Legutóbbi írásomat azzal kezdtem, hogy órán a visszacsatolt rendszerek ínstabilitásáról beszéltem, aztán szépen eljutottunk oda, hogy egy kellemes üzemi kirándulás nagyrészét egy kakaólikőrös üveggel a kezemben valamiféle teherautóponyvának nekidőlve egy platón töltöttem. Aztán tegnap újraolvasva láttam, hogy végülis ezekről az ínstabil izékről szó sem esett az írásban. Érdekes módon senki sem hiányolta.:)

Na szóval úgy jön össze ez meg a mátrai szakszervezeti kirándulás, hogy ott volt egy színpad mikrofonnal a szerepelni vágyók számára meg gondolom a vezetés sem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy szózatot intézzenek a dolgozókhoz. Szóval az ilyenfajta rendezvényeken lehetett hallani azt a ronda sípoló hangot a hangszórókból amikor közel vitték a mikrofont a hangszórókhoz. Ez az a bizonyos akusztikus visszacsatolás, amikor az erősítő kimentén lévő hangszóró "jelét", annak egyrészét visszacsatoljuk az erősítő bemenetére a mikrofonon keresztül.

A jelenség tanulmányozható volt Rózsa Gyuri Kapcsoltam című műsoraiban is, amikor sármos kedvencem arra próbálta rávenni alanyait, hogy ugyan tessék már kicsit távolabb menni a telefonnal a TV készüléktől.

De hagyjuk a csodába az erősítőket, térjünk vissza a való életbe. Kommentjében írja bikfic, hogy béketűrő szüleim voltak. Hát tényleg nem panaszkodhatom. Apám nem túl sűrűn kapott a hóna alá, anyám is inkább erős felindulásban adott a fakanállal. Akkor ott a Mátrában a jól megérdemelt verés azért maradt le mert örültek, hogy élve meg egyben megtaláltak.

Egyébként nem voltam én mintagyerek, sokszor hallottam én akkortájt, hogy "hát te gyerek, már tőled is akasztottak jobbat". Ne rémüldözzünk, ez olyan szólásmondás féle volt felénk.

Ízelítőül talán csak annyit, hogy mikor elkezdtem iskolába járni, hát nagyon nem voltam feldobódva, hogy mai kifejezéssel éljek. Aztán az én vicces nagybátyám, az akitől az éneket tanultam a ceruzámról meg a csíkos gatyámról, azt mondta, hogy "kend be öcskös az iskola sarkát szalonnával majd a kutyák elhúzzák". Hát én bizony másnap egy óvatlan pillanatban már vágtam is le egy rendesebb darabot a kamrában és húztam is a suli irányába. Ott kinéztem az egyik sarkát és már lelkesen dörzsöltem is be szalonnával. Gondolom élvezhették az arrajárók, amint egy klottgagyában pipaszár lábaimmal meghajolva húzogatom a szalonnadarabot le-fel az épület sarkán.

Igazán rosszul esett, hogy másnap mindezek ellenére az iskola épülete a helyén állt. Már nem emlékszem, de szerintem elképzelhető, hogy mikor anyám költögetett, hamiskás mosollyal keltem fel, meg öltözködtem, hogy ugyan má, hát nincs is hová mennem. De nyilván nem kötöttem az orrukra a titkot, hanem fütyörészve elindultam, hogy megnézzem az iskola helyét...:)