Meglehetősen sokat olvasok mostanában, hogy kitört a nyár és lassan Mályi is teljesen beüzemelődik. Nagy hirtelen elolvastam néhány könyvet amelyekről itt csak azért írok, hogy felhívjam rájuk a figyelmet. Az egyik ilyen volt a Bárczy János által írt könyv, a Vádindítvány. Ez is a Rakéta Regénytárban jelent meg, elég kis terjedelmű, hamar végezni lehet vele.
A könyv arról szól, hogy mikor Jugoszlávia ellen hadat üzentünk Gróf Teleki Pál miniszterelnök öngyilkos lett, leveléből az is kiderült, hogy szószegőnek tartott bennünket mert a közelmúltban Jugoszláviával megkötött barátsági szerződést rúgtuk fel. A németek persze nem örültek ennek az öngyilkosságnak, sőt a magyar vezetés sem, úgy érezték, hogy ezek után valamit tennünk kell, hogy bebizonyítsuk a németeknek hűségünket. Jó ötletnek tűnt a Pápán állomásozó ejtőernyősökből egy száz fős kontingens ledobása. Igaz, erre az égvilágon semmi szükség nem volt, enélkül is akadály nélkül törtek előre csapataink Újvidék felé, de mint írtam itt a bizonyítás volt a lényeg.
Ehhez akadt egy fanatikus Ludovikát végzett tiszt is, Barabás őrnagy, aki még a házaséletet is az ott tanult katonás szellemben tudta elképzelni, el is vált tőle a felesége. Igaz ez nem viselte meg nagyon, gyanítom, hogy nagyon már nem is hiányzott neki ez egész házasélet. Nyilván nem találta eléggé katonás tevékenységnek. Tehát megvolt a politikai akarat, megvolt a fanatikus parancsnok, már csak a maradék személyi állományt kellett kiválasztani, akik közül sokan a semmiért fogják majd fiatal életüket áldozni. Sajnos a Ludovika Akadémián vagy a fizika oktatását hanyagolták el vagy a fanatizmusét verték jobban bele a jövendő katonatisztekbe, minden esetre a dolog nem jól indult.
Először is a pápai repülőtérről a talaj felázása miatt nem tudtak volna felszállni a gépek, így üresen átrepültek Veszprémbe, az ejtőernyősöket meg teherautóval vitték át szintén ugyanoda. Egy-egy katonának elég sok mindent kellett magával vinnie, így Barabás őrnagy megmondta, hogy tartalék ernyő nélkül fognak ugrani. A gépek nem erre a célra készültek, hanem utasszállítónak, de a magyar hadvezetés átvette őket, ki tudja milyen ajándékokért. Az ajtajuk kicsi volt, nem fértek ki rendesen a fegyveres, teljes felszerelésben ugró katonák, félő volt, hogy nagyon szétszóródnak. Az utolsó pillanatban jött rá Barabás őrnagy, hogy egy félzsidó orvossal ő nem repül egy gépen, ki is cserélték egy másik katonával. Sajnos az orvos vitte magával a viszonylag könnyű egészségügyi felszerelését is a másik gépre, amivel meg is menekült a haláltól, a helyére pedig olyan tiszt jött akinek rakománya már sokkal súlyosabb volt, megterhelve a már így is túlterhelt gépet.
Természetesen a gép nem tudott felemelkedni, nekiment a Veszprém környéki domboknak, egy kivétellel az összes bent lévő porig, de tényleg porig égett, mivel a gépet órákig meg sem lehetett közelíteni. Belőle is úgynevezett "kocka" ember lett, kezei, lábai elégtek.
Természetesen regényről van szó, de az egész meg is történhetett volna. Bárczy János olyan formát választott könyvének, mintha éveket töltött volna el katonai levéltárakban, hogy dokumentumokból összerakhassa a teljes történetet. Először én is ezt hittem.
Még hozzátartozik a történethez, hogy a hadvezetés nem mondott le az akcióról, a maradék katonákat néhány óra múlva elindították dél felé. Azok után, hogy szemtanúi voltak társaik borzalmas tűzhalálának. Végezetül még egy adalék. Az 5 darab olasz gép közül később egy másik is lezuhant újabb 27 katona halálát okozva.
Szívesen ajánlom Legeza Ilona véleményét is a könyvről, itt olvashatjuk.
