A közelmúltban fogorvoshoz készültem, elszaladt az idő, a végén már kapkodnom kellett. Lekaptam a könyvespolcról 4-5 apró kötetet, a Rakéta Regénytár köteteit. Vittem mindet, gondoltam valamelyik csak fog tetszeni. Régebben volt ilyen sorozat, jó kis könyvecskék voltak ezek, mire Pestre felért az ember vonattal már végzett is némelyikükkel. Én mint írót nagyra tartottam Solohovot, regényt csak a Csendes Dont olvastam tőle, viszont az Emberi sors című elbeszélése egyik kedvencem még ma is.
A mostani kis kötet tulajdonképpen novellákból áll. Ezekben apró történeteket olvashatunk a doni kozákságról, a Don mentén élő parasztokról a polgárháború éveiben, akinknek a termését hol a fehérek, hol a vörösök szedték el, szinte éhhalálra ítélve a családokat. De volt úgy, hogy egyik szegény ember rabolta el a másiktól a vörösök által nagy ritkán juttatott vetőmagnak valót. Bonyolult idők voltak ezek, sokszor egy faluban is volt aki a fehérek közé állt be, mert jobban hitt a falu atamánjának, aztán volt aki a vörösökben bízott jobban, meg már elege lett az örökös nyomorúságból, az hozzájuk szökött át a Don túlsó partjára. Persze az ellenségeskedés nem csak a fronton nyilvánult meg, megnyilvánult az a falvakban is. Olvastam olyat, hogy a család legénysorban lévő tagjai a vörösökhöz álltak, a családfő viszont a fehérekhez, aztán amikor a fiatalokat elfogták a könyörtelen ítéletet az apának kellett meghozni. Aztán volt olyan is, hogy a fiú az apját ölte meg, mielőtt az megölte volna a saját másik fiát, az ő testvérét. Hát ilyen idők voltak azok ott a Don mentén.
Nagyon régen olvastam egy novellát a Népszabadságban, arról szólt, hogy a fehérek elfogtak egy vöröskatonát, akit a sajt falujában tartottak fogva a szabad ég alatt, mielőtt kivégezték. Miközben társával arra vártak, hogy főbe lőjék őket megjelent a kisfia is a nagymamával a kerítés túloldalán. Az megkérdezte tőle, hogy miért véres a feje, meg azt is, hogy miért bántotta az a másik bácsi? Valamit mondott rá, már nem emlékszem mit, de gondoljuk már el mit érezhetett ez az ember amikor tudta, hogy soha többé nem látja a kisfiát, az egyedül, félárván fog felnőni, ki tudja milyen nehéz körülmények között. Hát ezt a történetet is megtaláltam ebben a kötetben. A kötet az interneten még beszerezhető, de szerintem a könyvtárakban is vannak még Solohov regények, tudom ajánlani őket. Amit én most elolvastam az az Azúrkék puszta címet viseli.
