Én elég sokat utaztam a moszkvai Metrón, ott minden ajtóra ki volt írva, hogy ne támaszkodjunk az ajtónak. Nem is nagyon támaszkodott senki, talán csak azok a külföldiek akik nem tudták mi van kiírva. De azért nagy részük kitalálta, tehát tényleg csak egy elenyésző kisebbség támaszkodott az ajtóknak.
Én nem tudom a pesti metrókocsik ajtajára ki van-e ez írva, de ha nem akkor nem ártana kiírni. Mint a néhány héttel ezelőtti események mutatják, bizony ezek az ajtók műszaki hibák miatt tényleg kinyílhatnak és akkor 2 eset lehetséges: az ember megérzi a háta mögött az ajtómozgást és elugrik onnan, vagy kiesik. Na ekkor van nagy baj.
Én úgy gondolom nem szabad feltétlenül megbízni a technikában. Ezek a kütyük ember által alaposan megtervezett konstrukciók, de az ember hibázhat is. Például a programozásnál nem számol valamivel. Vagy az elektronikát tervezők követik el ugyanezt a hibát. Engem nem vigasztalna a túlvilágról, hogy "...na erre az esetre tényleg nem készülhettek fel a tervezők".
Elmondok egy esetet. Időnként írok arról, hogy aktív koromban rendszeresen ellenőriztük acél sodronykötelek állapotát. Egyszer a szállítóedény tetejéről ellenőriztük a köteleket. Alattunk több száz méteres mélység volt, hátunk mögött egy szögvasakból kialakított korlát. Mikor felszereltük a műszert hátradőltem, de abban a pillanatban előre is dőltem, hogy leellenőrizem a korlát állapotát. A korlátot rögzítő csavart szinte semmi nem tartotta, a csavar anya a mozgástól magától kicsavarodott. Lehet, hogy megúsztam volna, de az is, hogy nem. A tanulság, nem szabad feltétlenül megbízni a műszaki megoldásokban. A metrókocsik ajtajában sem. Defenzíven kell élni, mindig tartani kell veszélyektől. Nem paranoiásan, de óvatosnak kell lennünk minden helyzetben.
Gyakran utaztam egyik kollégámmal kocsival, ő vezetett. Mindig úgy hajtott át a vasúti átjárókon, hogy nem nézett se jobbra se balra. Bízott a fénysorompóban. Én nem, én mindig megnézem jön-e vonat.
