Ismét itt vagyok. A múltkori lendület még hiányszik, de majd belelendülök. Folytatnám azzal, hogy az, hogy ismerős elég széles tartományt fog át. Ismerős az ember párja is, gyerekei, testvérei, szülei is, de ismerős lehet az az újonnan megismert szimpatikus hölgy is a vonatról, akivel mondjuk Füzesabony és Vámosgyörk között beszélgettünk. És ismerős az is, akit ismerünk ugyan, de nem szívesen látnánk az ismerőseink között. Nincs olyan, hogy kicsit ismerős, éppen csak ismerős vagy nagyon ismerős. Ismerős és kész. Azt mondanám, hogy ismerős lehet mindenki, akit ismerünk.
Fontos kérdés lehet még, hogy ki kezdeményezzen? Vegyünk egy példát. Adva van a Nagy Ember meg én. A Facebook okosan van megcsinálva, tudja, hogy mi ismerhetjük egymást, fel is ajánlja a bejelölést. Hangsúlyozom, hogy csak felajánlja de mi döntünk, hogy bejelöljük-e vagy sem. Tehát adva van a Nagy Ember, látja, hogy ott vagyok, én is látom, hogy ő ott van, egyelőre várunk egymásra. Én rá, mert ő nagyobb ember hadd döntse el ő be akar-e jelölni. Időnként be szoktam menni és megnézem vannak-e kisebb emberek is? Ha vannak és szép számmal akkor már én is kezdeményezek, nem várok tovább.
Az azonos szinten lévők (és itt nem a kor a meghatározó) között ez nem probléma, talán annyit jegyeznék meg, hogy én néhány esetben meg szoktam hagyni a lehetőséget a hölgyeknek a kezdeményezésre. Mondok egy példát: egyetemi kolléganő, tőlem 5-6 évvel fiatalabb, évtizedek óta ismerjük egymást, munka kapcsolatban soha nem voltunk, látom, hogy ott van, van 45 közös ismerősünk és én mégis várok. Már egy jó ideje.
Aztán van férfi kollégám is, kicsit fiatalabb mint én, nagyon jól ismerjük egymást és mégis várunk egymásra. Ilyenkor azt is hiheti a másik, hogy nekem valami bajom van vele. Vagy én is hihetem ugyanezt. Várunk és nincs bejelölés.
Más a helyzet a hallgatókkal, főleg mióta már nem tanítom őket. Amíg tanítottam nem nagyon jelöltem be őket, nehogy pressziónak érezzék. Itt is volt kivétel, akikkel jobban összebarátkoztam. Ha viszont ők jelöltek be azonnal visszajelöltem őket. Most hogy már nem tanítok azokat jelölöm be akikkel különféle rendezvényeken találkozom és legalább pár mondatot már váltottunk.
Érdekes dolog ez. Ha megnézzük például az egy közösségben dolgozókat, és azt látjuk, hogy van két ember akik fenn vannak a Facebook-on, mégsem ismerősök ez két dolgot jelenthet: vagy valamelyik nem akarja bejelölni a másikat mert baja van vele, vagy ők is várnak, hogy a másik tegye meg ez első lépést. Az első eset árulkodó lehet a két ember viszonyára is.
Érdemes szólni arról is mikor jelöljük vissza a jelölést. Én úgy gondolom az udvariasság úgy kívánja, hogy minél előbb. Ez egyfajta figyelmesség és köszönet a jelölésért. Ha viszont nem jelölnek vissza várjunk egy ideig, (mondjuk egy hónapig) és utána diszkréten vonjuk vissza a jelölésünket. Ha nem, hát nem. Nekem volt ilyen estem, legalább 15 évig évente több alkalommal volt szerencsém találkozni az illetővel, néha pár udvarias szót is váltottunk, mégsem érezte úgy hogy ismerősök vagyunk. Egy ideig vártam és visszavontam a jelölést.
Egy időben én nagyon passzív voltam, nem kerestem az ismerősöket. Sőt, ha a Facebook felhívta rá a figyelmemet akkor sem nagyon jelöltem be a felajánlott személyt. Megvártam, hogy mások tegyék meg. Valahogy nem "hajtottam" hogy sok ismerősöm legyen. Minden nap megnéztem az Idővonalon mi újság, aztán egy bizonyos ismerős szám felett ez már nem volt lehetséges. Innentől én is szorgalmasabban gyűjtöttem be az ismerősöket. Keresni nem kerestem, de ha a rendszer közös ismerőst talált elfogadtam a figyelem felhívást. Jelenleg 1782 ismerősöm van. Ilyen nagyszámú ismerős esetén érdemes figyelni a számokat, nekem van egy olyan érzésem mintha nem csak növekedés hanem csökkenés is előfordulna. Gondolom azok miatt, akik valami miatt felkapták a vizet és itt hagyták a Facebook-ot.
Azt hiszem mindent leírtam az ismerősökről. Megismételném, ne legyünk elhamarkodottak és óvatlanok a visszajelölésnél. Nézzük meg az adatlapot meg az ismerősi kört és ezután 100 %-os biztonsággal fogunk tudni dönteni. A 20 éves, ismeretlen, üres adatlapos bombázókat meg kedves korosodó férfitársaim hagyjuk a csudába. Ők majd egyszer kérnének tőlünk valamit, mint Virág elvtársék. Ne várjuk meg.
