Tegnap elmentem a könyvtárba, meghallgattam Endre előadását Szergej Rahmanyinovról. Én ugyan nem értek a zenéhez, botfülű is vagyok, de szeretem ezeket az előadásokat. Különösen imponál, hogy ezt egy magyar-történelem szakos hallgató tartja, aki szemmel láthatólag jól otthon van a zenében is. Sőt zongorázni is magabiztosan tud, erről már több alkalommal is meggyőződhettem. Summa summarum, szinte észrevétlenül telt el az egy óra az élvezetes, szemléletes előadásnak köszönhetően.
Előtte még kikerestem egy könyvet, Franz Werfel világhírű regényét a Musza Dagh negyven napját. Nagyon régen szeretettem volna már elolvasni, úgy döntöttem most ez következik. Két kötet, olyan 900 oldal körül van, de szerintem érdemes elolvasni. Kicsit több mint 100 oldalt elolvastam már, nem lesz unalmas olvasmány.
Nem úgy mint egy másik könyv, amelyet tegnapelőtt hagytam abba. Megmondom őszintén kezdettől fogva zavart, hogy nem volt "sima" olvasmány. Szeretném megértetni az olvasóval mire is gondolok. Sima számomra egy olvasmány akkor, ha olvasás közben az ember csak az eseményekre tud koncentrálni, nem zökkentik ki apróbb hiányosságok. Bele tud feledkezni. Erős felindulásból hagytam abba akkor, amikor a magyar közfürdő szót oroszul írta le, ráadásul úgy hogy bánja. Pedig a közfürdő neve oroszul bánya.(баня). A könyv a Szovjetunióban játszódik, akkor szerintem egyszerűen közfürdőt kellett volna írni, vagy ha az - egyébként magyar - szerző ragaszkodik az orosz megfelelőhöz akkor nem bánját kellett volna írni hanem bányát. Persze nem ez volt a fő ok, de ez is.
Egyébként sok bajom van az orosz nevek átírásával, rengeteg szörnyűséget lehet látni, úgy gondolom nincs rend ezen a téren (sem). Ez is megérne egy misét, egyszer majd sort is kerítek rá.
Szóval ez a Musza Dagh negyven napja jó könyv, a fordítás is kiváló. Egyébként a könyv 1966-ban jelent meg, 52 éve. Én nem tudom mi alapján selejteznek a könyvtárak, már akár ki is dobhatták volna, örülök, hogy nem így történt. Ha végeztem vele még majd jelentkezem ez ügyben.
