Az afganisztáni háborúról szóló írásomba még belefért volna egy-két dolog, de nem akartam elkalandozni a lényegtől, most megtenném.
Egy kicsit messzebbről kezdem. Sajnálatos módon kollégiumokban is előfordul, hogy a felsőbb évesek úgymond szívatják az elsősöket. Ennek mértéke különböző az egyes középiskolák esetében, az iskola és a kollégium vezetése sokat tehet azért, hogy ez elhanyagolható mértékben nyilvánuljon meg a vezetésük alatti intézményekben. Amikor 1963-ban én elsős voltam ott is megvolt ez. Érdekes, csak két emberre emlékszem, ők a portán megnézték kik kaptak csomagot és ők is ott voltak a csomagbontásnál. Ők jóllaktak, vacsorára is vittek belőle. Ha az ember lázadt jött a verés. Így mindenki tűrte.
A katonaságnál is dívott ez a szokás, csak durvább formában. Igaz, ez a mi ezredünkben elégé visszafogottan zajlott, mi ugyanis nagyon sokan voltunk előfelvételis katonák, sokkal többen mint a kétéves öregkatonák. Mi 11 hónapig szolgáltunk, ők 24-ig, a második évben lettek öregkatonák. Nekünk nem volt második évünk. Az öregek úgy gondolták, hogy a kopaszokat (újoncokat) szívatni kell, őket is szívatták, mégsem haltak bele alapon. Mint ahogy írtam mi sokan voltunk, így aztán ők sem vadultak bele a szívatásba. Például a mi 76 személyes körletünkben olyan 10 körül lehettek (többnyire sofőrök, szakácsok, raktárosok stb.). Nyilván ez az aránytalanság is hozzájárult ahhoz hogy nem nagyon foglalkoztak velünk. És ez igaz volt nem csak a század, hanem az ezred vonatkozásában is.
A Szovjetunióban viszont eldurvult a helyzet. Ott elég komoly mértékben folyt az újoncok megalázása, gyötrése, verése. Ez az erőszak néha szélsőséges méreteket öltött, elég sok esetet olvastam az interneten amikor emberek haltak bele ezekbe az atrocitásokba. Képzeljük el, elküldjük a fiúnkat a katonasághoz és halva kapjuk vissza. Békeidőben. Oroszul van egy rövid elnevezése is, "Дедовщина". А "дед" szó öreget jelent. Írhatnám azt is, hogy öregezés de az ma már nálunk mást jelent. Azt jelenti amikor emberek elmennek öreg embereket kirabolni és agyonverni.
Érdekes, hogy az ottani seregben ez olyan mértékben gyökeredzett, hogy - még ha visszafogottabb mértékben is - de Afganisztánban is megvolt. Pedig az ember azt hinné, hogy az állandó harckészültség, a halál közelsége, az egymásra utaltság elnyomja ezeket a vandál szokásokat. Hát nem. Az első dolog volt amikor az újoncok megérkeztek, hogy elszedték tőlük az új felszerelésüket, elsősorban a katonai felszerelési tárgyakat. Egyszerűen kicserélték a használtakra. Aztán amikor nem folyt harc ment a szívatás is. Igaz, a tisztek már tartózkodtak a testi fenyítéstől, a helyükben én is ezt tettem volna. Egyvalami azért kiemelendő: a harcban az öreg katonák mindig elől mentek. Ami becsülendő dolog.
Két dologról szólnék még mielőtt lezárom a témát. Az egyik az üzlet. A katonák is, de a tisztek is üzleteltek. Zsoldot kaptak valamennyit, ezzel is lehetett, de eladtak sok mindent. Főleg katonai eszközöket. Aztán aki a szolgálat leteltével élve tért haza a határon átesett egy vámvizsgálaton is. Ahol sok mindent elszedtek, főleg amin nagyon látszott, hogy kapitalista. Nehogy már ideológiailag sérüljön az otthoni környezet. Érdekes lehetett ez a vámvizsgálat is.
A másik, hogy két nyilatkozó pert indított az írónő ellen, hogy nem úgy írta le a történeteket ahogy ők elmondták. Felmerült az is, hogy irigység motiválta a pereket. Az írónő elég sok elismerésben részesült, anyagiakban is, nyilván ez is zavarhatta őket. Az egyiket megnyerte, a másikat részben elveszítette, dacára az írással foglalkozók széleskörű tiltakozásának.
Ha valaki szeretné megnézni, hogyan is zajlottak ezek a szívatások az ottani seregben az intereten talál elég sok videót. Javaslom ezt a karaktersorozatot másolja be a Google keresőjébe: Дедовщина
