Hallom, hogy egységesítik a viteldíjakat: a vasúti jegyek árát hozzáillesztik a buszjegyek áraihoz. Hmm, Hmm, hümmögök itt magamban. Hát hogyne hümmögnék. Annak idején ugyanis azt hittem, hogy a busz azért drágább mert egy vezető csak mondjuk 40-50 embert tud elvinni egy dízel motorral egy kaszniban, míg a vonat ennél sokkal többet szintén egy vezetővel egy motorral sok kasznival. Igaz, az nagyobb teljesítménnyel, de azért nem arányosan sokkal többel. Most meg ugyanannyit fogunk fizetni mindkét járművön. Na mindegy, nem is erről szeretnék most írni.

Inkább arról, hogy a dolog némiképpen ismerős nekem. Úgy 25 évvel ezelőtt Moszkvában megváltoztatták a villamos-, troli- és buszjegyek árát. Mint akkor mondták, a dolgozók kérésére. A hitelesség kedvéért megismétlem oroszul is: "po proszbe trudjásihszja". Jól hangzik, határozottan jól hangzik. Na szóval, a 3 kopejkás villamosjegy, a 4 kopejkás trolijegy és az 5 kopejkás buszjegy helyett egységesen 5 kopejkába került minden jegy. Hát, hogy mekkora vehemenciával követelték a dolgozó osztályok ezt a változtatást nem tudom, én eggyel sem találkoztam belőlük, dehát hol van az a 8-10 ember a 10 millióhoz képest amennyien akkor már Moszkvában laktak? Dehát nem is ezért ragadtam itt "tollat", bár kétségtelenül ezért is.

Amit itt most elmesélek az kapcsolatos ezekkel a jegyekkel. Kicsit kényes téma, de emberek vagyunk. Bízom benne, hogy el tudom mondani úgy, hogy a jó ízlés határain belül maradok. Mindent el fogok követni ezért, remélem sikerülni fog. :)

Olvassuk hát figyelmesen.

Történt egyszer, úgy jó húsz évvel ezelőtt, hogy az egyetemeink gyümölcsöző együttműködésének eredményeképpen 20 fős szakszervezetei csoport utazott Moszkvába, hogy aztán majd ezt viszonozza egy szintén 20 fős társaság néhány héttel később. Mi családosan mentünk, ők anélkül jöttek. Eljött az indulás napja, elindultunk hát. Másfél napos utazás volt annak idején a Budapest-Moszkva távolság. Persze hálókocsiban. Én vezettem a magyar csoportot, mivel egyrészt én voltam a Szakszervezeti Bizottságban a kulturális ügyek intézője, de ami fontosabb, oroszul is jól tudtam.

Meg is érkeztünk egy kora délutáni napon Moszkvába, irgalmatlan meleg volt, ezt csak fokozta a meleg fogadtatás. Vendéglátóink ki akartak tenni magukért rövid tisztálkodás és pihenés után már cipeltek is bennünket az Osztankinói TV-toronyba, ahol néhány száz méter magasságban egy forgó étteremben csipegethettünk (vacsorának nem neveznénk, legalábbis az én mértékemmel nem) miközben gyönyörködtünk a csodálatos kilátásban. Persze ne gondoljunk túl nagy "fordulatszámra" ha jól emlékszem 2 óra alatt talán négyszer fordult meg. Még jó! Képzeljük el mintha egy ringlispíl sebességével forgott volna.:)

Vacsora után aztán visszatértünk a kollégiumba ahol külön szinten laktunk, ez a szint frissen volt kitakarítva, fertőtlenítve, tehát tényleg kitettek magukért a vendéglátók. A szobákban hűtőgépek duruzsoltak sok-sok sörrel megrakva, az asztalokon fejenként 30 darab jegy vegyesen a helyi közlekedési eszközökre, na szóval nem szólhattunk egy szót sem.

A szobák megfeleltek az akkori rendszernek: 2 szobához tartozott egy WC és egy fürdőszoba. Mi a feleségemmel elfoglaltuk az egyik szobát, két kolléganőm meg a másikat. Jól elvoltam én a 3 asszonnyal. Egy bajom volt, de az se velük, hogy a 2 napos vonatozás után némi külső segítséget kellett igénybe vennem, hogy szervezetem alkalmazkodjon az új viszonyokhoz. Ez a külső segítség 2 darab fenolftalein tabletta volt amit annakidején székrekedés kezelésére ajánlottak az orvosok. Mondjuk egyet szoktak ajánlani, de én már gyakorlatból tudtam, hogy nekem kettő az optimális mennyiség. Mindig ezzel szoktam kezdeni moszkvai tartózkodásomat. Megérkeztem, kimentem WC-re, láttam a körülményeket és már nyúltam is a tabletták után mert tudtam enélkül én úgysem boldogulok, egy hónapig meg mégsem lehetek meg enélkül. A dolog kitűnően működött. Megnéztem, bevettem, reggel letudtam és innen már nem volt gond, egyenesbe jöttem. A mi közös WC-nk tiszta volt ugyan de mégsem jött össze. Éjfélkor megjöttünk, olvasgattam egy kicsit, nyugodtan, nem zavartatva magam, mégsem jött össze. Rutinosan nyúltam a tabletták után és bő vízzel már lent is voltak. Bebújtam az ágyikóba, hát nem kellett sokat ringatni.

Reggel vidáman frissen ébredtünk, eredmény egy szál se de valahogy nem éreztem meg a veszélyt. Fél nyolckor már a buszon ültünk, vártuk valami helyi aktivistát mikor hastájékon vészjósló jeleket kezdtem érezni. Ilyenkor szokta az ember rémülten tekergetni a fejét ha nem otthon van, hogy hová lehet ilyenkor minél előbb elvonulni. Az már nem volt kétséges a jelek alapján, hogy a dolog be fog következni, csak idő kérdése volt, hogy mikor. Nem készültünk messzire kirándulni, az oroszok azt mondták, hogy "rjádom" ami azt jelentette hogy itt van mellettünk. Én azért csak rákérdeztem, hát megtudtam, hogy a közeli Szúzdalba visznek bennünket, nem távolság, cirka 300 kilométer.

Kissé idegesen szálltam le a buszról és találomra indultam meg az Oktyjábrszkaja téren hátha találok egy nyilvános WC-t. Szinte hihetetlen de találtam vagy 100 méterre. Tiszta volt, igaz taposós, de folyt mindenütt a víz, a csapból is. Átforgattam a zsebeimet némi papírféle után, de semmi nem volt. Illetve volt valami de nem látszott ideális dolognak arra amire nekem szükségem volt. Megvertem hát finoman de határozottan az egyik ajtót és beszóltam, hogy "Szlúsaj, bumága jeszty?" "Nyet" volt a válasz. Ami azt jelentette, hogy van-e felesleges papírod a válasz meg nemleges volt. Ezt megismételtem a következő fülkénél is hasonló eredménnyel. Namost elég szorongató helyzet volt, azaz éppen fordítva, na mindegy, nem volt más választásom, így aztán ott nagyhirtelenjében eldorbézoltam vagy 96 kopejkát...

Megkönnyebbülve foglaltam el helyemet újra a buszon, most már nem aggódtam a nap további részét illetően.

Azért annyit még hozzátennék, hogy a mi jegyeinktől nagyobbak ezek a moszkvai jegyek. Nem egy lepedők, de nagyobbak. Belátom ezek az itteniek erre már nem lennének alkalmasak. Hiába, nagy ország, nagy jegyek. Mint tudjuk még kerti törpéből is nekik voltak a legnagyobbak.:)