Szombaton hűvös idő volt, megragadtam az alkalmat, hogy selejtezzek régóta őrzött ruhadarabjaim között. Olyan darabok kerülnek kidobásra melyeket évtizedekig tartogattam azzal, hogy majd ha lefogyok milyen jó lesz. :) Itt van például ez a kék színű hosszúujjú dzseki féle. 1988-ban Kazahsztánban Karagandában vontam vele magamra a szépre fogékony mohó női szemeket. Egyedi darabnak látszott és valamelyest kompenzálta fölös kilóim okozta hátrányaimat is, bár ezek a fölös kilók meg sem közelítették a mostani fölös kilók mennyiségét. :)
Vagy itt ez a kiváló angol szövetből készült öltöny. Színét kiválóan megőrizte, egyedul az öv tájékon található, eredetileg fehér bélés sárgult meg kicsit. Ha az ember otthon veti le nem jelent gondot, hát ha nem, akkor ügyeskedni kell, hogy úgy tegyük le a fotel karfájára, hogy partnerünk ne lássa. De jaj, hová is kalandozok el itt én gondolatban? Miskolcon a Fukk és Boda cégnél készült. Na nem a háború előtt, hanem 1976 tájékán. Ma már mindkét jeles szabómester csak emlék, a műhely helyén is valamiféle pékség van szemben a Paprikával a Szeles utcában, ahol sok tartalékos rúgott be még mielőtt lejelentkezett volna a közeli Hadkiegészítő Parancsnokságon szolgálattételre.
Tovább nézegetve megállapítom, hogy jó súlyos, testes anyag, máig sajnálom, hogy nem vehetem fel többé. Bár azért egy lehetőség még mutatkozna a dologra és attól sem kellene tartanom, hogy lebukom a bélés sárgasága miatt. Mert ennél a felhasználási lehetőségnél már nem lenne szükség a levételére, nem beszélve a fotel karfáról. Igen kedves olvasóm, ki megtisztelsz figyelmeddel, arra a bizonyos utolsó útra gondolok. Bár erre azért van nekem más is tartalékban, nevezetesen a bányász egyenruhám. Nem valószínű, hogy a családban aspirálna rá valaki így én viszem el magammal majd. Ez már a második, az elsőt elég hamar kinőttem annakidején, behajózván a házasság nyugalmat, megbízható táplálkozást, kényelmes heverőket nyújtó időnként kispolgárinak ható révjébe. Hogy egyéb előnyeit ne is részletezzem. :) Tudom itt sokan arra gondolnak, hogy de, de részletezzem csak, de nem! Illetve most nem, de egyszer majd sort kerítek erre is.:)
Visszatérve az egyenruhámhoz egy szakestély szünetében keseregtem, hogy sajnos nem jön rám, a zakó sem, pedig hogy számítottam rá mint temetési ruhámra, erre megnyugtatott egy iparba "szakadt" évfolyamtársam, hogy semmi baj, ilyenkor fel szokták hátul hasítani. Hálistennek, a homo sapiens ismét győzedelmeskedett a természet fölött. Milyen praktikus! Onnan már tényleg nem megy sehová az ember. :)
Innen jut eszembe egy nagyon régi-régi anekdóta. Mikor mi magyarok szívesen rándultunk át a Bécsi út másik végére a Máriahilfer strasszén volt egy cipőbolt ahol meglehetősen olcsó cipőket lehetett venni. A magyar élelmes nép, bár nyelveket nem nagyon beszél ami azért mint látni fogjuk baj. Hazajőve a cipők csak néhány napos használatot bírtak azután menthetetlenül kilyukadtak. A reklamációra a bolt csak ennyit válaszolt: ja kérem a mi kuncsaftjaink nem nagyon szoktak elcsámborogni. :) Hát ez tényleg így van. Majd én is nyugton maradok a felhasított öltönyömben. :)
Végül vessünk egy pillantást erre a vastag szövésű öltönyre. A fotó a Hotel Intercontinentalban készült 1976-ban én egy picikét szundikálok kezemben a pohárral. A hallgatóimmal voltunk konferencián rendezők. A bal szélén álló kolléga fia jövőre diplomázik nálunk, a középső két fia idén végzett de a másik három egykori hallgató is hasznos tagja társadamunknak. Nagyon is! Ahogy egy közéleti személyiségünk mondaná. :)
És akkor íme a fénykép:
(Ha a kép nem nyílna ki klikkeljünk a Reload-ra vagy Ujratöltésre vagy ilyesmire!)
Egyébként eredetileg egy szürke nadrágról akartam írni de arról már csak legközelebb.
Ja igen! Kedves Olvasóim a csille- és rönktolók haladnak holnapután a határra érnek. Már sok minden olvasható és látható róluk, tessenek bepillantani ide egy kis nézelődésre. Különösen ajánlom a képeket és a videókat. És a képeket a gyönyörűen faragott rönkről.
http://www.uni-miskolc.hu/~ombkeeo/csilletolas/index.html
