfokú technikusokat, akik végzettségével akkoriban nemigen tudott mit kezdeni a társadalom. Ők voltak azok akik végül lehallgattak egy félév alatt 3 fontos tárgyat, majd egy sikeres államvizsga után üzemmérnöki diplomát kaptak. Humánus döntés volt ez, helyre tette az ő végzettségüket is. Úgy emlékszem 2 egymást követő év során volt ilyen, amikor 2-2 napon keresztül folyt a vizsgáztatás, reggeltől estig. Az ott végzettek száma ettől nagyobb volt, de nem mindenki vállalta fel ezt a képzést és vizsgát. Gondolom akinek jó és stabil munkahelye volt nem jött el.

Emlékszem elég egyhangú dolog volt ez, késő délután már meglehetősen fáradt volt a bizottság és a jegyző is. Meleg is volt, június vége felé lehetett. Addig mindenki átment, amikor egyszer csak porszem került a gépezetbe. Egyvalakiről ugyanis úgy gondolták a vizsgáztatók, hogy nem engedik át. Így is történt. Szerencsére ez az első alkalommal volt, úgy hogy egy év múlva újra eljöhetett vizsgázni, sajnos akkor sem ment át. Én már átengedtem volna, de én akkor is csak a jegyzői asztaltól figyeltem az eseményeket. Aztán mikor az elnök megmondta neki az eredményt, kissé emelt  hangon csak annyit mondott: "...meg fogom mutatni az itt ülőknek, hogy lesz belőlem még főmérnök is".

Hogy lett-e belőle főmérnök, nem tudom, mindenesetre a bizottság meglepődött, nem is igen szólalt meg senki  pár másodpercig. Aztán az egyik idősebb külső, - iparból meghívott - vizsgáztató csak annyit mondott, hogy "Ehhez kívánunk, Jó szerencsét!".

Hát így esett meg ez a szokatlan eset a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején. Pontosan már nem tudom, nem is tudom hol nézzek utána.